2024. július 30., kedd
EURÓPA-LIGA

Mirković: Ez a realitás

A Crvena zvezda fantasztikus BL-sikere után csütörtökön este a Partizan próbálkozott meg bejutni az Európa-ligába a Beşiktaş ellen. Az egy héttel ezelőtti összecsapáson a belgrádiak hazai pályán 1:1-es döntetlen játszottak, így a Quaresmát is a soraiban tudó törökök kedvezőbb helyzetből várták a találkozót. Az sajnos már nagyon korán nyilvánvalóvá vált, hogy a szerb csapatnak nem sok babér fog teremni, a Beşiktaş első góljára viszont még így is egészen sokáig, a 37. percig kellett várni. Úgy tűnt, a szünetre minimális előnnyel vonul el a török gárda, ám az első félidő ráadásában Ozjakup egy zseniális támadás zárásaképp 2:0-ra alakította az állást. A játék képe a második játékrészben sem igazán változott, a harmadik gólt a duplázó Pepe szerezte, ezzel beállította a 3:0-s végeredményt. A Partizan akár még ennél nagyobb arányú, teljesen megsemmisítő vereséget is szenvedhetett volna, de a Beşiktaş elkönnyelműsködte a helyzeteit.

A szerb klub vezetőedzője, Zoran Mirković természetesen csalódottan nyilatkozott a meccs után, ugyanakkor elismerte, hogy ez a realitás. „Rendkívül sokat kell még dolgoznunk, most már a bajnokságra és a kupára kell összpontosítanunk. A jobb csapatot dicséret illeti, nem volt esélyünk ma este, így annyi maradt hátra, hogy gratuláljunk az ellenfélnek az eredményhez és a fair játékhoz” – mondta Mirković, majd hozzátette, hogy a rögzített szituációknál hiányzott a koncentráció a játékosaiból, és elég egy pillanat ahhoz, hogy egy Beşiktaş-szintű csapat kihasználja a sanszokat.

A Partizan a selejtezőkben öt győzelemnek örülhetett, emellett kétszer játszottak döntetlent, az első vereség viszont azonnal a kiesést jelentette számukra.