Aki ismeri, nehezen hiszi el, hogy az örökmozgó Kű Lajos 70 éves. Pedig tegnap valóban betöltötte a kerek számot, s vasárnap Budapesten annak rendje-módja szerint meg is ünneplik a nyolcszoros magyar válogatottat, aki természetesen éberen követi az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokságot. Egy kicsit az eddig látottakról, egy kicsit a múltról, a személyes tapasztalatokról és a nem egész tíz nap múlva kihirdetendő világbajnokkal kapcsolatos óhajairól beszélgettünk el vele.
• Lajos, köztudott, hogy te a brazil focit kedveled, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a szíved másik csücske az egykoron választott második hazád, Belgium. Az interjú megjelenésének napján 20 órakor pont ez a két csapat találkozik egymással a negyeddöntőben. Milyen érzelmekkel várod ezt az összecsapást?
– Mindkét csapat kiváló, az ember szíve azonban elsősorban oda húz, ahol élt. Én Belgiumban közel 20 évet lehúztam, és csodálatos emlékek kötnek oda. A brazil focit viszont kiskorom óta imádom. Ha visszaemlékezünk, Brazíliát 1958-ban Stockholmban az egész világ megcsodálta, amikor a döntőben 5:2-re legyőzte a házigazda svédeket a Gilmar, Bellini, Djalma Santos, Didi, Zagallo, Pelé, Garrincha, Nilton Santos, Orlando, Zito, Vava összeállítású csapat. Természetesen Belgiumnak is szurkolok, hiszen 1972-ben az Európa-bajnokságon még játszottam is ellenük a bronzéremért (a meccs egyetlen magyar gólját Kű rúgta 11-esből, de végül 2:1-re kikaptak – a szerző megj.), s azt a belga csapatot nevezték először Vörös Ördögöknek, mert ördöngös játékkal még a brazilokat is legyőzték. A legjobb világbajnoki szereplésük 1986-ban Mexikóban volt, amikor a Scifio és Ceulemans fémjelezte társaság szintén bronzérmes lett. Aztán ezt a gárdát sem nevezik alaptalanul aranynemzedéknek, hiszen De Bruyne, Lukaku, Hazard, Curtois… mind-mind világsztár. Az Európa-bajnokságot elrontották, de számukra most van a „most vagy soha”, hiszen ez a csapat erre a világbajnokságra érett be, most vannak a zeniten. Sajnos, egyik csapatnak haza kell majd utaznia. Érdekes lesz a többi negyeddöntős mérkőzés is, s ha mindez kívánságműsor lenne, én brazil–horvát döntőt szeretnék.
• A csoportküzdelmek során mindig voltak meglepetések, de ez az idei, hogy a címvédő németek kiestek, egyedülálló.
– Igen, még Lineker is megváltoztatta a már szállóigévé vált mondását, hogy „a labdarúgás olyan játék, amelyet 22 ember űz, és a végén mindig a németek győznek”. A svédek ellen Kroos még megmentette a csapatot, de Dél-Korea ellen már nem volt menekvés. A németekkel még soha nem fordult elő, hogy a csoportkör után haza kellett utazniuk, de le a kalappal a német szövetség előtt, mert Löwnek továbbra is bizalmat szavaztak, s most az a dolga, hogy egy új csapatot alakítson. Egyébként most is azt várta a világ, hogy jól szerepelnek majd, hiszen a második vonaluk megnyerte a Konföderációs Kupát. Én is csalódott vagyok, mert nem voltak elég harapósak, nem voltak elég gólra törőek, erőszakosak. A koreaiak elleni vereség óriási meglepetés.
• A csoportküzdelmek után azt állapították meg a szakemberek, hogy véget ért a „tika-taka időszak”. És lám-lám, a nyolcaddöntőben valóban búcsúzott a 2008-as világbajnok Spanyolország és az aktuális Európa-bajnok Portugália. Ezzel kapcsolatban mi a véleményed?
