2024. augusztus 4., vasárnap
FOCIAJÁNLÓ

Londoni és liverpooli rangadók

A Tottenham és az Arsenal észak-londoni rangadójával indul szombaton az angol bajnokság 24. fordulója, amelyben a két liverpooli rivális, az Everton és a Liverpool is összecsap egymással.

A White Hart Lane-en várhatóan nagy csatát vív majd egymással a két fővárosi együttes. A házigazdák a Crystal Palace-tól január 10-én elszenvedett meglepő vereség után a Sunderlandet és a West Bromwich Albiont is legyőzték – közben döntőbe jutottak a ligakupában –, így csak két pont a lemaradásuk az őket egy hellyel megelőző, ötödik helyezett ősi riválisukkal szemben. Az Ágyúsok ugyanakkor szintén jó formában futballoznak, elmúlt három bajnokijukat úgy nyerték meg, hogy 10 rúgott gól mellett egyet sem kaptak, ráadásul a címvédő Manchester Cityt is egészen simán verték idegenben.

A liverpooli rangadót ezúttal az Everton stadionjában rendezik, a házigazdáknak pedig most az a legfőbb céljuk, hogy minél távolabb kerüljenek a kiesést jelentő helyektől, mert bár jelenleg tizenkettedikek a tabellán, mindössze hét pont választja el őket a veszélyes zónától. A Liverpool ezzel szemben az európai kupaszereplést érő első öt helyhez próbál egyre közelebb kerülni, és sorozatban negyedik bajnoki sikerére hajt.

A múlt alapján ugyan rangadónak számít a Juventus és a Milan párharca, ugyanakkor az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában sorra kerülő mérkőzésen két olyan csapat találkozik, amely jelenleg nem képvisel azonos színvonalat. Amíg a sorozatban háromszor bajnok Juventus a mostani idényben is megállíthatatlanul menetel a Serie A-ban, s immár 12 bajnoki találkozó óta veretlen, addig a tabellán nyolcadik milánóiak csak szenvednek, amit jól mutat, hogy legutóbbi hat találkozójukból csupán egyet nyertek meg, a sereghajtó Parma ellen. A torinóiak mögött hétpontos hátránnyal második s az utóbbi négy fordulóban döntetlent játszott Roma – amely hét közben kiesett az olasz kupából – a bennmaradásért küzdő Cagliari vendége lesz, s nem hibázhat, amennyiben versenyben szeretne maradni a scudettóért.

SZOMBAT

13.45, Digi Sport 1, Sportklub1: Tottenham–Arsenal

15.00, Arena Sport3: Lokomotiva–Zagreb

15.30, Sport2, Sportklub1: Atlético Madrid–Real Madrid

15.30, Eurosport 2: Stuttgart–Bayern München

16.00, Digi Sport 1, Sportklub2: Aston Villa–Chelsea

16.00, Digi Sport 2, Arena Sport1: Rennes–Marseille

17.00, Arena Sport3: Rijeka–Hajduk

18.00, Sport2: Real Zaragoza–Barcelona B

18.00, Sportklub (m), Arena Sport3: Verona–Torino

18.00, Sportklub2: Villarreal–Granada

18.30, Digi Sport 1, Sportklub1: Everton–Liverpool

18.30, Eurosport 2: Hamburger–Hannover

20.00, Sport2, Sportklub2: Levante–Málaga

20.45, Sportklub1: PSV–Utrecht

20.45, Digi Sport 1, Arena Sport3: Juventus–Milan

22.00, Sport2, Sportklub2: Real Sociedad–Celta Vigo

22.30, Arena Sport3: Sao Paulo–XV Piracicaba

VASÁRNAP

12.00, Sport 1: Córdoba–Almería

12.30, Sportklub, Arena Sport4: Fiorentina–Atalanta

13.00, Digi Sport 1, Sportklub1: Burnley–WBA

14.30, Sport 1: Go Ahead Eagles–Ajax

15.00, Sportklub: Napoli–Udinese

15.00, Digi Sport 2, Arena Sport4: Cagliari–Roma

15.00, Arena Sport3: Zadar–Eszék

15.00, Arena Sport1: Sampdoria–Sassuolo

15.05, Digi Sport 1, Sportklub1: Newcastle–Stoke City

15.30, Eurosport 2: Werder Bremen–Bayer Leverkusen

17.00, Arena Sport1: Nice–Nantes

17.15, Digi Sport 2, Sportklub2: West Ham–Man. Utd.

17.30, Eurosport 2: Augsburg–Eintracht Frankfurt

18.30, Arena Sport4: PAOK–Olympiacos

19.00, Sport 1: Espanyol–Valencia

20.00, Eurosport: Elefántcsontpart–Ghána (Afrika-kupa-döntő)

20.45, Digi Sport 2, Arena Sport4: Inter–Palermo

21.00, Sport1, Sportklub1: Athletic Bilbao–Barcelona

21.00, Digi Sport 1, Arena Sport3: Lyon–PSG