2024. július 30., kedd

Vége a magyar csapatok EL-szereplésének

A szabadkaiak kiharcolták a továbbjutást (Fotó: Beta/AP)

A szabadkaiak kiharcolták a továbbjutást (Fotó: Beta/AP)

Az elmúlt években sajnos már hozzászokhattunk, hogy a nagyobb európai kupák csoportkörében sem szerepelnek magyar csapatok. Az Európa Liga második selejtezőköre előtt minden adott volt ahhoz, hogy az élő reményt egy kicsit tovább dédelgessük, hiszen a Honvéd kedvező helyzetből várta a luxemburgi Niedercorn elleni visszavágót, de akárcsak korábban Magyarország nemzeti tizenegye, úgy most az NB I két évvel ezelőtti bajnoka is vereséget szenvedett a kis ország egy képviselőjétől. Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője a találkozó után a következőképpen nyilatkozott: Nem tudtunk a megfelelő összeállításban játszani, nem voltunk kellően frissek a hétvégi bajnoki után. Hetek óta sorozatban játsszuk a találkozókat, és nem olyan hosszú a kispadunk, hogy mindig friss embereket tudjunk pályára küldeni. Supka állítását támasztja alá a Vidi kérvénye, ugyanis a BL-ben még érdekelt együttes elhalasztotta a hétvégi bajnokiját, hogy teljes erővel készülhessen a Malmö elleni összecsapásra. Az Újpest reménytelen helyzetből vágott neki a Sevilla elleni revansnak, s hazai pályán is csak egy becsületgólra futotta. A tartalékosan felálló spanyol gárda idegenben három gólt lőtt Pajović kapujába.

A szerbiai csapatoknál jobb a helyzet, hiszen a Partizan és a Spartacus is kvalifikálta magát a következő körbe. A belgrádiak az első félidő hosszabbításában Miletićnek hála egyenlítettek, ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy 2:1-es összesítéssel kiejtsék a litván Trakait. A szabadkaiak igazi bravúrt hajtottak végre, mivel a Sparta Prahát egy a 75. percben értékesített büntetővel búcsúztatták. A parázs végjátékban két kiállításra is sor került, előbb Milan Marčić távozott a pályáról, miután talán kissé igazságtalanul megkapta második sárgáját, majd a 98. percben a hazaiak első gólszerzőjét, Šuralt állította ki a játékvezető. A niši Radnički emelt fővel fejezte be az európai kupaszereplést, hiszen döntetlent értek el a Maccabi Tel Aviv ellen.

A Spartacus ellenfele a következő körben a Brøndby lesz, míg a Partizan a Nordsjællanddal csap össze.