2024. augusztus 4., vasárnap
LABDARÚGÁS

Botrányos elődöntő, Ghána a második finalista (VIDEÓ!)

Másodikként a ghánai válogatott jutott be a döntőbe az Egyenlítői-Guineában zajló labdarúgó Afrika Kupán.

Az elődöntő csütörtöki, malabói mérkőzésén a ghánaiak az első félidő végén négy perc alatt kétszer találtak a hazaiak kapujába, majd a második játékrészben is több gólszerzési lehetőséget alakítottak ki, melyek közül egyet ki is használtak.
A mérkőzés a 83. percben félbeszakadt, mivel ghánai szurkolók jelentek meg az egyik kapu mögött. Mint kiderült, biztonságuk érdekében kellett elhagyniuk szektorukat. Fegyelmezetten ácsorogtak az alapvonal mögött mintegy százan-kétszázan, miközben a lelátóról különböző tárgyakkal dobálták őket. A játékot nem lehetett folytatni, a futballisták tanácstalanul várták a bírói döntést. Közben a rendfenntartók közbeavatkozása nyomán lassan kiürült az a lelátórész, ahol az incidensek történtek, a ghánai drukkereket pedig biztonságba helyezték.
Mintegy negyven perc elteltével folytatódott a mérkőzés, majd a játékvezető három perc múlva váratlanul lefújta az összecsapást.