2024. augusztus 2., péntek
LABDARÚGÓ-EB – C CSOPORT

Ukrán erőlködés, lengyel győzelem

A C csoport utolsó fordulójában az előző Európa-bajnokság két társszervezője találkozott, a tét pedig nem volt kicsi, hiszen az ukránok azt a szégyent akarták elkerülni, hogy pont nélkül utazzanak haza, a lengyeleknek meg akár csoportelsőséget is érhetett a győzelem. Az ukránok abban az érdekes adatban reménykedhettek, hogy a lengyelek a legutóbbi öt találkozón nem tudták legyőzni őket, de már a 3. percben gyanús volt, hogy ez megváltozik, mert előbb Miliknek, majd néhány másodperccel később Lewandowskinak volt ordító helyzete. Ettől azonban nem illetődtek meg az ukránok, hanem szép sorjában alakították ki ők is a helyzeteket, a legjobb pedig Jarmolenko előtt adódott a 17. percben. A kifejezetten jó iramú első félidő második részében aztán az ukránok harcolták ki a mezőnyfölényt, de gólt egyik fél sem tudott rúgni.

A második félidőt is az ukránok kezdték jobban, a 49. percben Zincsenkónak volt nagy helyzete közelről, de fölé fejelt, az 54. percben pedig végre megszületett az első gól, de nem a rohamozó ukránok jóvoltából: a félidőben csereként beállt Błaszczykowski a tizenhatosban labdához jutott, s egy elhúzós csel után védhetetlenül a hosszúba lőtt. Az ukránokat természetesen megzavarta a dolog, így egy percre rá a lengyelek ismét támadtak, s nagy helyzetet hagytak ki, Kapustka az oldalhálót találta el. Az ukránok becsületére szólva, még ez sem kedvetlenítette el őket, hanem tovább próbálkoztak, de a visszaállt lengyelek könnyedén visszaverték a támadásokat, így minimális arányban megnyerték a találkozót, és a németek mögött másodikként jutottak tovább.

Ukrajna–Lengyelország 0:1 (0:0)

Marseille, Stade Vélodrome, 60 000 néző, vezette: Svein Oddvar Moen (norvég). Góllövő: Błaszczykowski az 54. percben.

Ukrajna: Pjatov, Fedeckij, Butko, Kacseridi, Kuser, Jarmolenko, Sztepanenko, Konopljanka, Rotan, Zincsenko (Kovalenko), Zozulja (Timoscsuk). Szövetségi kapitány: Mihajlo Fomenko.

Lengyelország: Fabiański, Jędrzejczyk, Pazdan, Glik, Cionek, Krychowiak, Zieliński (Błaszczykowski), Jodłowiec, Kapustka (Grosicki), Milik (Starzynski), Lewandowski. Szövetségi kapitány: Adam Nawałka.