2024. augusztus 1., csütörtök
MAGYAR LABDARÚGÁS

Egyre szorosabb az élmezőny

A Vasasnál nem ígérnek aranyat, a Mezőkövesd nagyot fut Pintér Attilával

A tíz-tizenkét csapatos bajnoki rendszer előnyei között kell megemlíteni, hogy a mezőny rendszerint sokkal sűrűbb és egységesebb, mint egy bővebb létszám esetén. Így van ez a magyar NB I. esetében is: tavaly a Ferencváros egy hatalmas meneteléssel gyorsan 15-20 pontosra növelve előnyét könnyedén célba ért, a 2015/2016-os szezonban viszont elég egy-két rosszabb mérkőzés, és máris összerázódik az élmezőny.

Az OTP Bank Liga 17. fordulójára az első és az ötödik csapat között mindössze öt pontra csökkent a különbség. A Vasas egy hatmérkőzéses veretlenségi széria után 2:1-re kikapott a Budapest Honvéd otthonában, a Videoton és a Ferencváros egyaránt 2:0-ra verte a Gyirmótot és az MTK-t, a Haladás pedig 2014. augusztus 24-e óta negyedszer győzte le a Debrecent (1:0), és immáron hat bajnoki óta veretlen a hajdúságiakkal szemben.

A szombati, 18. forduló tovább bonyolíthatja a helyzetet. A Vasas a Diósgyőrt fogadja, és ha folytatódik a tendencia, akkor az angyalföldiek nagyon meg fognak szenvedni a pontért, pontokért. Már ha sikerül nyerni, hiszen erre a bajnokságban legutóbb hat és fél éve, 2010. április 3-án volt példa. Az akkori 1:0 óta a felek hat bajnokit játszottak, öt DVTK-siker után idén augusztusban Ádám Martin góljával sikerült pontot menteni Diósgyőrben (1:1). A keddi, Győr elleni kupameccs azt mutatta, van tartás a fővárosiakban, hiszen az utolsó tíz percben egygólos hátrányból fordítva nyert 3:2-re, ez biztató lehet a jövőre nézve. „A szezon előtt az volt a célkitűzésünk, hogy ne kelljen a kiesés ellen küzdenünk. De a futball kiszámíthatatlan, mindig vannak jó és rossz periódusok. Ha egészségesek maradunk, minden megtörténhet, csak rajtunk múlik. Mindent megteszünk, hogy elsők legyünk, de nem tudom megígérni a bajnoki címet” – nyilatkozta Michael Oenning.

A Videoton csak úgy tarthatja meg biztosan a második helyét, ha nyer Debrecenben. A fehérváriak óriási meglepetésre kiestek a magyar kupából a harmadosztályú Budafok ellen, így legalább a bajnokságban muszáj bizonyítaniuk. De nyernie kellene a Debrecennek is, hiszen egyrészt az év utolsó hazai mérkőzésén szépen búcsúzna saját közönségétől, másrészt jelenleg csupán a nyolcadik helyen áll, és papíron akár olyan eredmények is összejöhetnek, hogy egy vereséggel kiesőhelyen találja magát.

A Ferencváros Mezőkövesdre látogat, ahol Pintér Attila kisebb csodát vitt véghez. Úgy tűnik, az egykori Fradi-játékos és -edző, illetve szövetségi kapitány a kisebb kluboknál tud kiteljesedni, ahol mindennap van munka. A kövesdiek hat forduló óta veretlenek, ezalatt négyszer nyertek és kétszer döntetlent játszottak, s amennyiben ismét győznének, már csupán két pontra lennének a Fradi mögött.

A Honvéd Gyirmótra látogat, és ha komolyan gondolja a dobogót, akkor nem szabad olyan hibát elkövetnie az utolsó helyezett otthonában, mint tette azt augusztusban Kispesten, amikor csupán 0:0-ra volt képes. A Paks–Haladás mérkőzésre elsőre döntetlent jósolnánk, hiszen előbbi az egyetlen olyan csapat, amely még nem kapott ki otthon, de egy győzelem mellett hétszer is ikszelt. Ami ennek ellentmond, hogy a legutóbbi nyolc egymás elleni bajnokin egyszer sem osztozkodtak meg a pontokon, ötször a Haladás, háromszor a Paks győzött. Az MTK-t a Dorog búcsúztatta a kupában, a kék-fehéreknek az NB I.-ben a nyolc forduló óta veretlen Újpest ellen kellene megkezdeniük a felzárkózást.

A 18. forduló programja

December 3., szombat: Mezőkövesd–Ferencváros (15.30), MTK–Újpest (15.30), Vasas–Diósgyőr (15.30), Gyirmót–Honvéd (15.30), Paks–Haladás (15.30), Debrecen–Videoton (18.00).

1. Vasas

17

9

4

4

27:17

31

2. Videoton

17

9

3

5

37:18

30

3. Ferencváros

17

8

5

4

33:24

29

4. Honvéd

17

8

4

5

27:17

28

5. Haladás

17

7

4

6

20:20

25

6. Mezőkövesd

17

6

6

5

19:21

24

7. Újpest

17

5

8

4

27:25

23

8. Debrecen

17

5

5

7

20:23

20

9. Diósgyőr

17

5

3

9

23:33

18

10. MTK

17

4

6

7

10:19

18

11. Paks

17

3

8

6

15:23

17

12. Gyirmót

17

3

4

10

8:26

13