2024. július 30., kedd

Rövidzárlat az oromi védelemben

Elnézték a labdát, büntetőt vétettek – Horgoson már a csapat-összeállítás is gondot jelent – Majdányon győzelmet ünnepelhettek

TISZA MENTI LIGA

Orom: Šampion–Tornyos 1:3 (0:2)

Oromi pálya, 30 néző, vezette: Jurić (Zenta). Góllövők: Csanádi a 70., illetve Homolya M. a 36. (11-esből), Kokrehel a 43., Rusák a 87. percben.

Šampion: Törtei, Stojičić Sa. (Erdélyi), Csanádi, Tóth (Alić), Milunović, Stojičić Sl., Móra, Bíró, Virág, Süli (Buza), Körmöci.

Tornyos: Deák, Homolya G., Szőke, Hajagos, Nagy Ni., Tóth, Kokrehel, Nagy No., Rusák, Homolya M., Kaszás (Nagy E.).

Tornyosi próbálkozásokkal indult a mérkőzés, ennek ellenére az első igazán nagy lehetőség a hazaiak előtt adódott: Bíró egyedül törhetett kapura, az oromi csatár lövését azonban Deák védeni tudta. Az első félidő hajrájában a vendégek érdekes körülmények között szerezték meg a vezetést: egy jobb oldali beívelést követően úgy tűnt, hogy a labda a felső lécről pattant vissza a mezőnybe, az oromi védők azonban abban a hitben, hogy a játékszer a hálót tartó vasról került vissza a pályára, leálltak, az egyikük pedig kézzel visszaadta a labdát kapusának, hogy az végezze el a kirúgást. Ekkor Madarász partjelző beintésére a játékvezető büntetőt ítélt a vendégek javára, amiből Homolya Miklós vezetést is szerzett csapatának. A fiatal tornyosi gárda hét perc múlva Kokrehel jól eltalált lapos lövésével megduplázta előnyét, így a vendégek megnyugtató előnnyel várhatták a folytatást. A második játékrész elején a piros-fehérek eldönthették volna a három pont sorsát, Homolya Miklós azonban három nagy helyzetet is kihagyott, ami után a túloldalon jött is a büntetés: a 70. percben Csanádi távoli szabadrúgása talált utat Deák kapujába. Három perccel a rendes játékidő letelte előtt egy gyors ellenakció végén Rusák elé került a labda, a fiatal tornyosi támadó pedig higgadtan a bal alsó sarokba lőtt, beállítva így a 3:1-es végeredményt.

Horgos: Horgos 1911–Tisza (Padé) 2:3 (0:0)

Vasút menti pálya, 120 néző, vezette: Kovács Izabella (Magyarkanizsa). Góllövők: Dobó a 78., Somogyi a 80., illetve Zombori az 52., Jenei az 54. és Lengyel G. a 82. percben.

Horgos 1911: Bohata G., Aladžić, Szabó, Vadász, Bohata E., Veselinov, Ivančić (Somogyi), Fodor I., Berényi (Adamov), Dobó, Kolompár.

Tisza: Kovács, Lengyel G., Süli, Mojsin, Lengyel F. (Ignjin), Maletin, Liptai, Jenei, Fodor D., Radanov, Zombori (Bús).

A horgosiaknak már a csapat-összeállítás is gondot jelentett, annyira fogytán van a játékosállomány. Az első félidő gól nélküli döntetlennel végződött, több kihagyott hazai helyzet mellett. A folytatásban azonban megindult a gólgyártás. A győzelemért keményebben hajtó és jobb fizikumú padéi gárda az 52. és az 54. percben Zombori és Jenei találatával a biztos győzelem felé haladt. Nem így gondolták ezt viszont a horgosi csatárok, így nagy ellentámadást kezdeményeztek Kovács kapujára. A 78. percben Dobó szépített, majd két perccel később a csereként beállt Somogyi egyenlített. A hátralevő percekben nagy harc folyt a győzelmet jelentő gólért. Mindkét csapatnak adódott lehetősége, de ebben a vendéggárda volt a szerencsésebb. Egy szögletről beívelt labdát Lengyel G. védhetetlenül fejelt a bal felső sarokba, ezzel a Tisza megszerezte a bajnoki pontokat.

Gyála: Graničar–Potisje 0:0

Graničar-pálya, 50 néző, vezette: Maletin (Törökkanizsa).

Graničar: Pantelin, Ilić (Ivanov), Neđić (Uverić), Dražić, Sarapa, Ignjatov, Bajić, Stojkov, Božin, Popović, Božanin.

