2024. július 31., szerda
LABDARÚGÁS

„Nem napozni megyünk Görögországba”

Kisebb csodával juthat tovább a Partizan

Ma este 20.45-től Görögországban lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában a belgrádi Partizan. Miroslav Đukić együttese hazai pályán fájó, 3:1-es vereséget szenvedett az egyébként kiegyenlített csatát hozó odavágón, ezért a Partizannak a visszavágón igazi embert próbáló feladatot kell megoldania a sokszoros görög bajnok ellen.

„A Partizan története során már számtalan csodát vitt véghez. Ha hiszünk bennük, és merünk álmodni róluk, valóra válhatnak. Egyértelművé kell tennünk, hogy mindenáron a győzelemre törekszünk, annak ellenére, hogy komoly csapat lesz az ellenfelünk” – nyilatkozta a fővárosiak edzője a Nikola Tesla repülőtéren. A szakember hozzátette, a jó meccskezdés kulcsfontosságú lehet a siker eléréséhez.

Đukić azt is elárulta, már az első mérkőzés előtt az ellenfelet tartotta favoritnak: „A továbbjutás kényszere rájuk nehezedik, nem ránk, mi viszont nem napozni megyünk hozzájuk. Fel akarjuk dobni az önbizalmunkat, és be akarjuk bizonyítani magunknak és Szerbiának, hogy képesek vagyunk jól játszani az Olimpiakosz ellen – magyarázta, majd az odavágót végigjátszó kulcsember, Leonardo állapotára is kitért: – Izomsérülése van, és egy nem százszázalékos játékos nem léphet pályára egy ilyen fontos találkozón.”

Több Partizan-játékos is optimistán nyilatkozott a visszavágó előtt, bizonyítva, hogy nem adták még fel a küzdelmet. Bojan Ostojić védő a hazainál jobb játék szükségességére hívta fel a figyelmet, és hozzátette, végig küzdeni fognak, Nebojša Kosović középpályás pedig az első mérkőzés pozitívumaira világított rá: „Az első mérkőzésen bebizonyítottuk, hogy lépést tudunk tartani az Olimpiakosszal. Mindenképp kemény feladatunk lesz, de meg fogjuk próbálni eltüntetni a hazai pályán szerzett hátrányunkat.” Marko Jevtović szerint nagy hátrány érte őket a harmadik görög góllal, de így is a végső győzelemre fognak törekedni a párharcban.

Friss hír, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a Partizan rovására bírságjavaslatot terjesztett be, amelynek értelmében a fekete-fehérek 100 000 eurót lennének kötelesek kifizetni, valamint első hazai európai mérkőzésüket üres lelátók előtt lennének kénytelenek lejátszani. Az esetleges büntetés oka a csapat szurkolóinak politikai tárgyú skandálása a Budućnost Podgorica elleni mérkőzésen.