2024. augusztus 2., péntek
LABDARÚGÓ-EB

Négygólos vereséggel ért véget a magyarok menetelése

Belgium-Magyarország 4-0

A 75. percig tisztesen helytállt a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokság egyik fő esélyesének tartott Belgium ellen a kontinensbajnokság nyolcaddöntőjében.

A belgák Alderweireld 10. percben fejelt góljával szerezték meg a vezetést, s a hajrában előbb a 78. percben Batshuayi, két perccel később Hazard lőtt gólt, Carrasco pedig a 90+1. percben beállította a 4:0-s végeredményt, és bejutottak a negyeddöntőbe, ahol Wales lesz az ellenfelük. A belga együttes minden tekintetben jobb volt a magyar csapatnál, s bizonyította, hogy pár hónapja nem véletlenül vezette a világranglistát. Az első félidőben a magyar válogatott sok hibával játszott, s nagyon érződött a bemelegítés során megsérült Kleinheisler László hiánya, aki combizomhúzódást szenvedett, így nem lépett pályára. Magyarország legjobbja Király Gábor volt, aki több ízben is óriási bravúrt bemutatva akadályozta meg, hogy a labda a kapuba kerüljön.

A magyar nemzeti csapat így egy győzelemmel (Ausztria 2:0), két döntetlennel (Izland 1:1, Portugália 3:3) és egy vereséggel (Belgium 0:4) fejezte be a tornát. Teljesítményével, harciasságával, ötletességével, küzdeni akarásával és azzal, hogy megnyerte az F csoportot, messze felülmúlta a szakértők Eb előtti várakozását, s egy olyan úton indult el, amely bizakodással töltheti el a magyar foci kedvelőit a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőjének kezdete előtt. Az Eb a magyar válogatott számára véget ért, de a magyar labdarúgás a mögöttünk levő időszakban, beleszámítva a norvégok elleni sikeres pótselejtezőt is, nagyon sok örömet szerzett a szurkolóinak, akik 44 évet vártak arra, hogy a csapat kijusson az Európa-bajnokságra. Megállni azonban nem szabad, ez csak egy kis lépés volt, amelyet folytatni kell, hogy tovább javuljon a magyar labdarúgás nemzetközi megítélése.

A magyar válogatott 58 éve nem tudta legyőzni a belga csapatot, s legutóbbi Eb-szereplésén éppen a belgáktól kapott ki. Az 1972-es Európa-bajnokságon a bronzéremért lejátszott találkozón Belgium 2:1-re nyert. A vasárnap esti találkozónak is a belgák voltak a fő esélyesei (a magyar győzelem több mint hatszoros pénzt ért), nem is alaptalanul, hiszen nemrég még a világranglista első helyén álltak, jelenleg pedig másodikak, míg Magyarország a 20. helyet tudhatja magáénak. A játékosok piaci értéke szerint a belgák az ötödikek az Eb-n részt vevő 24 csapat közül. Marc Wilmots kiválasztottjainak az értéke 550,2 millió euró, míg Magyarország az utolsó helyen áll ebben a rangsorban 30,1 millió euróval. Beszédes adat, hogy a belgák sztárja, Eden Hazard 78,3 millió eurót ér, vagyis mintegy két és félszerese az értéke, mint a teljes magyar csapatnak.

A belgák elleni találkozón Bernd Storck a portugálok ellen pályára lépő védőknek szavazott bizalmat: a kapuban természetesen Király Gábor állt, Fiola Attila sérülése miatt a Lang Ádám, Guzmics Richárd, Juhász Roland, Kádár Tamás négyes kezdett, középpályán a Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs, Pintér Ádám, Nagy Ádám és Lovrencsics Gergő kapta meg ezúttal is a kapitány bizalmát, elöl pedig ezúttal is Szalai Ádám kezdett. Pintér eredetileg a kispadon kezdett volna, Kleinheisler László azonban a bemelegítés során megsérült, combizomhúzódást szenvedett, így helyére a Ferencváros játékosa került be.

A belgák védelme sem változott az előző két, a svédek és az írek elleni meccshez képest: Marc Wilmots szövetségi kapitány ezúttal is a Jan Vertonghen, Toby Alderweireld, Thomas Meunier, Thomas Vermaelen négyest küldte pályára, ami nem volt meglepetés, hiszen a Thibaut Curtois előtti négy védő az elmúlt 180 percben jól látta el feladatát, s így Belgium egyik mérkőzésen sem kapott gólt. A középpályán Kevin de Bryune, Eden Hazard, Radja Nainggolan, Axel Witsel és Dries Mertens lépett pályára, míg a csatár ezúttal is Romelu Lukaku volt. Ez a csapat csak egy helyen mutatott eltérést ahhoz képest, amely Svédországot győzte le 1:0-ra (Yannick Ferreira-Carrasco helyett Mertens).

A mérkőzésnek szerb vonatkozása is volt, hiszen az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Milorad Mažićot jelölte ki a találkozó játékvezetőjének, akinek a munkáját Milovan Ristić, Dalibor Đurđević, Danilo Grujić és Nenad Đokić segítették.

