2024. augusztus 2., péntek
LABDARÚGÁS – A CSOPORT

Gól nélküli rangadó után francia csoportelsőség

Az A csoport mérkőzéseivel vasárnap este kezdetét vette az Eb csoportkörének harmadik fordulója, a házigazda Franciaország Svájccal mérkőzött meg a kvartett rangadóján, amelyen gól nélküli döntetlen született, pedig a franciák háromszor is eltalálták a felső lécet.

A két együttes korábban 36-szor mérkőzött meg, a mérleg enyhe francia fölényt mutatott, hiszen a gall kakasok 16-szor nyertek, Svájc 12 győzelmet aratott, 10 találkozó ért véget döntetlennel.

Baba vagy a labda: Rami lába a fellegekben (Fotó: Beta/AP)

Baba vagy a labda: Rami lába a fellegekben (Fotó: Beta/AP)

Svájci győzelem esetén helyet cserélt volna a két csapat a tabellán, ennek ellenére inkább a hazaiak játszottak veszélyesen a mérkőzésen. Az első komoly helyzet Yann Sommernek volt köszönhető, a 12. percben Paul Pogba 18 méteres ívelése kicsúszott a svájci kapus kezéből, és a felső lécen megcsúszva hagyta el a játékteret – egy hiba majdnem borzasztó helyzetbe hozta a helvét gárdát. Egy perccel később ismét a Juventus középpályása próbálkozott, de hatméteres lövésénél már lényegesen jobban reagált Sommer. Pogba nagyon elemében volt, a 17. percben közel húsz méterről a keresztlécet lőtte telibe, majd a 20. minutumban szögletből André-Pierre Gignac fejére ívelt, de a mexikói élvonalban vitézkedő támadó rosszul fejelt. A továbbiakban is igyekezett a hazai csapat, amit jól bizonyít, hogy 45 perc alatt nyolc lövésig és kilenc szögletig jutott. A kilenc sarokrúgás rengetegnek számít, 1980 óta csak egyszer fordult elő, hogy egy csapatnak több szöglete volt egy félidő alatt (Svédország, 2000, 11 szöglet).

A következő említésre méltó szituációra a francia nyomás ellenére az 53. percig kellett várni, Gignac 17 méteres lövését védte Sommer. Három perccel később bemutatta legnagyobb bravúrját is a meccsen: Antoine Griezmann indult meg a bal oldalról, egyetlen svájci sem tudta megállítani, 18 méterről leadott lövését szögletre tornázta a Mönchengladbach hálóőre. A következő húsz percben leült a meccs, a franciák csereként beállt nyerőembere, az eddig kétgólos Dimitri Payet kavarta fel az állóvizet a 77. percben, Moussa Sissoko jobb oldali beívelését hét méterről kapásból, látványos mozdulattal kapura lőtte, de a keresztléc ismét a svájciak mellé állt, maradt a 0:0.

Franciaország jóval többet tett ellenfelénél a sikerért, de mindkét együttes számára megfelelő eredmény született, hiszen az előzetes várakozásoknak megfelelő sorrendben zártak, a házigazdát mindenki az első, Svájcot a második helyre várta az A csoportban – ebben a kvartettben tehát ilyen szempontból nem történt meglepetés. Franciaország a nyolcaddöntőben a C, a D vagy az E csoport harmadikjával, Svájc pedig az C jelű négyes másodikjával harcol majd meg.

Svájc–Franciaország 0:0 (0:0)

Lille, Pierre Mauroy Stadion, 49 822 néző, vezette: Skomina (szlovén).

Svájc: Sommer, Lichtsteiner, Schär, Djourou, Rodríguez, G. Xhaka, Džemaili, Behrami, Mehmedi (Lang, 86.), Embolo (Seferović, 74.), Shaqiri (Fernandes, 79.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petković.

Franciaország: Lloris, Sagna, Rami, Koscielny, Evra, Sissoko, Cabaye, Pogba, Coman (Payet, 63.), Griezmann (Matuidi, 77.), Gignac. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.