– A spanyolokkal kapcsolatosan bebizonyosodott, hogy ha Diego Costa nem rúg gólt, akkor baj van. A tika-takát zseniálisan űzte Xavi és Iniesta, s ez a fajta középpálya annyira tisztára tudta játszani magát, hogy utána nem volt gond a gólszerzés. Most annyi maradt, hogy „meghaltak a játék szépségében”, oly módon, mint annak idején a Šekularac vezette Jugoszlávia, amely csapat az 1962-es chilei vb-n csak a negyedik helyig vitte. Portugáliára ugyanaz vonatkozik, mint a spanyolokra: amennyiben Cristiano Ronaldónak megy, akkor megy a portugál csapatnak is. Abban a csapatban viszont nincs más olyan, aki el tud dönteni mérkőzéseket. De beszélni kell a többiekről is: a franciáknál, az uruguayiaknál és a horvátoknál kimagasló egyéniségek játszanak, Svédország viszont a csapatmunkának köszönheti az eddigi sikereit. S az is biztos, hogy Ázsia ismét feljött, mert például a japánok csodálatosan játszottak és viselkedtek ezen a világbajnokságon, Dél-Korea pedig hazaküldte a címvédőt.
• A világbajnokság elején a FIFA megfelelő testülete eldöntötte, hogy Kanada, az USA és Mexikó közösen rendezi a 2026-os világbajnokságot, s arról is döntést hoztak, hogy 48 résztvevője lesz annak a vb-nek. Szerinted a magyar válogatott befér-e majd abba a keretbe?
– Igen, két hónapig mást sem csinálunk majd, csak a focit nézzük! A magyarokról mit is mondjak?! Én mindig pozitív voltam, így példaként kell venni a belgákat, akiknek a játéka a XXI. század elejére ellaposodott, színtelen, szagtalan lett. Elkezdtek azonban keményen dolgozni, számos fociakadémiát hoztak létre, s abból került ki a mostani „aranygeneráció”. Olyan játékosok kerültek ki, akik ismét a világ tetejére repítették a belga labdarúgást. Rengeteg munkával, kitartással feltornázták magukat. Nem tudom, mi lesz Brazília ellen, de ez akár egy világbajnoki döntővel is felér. Ami pedig a magyar csapatot illeti, ezzel kapcsolatban el kell mondani, soha egy kormány sem áldozott annyit a foci érdekében, mint ez a mostani. A labdarúgó-infrastruktúránkat tekintve ilyen a világon kevés van. Még a közelmúltban a magyar kapitányi posztról leköszönt egykori csapattársam, Georges Leekens is elismeréssel szólt erről. Most már csak az kell, hogy a labdarúgás iránti mély alázattal neveljék a gyerekeket, s beléjük neveljék azt, hogy a válogatottért „meg kell halni”. Én tragikusnak tartanám, ha még egy ilyen bővített világbajnokságra sem kerülnénk ki. Megfelelő vezetőség kell, amely alkalmazkodni tud a korszerű követelményekhez. Ha nem vagyunk olyan jók, mint a többi, azt szívvel és lelkesedéssel, jó kondícióval kell pótolni.
• Lajos, 70 éves lettél, gratulálunk! Kivel koccintasz majd a budapesti bulin?
– Nem akarom elhinni! Hálás vagyok a Mindenhatónak, hogy fantasztikus emlékeim vannak, hiszen a labdarúgás révén minden kontinensre eljutottam, s még a kommunizmusban is bejárhattam az egész világot, nem beszélve arról, hogy azzal foglalkozhattam, amit a legjobban szeretek. Most tovább folytatom a nemzetegyesítő tevékenységemet az Aranycsapat Alapítvány élén, amely munkámban ti, vajdaságiak is segítettetek, ezért hálás vagyok. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy ott, ahol a politika kudarcot vallott, a sport bevált. Ez ad még erőt, ez hajt a továbbiakban.
