2024. július 31., szerda
EURÓPA-LIGA

Gattuso csúnya meccset ígér

Milánóban rendezik a nap derbijét

Két szebb napokat is megélt csapat, a hétszeres BEK/BL-győztes Milan és az Arsenal összecsapása lesz a mai Európa-liga nyolcaddöntős játéknapjának legnagyobb rangadója, a találkozót a legendás San Siro Stadionban rendezik ma 19 órától.

Épp tíz éve annak, hogy az Ágyúsok az elsők lettek, akik európai kupameccsen győzni tudtak a Milan otthonában. Akkor, a 2007/2008-as BL nyolcaddöntőjének első felvonásán Arsène Wenger csapata gól nélkül mérkőzött az olaszokkal az Emiratesben, majd a San Siróban Cesc Fàbregas és Emmanuel Adebayor hajrágóljaival megnyerték a meccset, és bejutottak a negyeddöntőbe. 2012-ben ugyancsak a BL legjobb 16 gárdája között találkoztak a felek, akkor már több gól született: a Milan 4:0-ra nyert otthon, amit az Arsenalnak nem sikerült ledolgoznia Londonban (3:0).

Gennaro Gattuso, a Milan egykori meghatározó játékosa, november óta az edzői feladatokat látja el az északolasz csapatnál. A durva, de eredményes játékstílusáról híres egykori védekező középpályás nem hazudtolta meg magát az Arsenal elleni meccsre készülve, s kijelentette, hozni fogják az elmúlt időben mutatott, nem túl szép, ámde eredményes focijukat: „Nem vagyunk valami Brad Pittek. Folytatnunk kell az európai szereplésünket, akár olyan csúnya focival, amilyen én vagyok a nagy szakállammal és a karikákkal a szemem alatt” – fogalmazott félig-meddig viccelődve a tréner, majd őszintén elárulta, egyáltalán nem érzi magát nagy edzőnek, hiszen a pálya elején jár csak. „Ezt a szakmát nem a könyvekből tanulja meg az ember, hanem a tapasztalatból és az elszenvedett pofonokból. Nagyon szerencsés vagyok, hogy megkaptam a lehetőséget a Milan vezetésére, és még boldogabb leszek, ha majd tovább folytathatom itt a munkát, hiszen a Milan az otthonom” – beszélt a Vincenzo Montella leváltása óta alkalmazott Gattuso, akinek a vezetésével a Rossoneri 13 tétmeccs óta nem kapott ki.

Nehéz mérkőzésre számít Arsène Wenger, aki – ki tudja, Arsenalnál töltött ideje alatt hanyadszor – most is nehéz időket él meg, hiszen veszélybe került az állása: „Minden energiánkat be kell vetnünk, bár már fáradtak vagyunk egy kissé. A lehető legjobb védekezést kell bemutatnunk, elöl pedig minden helyzettel élnünk kell” – nyilatkozta a francia.