2024. július 30., kedd
BAJNOKOK LIGÁJA

„Athénban sem adjuk fel”

Nehéz helyzetbe került a Vidi a hazai vereséggel
Danko Lazović (középen) a góljának örül (Fotó: MTI)

Danko Lazović (középen) a góljának örül (Fotó: MTI)

Komoly feladat vár a Vidi csapatára, ha be szeretne jutni a BL csoportkörébe, hiszen a székesfehérvári gárda a selejtező utolsó fordulójának odavágóján 2:1-es vereséget szenvedett a görög bajnok AEK ellen. Az idén leghosszabb európai menetelést bemutató magyar klubcsapat – amelynek az Európa-liga csoportköre már biztosított – már a 23. percben emberhátrányba került a Groupama Arénában, amikor Gianluca Rocchi játékvezető, talán megkérdőjelezhető módon, azonnali pirossal kiállította Huszti Szabolcsot egy odalépésért.

A vendégek nem sokat teketóriáztak, bő tíz perc elteltével megszerezték a vezetést egy lövés utáni kipattanóból (Klonaridisz, 34.), majd a második félidő elején Bakaszetasz révén meg is duplázták (49.). Rocchi bíró pár perccel később, mintegy kompenzálandó a magyarokat sújtó szigorú ítéletet, a második görög gól szerzőjét hasonló kritériumok alapján kiállította, így a hátralévő negyven percre kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A rutinos szerb Danko Lazović ezután meg is szerezte a szépítést, de többre már nem futotta a Viditől.

Nagyon szoros meccs volt, sőt az egyenlő létszámos időszakot meg is nyertük, de persze nem érdemes így tekinteni a meccsre. A játékvezető ténykedését nem szoktam kommentálni, de a kiállításnak döntő szerepe volt a meccsen. Athénban is megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot, nem adjuk fel a küzdelmet, és hiszünk a győzelemben” – összegezte Marko Nikolić edző, külön dicsérve tanítványai helyes mentalitását.

A visszavágót augusztus 28-án rendezik meg Athénban.