A belgák kezdték a találkozót, amelyen az első lövésig négy percet kellett várni, De Bruyne azonban csúnyán fölé lőtte a labdát. A hatodik percben Lovrencsics jobb oldalról leadott lövése már a kaput is eltalálta, de mivel erőtlen volt a próbálkozás, így Curtois könnyedén ölelte magához. Még ugyanebben a minutumban De Bryune beadásánál Lukaku és Juhász birkóztak a labdáért, s az előbbi elé került a labda, Király azonban a rövid saroknál jól zárta a szöget. A belga rohamokat pár percig még hárította a magyar védelem, de a 10. percben Belgium megszerezte a vezetést. De Bruyne bal oldali szabadrúgására Lukaku és Alderweireld érkezett – magyar védő egy sem volt a közelükben –, s a labda az utóbbinak volt tökéletes, fejjel továbbította a kapuba. A 15. percben egy magyar labdavesztés után De Bruyne pontos labdát kapott, szerencsére kicsit kisodródott a jobb oldalra, így Király lábbal védett. A magyar csapat első szögletét a belgák hozták össze, ugyanis a félpályától hazaadott labdát Curtois nem tudta kirúgni, mivel elcsúszott. A szögletet a belga védők könnyedén kifejelték. A 20. percben Lukaku szépen tartotta meg a labdát, majd a gólszerző Alderweireld elé passzolt, aki mintegy húsz méterről csúnyán fölé lőtt. A belga mezőnyfölény folyamatosan csökkent, egyre többet volt a labda a magyar csapatnál, s négy perccel Alderweireld próbálkozása után Dzsudzsák szólója után megcélozta a bal alsó sarkot, de Curtois magabiztos volt. Belgium az első fél órában többször is bizonyította, milyen gyorsan jutnak el az ellenfél 16-osáig: De Bruyne és Hazard többször is végigrohant a pályán, Lukaku pedig az első félidőben megmutatta, mennyire nehéz tőle elvenni a labdát. A 36. percben Kádár szabálytalankodott 18 méterre a magyar kaputól, s De Bruyne szabadrúgását Király ujjheggyel a felső lécre tolta. Óriási bravúr volt, ami után Király jelezte, igencsak fájnak az ujjhegyei, de nem kért cserét. A félidő hajrájában két tetszetős magyar akció is lövéssel fejeződött be, s mindkettő veszélyes volt, nem sokkal kerülte el egyik sem a belga kaput. Három perccel a félidő vége előtt Mertens találta magát szemtől szembe Királlyal, de a magyar kapus újabb bravúrt mutatott be. Az első félidőben a belgák kicsit többet birtokolták a labdát, hétszer találták el a kaput, a magyarok kétszer.

Fél perc sem múlt el a második félidőből, amikor Hazard becsapta Langot, de a rövid sarokba tartó lövését Király szögletre ütötte. Az 50. percben a Gera helyére beállt Elek Ákos szépen passzolt a belga védelem mögé és Szalai elé, de a csatár kisodródott, és nem találta el a kaput. Az 54. percben Szalai fejében volt az egyenlítés, de lövése a belga védőre pattant, s nem sokkal kerülte el a belga kaput. Öt perccel később a belga beadásra Lukaku és Mertens is érkezett, előbbi sarokkal belepiszkált a labdába, ezzel megzavarta Mertenst, aki pár méterről fölé lőtt. A 66. percben Pintér szép csellel csapta be Witselt a 16-os tájékán, lövése a gólszerzőn megpattant, de Curtois még visszanyúlt érte, és szögeltre tolta. Két perccel később egy szöglet után Juhász elé került a labda, aki nem sokkal tévesztett célt. A 78. percben egy szöglet után Hazard szenzációs csellel saját magát szöktette, s a középre adását a két perccel korábban beállt Michy Batshuayi első labdaérintéséből lőtte a kapuba. A magyar csapat magához sem tért a kapott gól okozta sokktól, Hazard lódult meg a szélen, középre cselezte magát, majd lapos lövéssel kilőtte a bal alsót. A hátralevő részben a belgák nem erőltették a támadásokat, a magyarok pedig pár félhelyzetig és egy Elek-helyzetig jutottak, de gólt nem sikerült lőniük. Nekik nem, a belgáknak viszont igen: a 90+1. percben egy elveszített labda után Nainggolan ugratta ki a csereként beállt Carrascót, aki beállította a 4:0-s végeredményt.

Magyarország–Belgium 0:4 (0:1)

Toulouse, Stadium Municipal, 30 ezer néző, vezette: Mažić (Szerbia). Góllövők: Alderweireld a 10., Batshuayi a 78., Hazard a 80. és Carrasco a 90+1. percben.

Magyarország: Király, Lang, Guzmics, Juhász (Böde, 79.), Kádár, Gera (Elek, 46.), Lovrencsics, Pintér (Nikolić, 75.), Nagy Á., Dzsudzsák, Szalai. Szövetségi kapitány: Bernd Storck.

Belgium: Courtois, Meunier, Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen, Nainggolan, Witsel, Mertens (Ferreira-Carrasco, 70.), De Bruyne, E. Hazard (Fellaini, 81.), R. Lukaku (Batshuayi, 76.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots.