2024. augusztus 2., péntek
LABDARÚGÁS – EURÓPA-LIGA

Fehérváron a Čuka, a többiek otthon kezdenek

Az Európa-liga második selejtezőkörében érdekelt szerbiai és a magyarországi klubok közül csak a Székesfehérváron, a Videoton vendégeként pályára lépő Čukarički játszik idegenben a mai első meccsen, a Vidi mellett a Debrecen, az MTK, az újvidéki Vojvodina és a belgrádi Partizan is hazai környezetben dolgozhat ki megnyugtató előnyt a visszavágóra.

A Debrecen számára kötelezőnek mondható a fehérorosz Torpedo Zsodino elleni továbbjutás, a klubból érkező nyilatkozatok szerint hazai pályán mindenképp győzni szeretnének a hajdúságiak, az Európa-bajnokságot is megjárt Korhut Mihály a második számú európai kupasorozat csoportkörébe vágyik: „Teljes mértéken feldobott ez a torna, nem vágytam több pihenésre. Alig vártam már, hogy kezdődjön a bajnokság és az Európa-liga. Az első körben egy amatőr csapattal játszottunk, amely ellen kötelező volt a továbbjutás. Most egy erősebb ellenfél vár ránk, de célunk, hogy kiejtsük a fehérorosz csapatot is. Szeretnénk jól szerepelni, és minél tovább menetelni az Európa-ligában, akár a csoportkörig.” A Lokiban az első fordulót bokasérülés miatt kihagyni kényszerült hajdújárási Takács Tamás is bevethető, vele is bővült Kondás Elemér opcióinak száma a támadószekcióban.

Első ránézésre az újvidéki piros-fehérek dolga ígérkezik a legkönnyebbnek, a walesi Connah’s Quay ellen illene már az első meccsen eldönteni a továbbjutást, annak ellenére is, hogy az ország válogatottja kiemelkedően teljesített az Eb-n. Nenad Lalatović vezetőedző óva int azonban mindenkit az ellenfél lebecsülésétől: „Csakis kiváló együttes lehet az ellenfél, hiszen kiejtette a norvég Staebeket, ráadásul kapott gól nélkül, tehát a lehető legkomolyabban kell vennünk őket. Walesben felemelkedőben van a futball, amit a válogatott eredményei is igazolnak, de remélem, hogy lesz erőnk továbbjutni a harmadik körbe, ami óriási siker lenne a számunkra.”

A Videoton és a Čukarički meccsén kiegyenlített párharcra lehet számítani, amelyet az fog eldönteni, hogy melyik együttes használja majd ki jobb százalékban a lehetőségeit. A székesfehérváriak előnye talán abban lehet, hogy a válogatott sikeréből az együttes kerettagjain keresztül a klub is kivette a részét, ami jelentős önbizalmat adhat, illetve az is a malmukra hajtja a vizet, hogy az előző bajnokság álomcsapatába bekerült hármas, Filip Stojković, Bojan Ostojić és Andrija Pavlović is eligazolt a klubtól az elmúlt napokban. A Vidi honlapjának nyilatkozó középpályás, Simon Attila szerint ezen a szinten már nincs könnyű mérkőzés, de hazai pályán mindent meg kell tenniük, hogy előnybe kerüljenek, a Čukarički edzője, Milan Lešnjak pedig a megfelelő koncentrációt várja játékosaitól, valamint örülne, ha betalálna csapata, amivel megkönnyítené a visszavágót.

Az MTK dolga igen keménynek tűnik, az azeri bajnokságba ömlő pénzből sok landol az ellenfél Qabalánál, néhány brazil légiós mellett a szerb Vojislav Stanković is alapember, illetve Azerbajdzsán fél válogatottja is ebben a klubban keresi a kenyerét.

A többi csapattól eltérően hiába kapcsolódik be csak ebben a körben az El-selejtezőkbe a Partizan, talán mindannyiuknál nehezebb ellenfelet kapott, az 1991-es és 2007-es lengyel bajnok Zagłębie Lubint, amely kiváló eredményeket jegyzett a 2015/2016-os szezon során az egyre komolyabb bajnoksággá váló Ekstraklasában, bronzérmet szerzett. A szerb válogatottban nemrégiben bemutatkozott, az európai kupaporondon viszont ma este debütáló Nemanja Mihajlović szerint felkészültek a kihívásra: „Komoly futball várható egy kiváló ellenféllel szemben, de mi felkészültünk! Ígérjük, hogy mindent kiadunk magunkból, és mivel a labda kerek, egy kis szerencsével akár tovább is juthatunk.”

A csütörtöki mérkőzések közül említést érdemel a dán–norvég párharc, a Sønderjyske és a Strømsgodset összecsapása, izgalmasnak ígérkezik a szlovén Maribor és a bolgár Levszki Szófia meccse, illetve a lengyel ezüstérmes Piast Gliwice és a svéd bajnokságban jelenleg harmadik Göteborg párviadala is. Azt is kíváncsian várjuk, hogy mire mennek az exjugoszláv csapatok, a Jászvásáron pályára lépő spliti Hajduk, a Finnországban kezdő zágrábi Lokomotiva vagy éppen a Genkben próbálkozó podgoricai Budućnost.

A párharcok visszavágóira egy hét múlva kerül sor.