Potisje: Bohata, Nagy O. (Kávai), Domonkos, Papdancsó, Muhi, Balgó, Ugri (Horváth), Raffai, Koncz (Csehák), Barjaktarović, Apró.

A mérkőzés első felében a hazaiak, a másodikban a magyarkanizsaiak játszottak jobban, de egyik csapat sem tudott gólt szerezni. A döntetlen a vendégeknek jött jobban, hiszen ezzel is a táblázat élére kerültek.

Csóka: Csóka–Bácska 0:2 (0:1)

Csóka-pálya, 50 néző, vezette: Čolak (Basahíd). Góllövő: Morović a 18. és a 63. percben.

Csóka: Militarov, Ćinkul, Krsmanović (Vasin), Strajin, Mellik (Šustran), Popov, Čavić (Bulajić), Terzin, Živanov, Mićin, Csernák.

Bácska: Đukić, Dongó, Vlajković, Simendić (Abu Ismail), Krizsán M., Csanádi (Kuburić), Vrbaški, Radonić (Parabucki), Morović, Krizsán P., Stefanović.

Egy sportszerű mérkőzésen a moholiak megmutatták, hogy pillanatnyilag ők a felkészültebb és jobb képességű csapat.

Majdány: Tromeđa–Jedinstvo (M) 2:1 (1:0)

Tromeđa-pálya, 50 néző, vezette: Zrim (Oroszlámos). Góllövők: Ágoston N. a 16. és a 80., illetve Makra a 76. percben (11-esből).

Tromeđa: Krstić, Papp, Farkas (Mihók), Domonkos K. (Gyémánt), Zabos, Domonkos L., Horváth, Győri, Ágoston, Homolya (Bicskei), Fehér.

Jedinstvo: Makra, Bajúsz, Kiss (Simić), Nagy, Bite, Kószó, Jakovljev, Miksa (Bajtai), Ateljević, Huszta, Gál.

Két hasonló képességű gárda csapott össze, és Domonkos Norbert két találatával végül a hazaiak nyertek. Érdekesség, hogy az egyébként jogosan megítélt büntetőt a martonosiak kapusa, Makra István értékesítette.

A 3. forduló: Šampion–Tornyos 1:3, AFK–Jedinstvo (Ó) 5:3, Graničar–Potisje 0:0, Horgos–Tisza 2:3, Jadran–Slavija 2:0, Csóka–Bácska 0:2, Tromeđa–Jedinstvo (M) 2:1.

1. Potisje

3

2

1

0

4:2

7


2. AFK

3

2

0

1

11:4

6

 

3. Bácska

3

2

0

1

8:3

6

 

4. Jadran

3

2

0

1

8:6

6

 

5. Jedinstvo (Ó)

3

2

0

1

7:6

6

 

6. Csóka

3

2

0

1

2:2

6

 

7. Tisza

3

2

0

1

6:9

6

 

8. Tornyos

2

1

1

0

4:2

4

 

9. Graničar

3

1

1

1

6:5

4

 

10. Tromeđa

2

1

0

1

2:2

3

 

11. Horgos

3

1

0

2

4:5

3

 

12. Slavija

3

1

0

2

3:7

3

 

13. Hajduk

2

0

1

1

2:3

1

 

14. Šampion

3

0

0

3

3:8

0

 

15. Jedinstvo (M)

3

0

0

3

2:8

0

 

A következő fordulóban: Bácska–Tromeđa, Slavija–Csóka, Tisza–Jadran, Potisje–Horgos, Jedinstvo (Ó)–Graničar, Tornyos–AFK, Hajduk–Šampion.

SZABADKAI VÁROSI LIGA

Az 1. forduló: Žednik–Mala Bosna 1:1, Solid–Lokomotiva 5:3, Palics–Udarnik 1:7, Elektrovojvodina–Csantavér 0:1. A Bikovo–Hajduk mérkőzésről nem érkezett jelentés.

A következő fordulóban: Hajduk–Csantavér, Udarnik–Elektrovojvodina, Lokomotiva–Palics, Mala Bosna–Solid, Bikovo–Žednik.

NAGYKIKINDA–MAGYARCSERNYE KÖZSÉGI LIGA

Az 1. forduló: Proleter–Törekvés 4:0, Október 1.–Bega 4:1, Napredak (Töröktopolya)–Omladinac 5:0, Roham–Jedinstvo 0:2, Napredak (Csősztelek)–Vojvodina 0:1.

A következő fordulóban (szeptember 8.): Törekvés–Vojvodina, Jedinstvo–Napredak (Csősztelek), Omladinac–Roham, Bega–Napredak (Töröktopolya), Proleter–Október 1.