2024. augusztus 4., vasárnap
LABDARÚGÁS - BUNDESLIGA

Nyolc gól Münchenben, kilenc Leverkusenben

A címvédő és éllovas Bayern München kiütéses, 8:0-s győzelmet aratott a vendég Hamburg ellen, a tabellán második Wolfsburg pedig nem mindennapi körülmények között nyert 5:4-re Leverkusenben a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján.

A müncheni találkozón, amely a két együttes századik egymás elleni bajnoki mérkőzése volt, a hamburgiak - soraikban Stieber Zoltánnal - történetük legnagyobb Bundesliga-vereségét szenvedték el.

Leverkusenben a Wolfsburg a félidőben már 3:0-ra vezetett, a házigazda Bayer azonban - a mesterhármast elérő dél-koreai Szon Heung Min vezérletével - előbb szépített, majd 4-4-re egyenlített. Egészen az utolsó pillanatokig ez volt az állás, míg nem a negyedik gólját szerző a holland Bas Dost a 93. percben ismét betalált, így mégis az immár kilenc meccs óta veretlen Wolfsburgé lett a három pont. A leverkuseniek egy 82. percben történt kiállítás miatt tíz emberrel fejezték be az összecsapást.

A Werder Bremen sorozatban ötödik győzelmét aratta, s nyert Szalai Ádám csapata, a tavaszt három vereséggel kezdő Hoffenheim is, amely a betegséggel küszködő magyar játékos nélkül győzte le a sereghajtó VfB Stuttgartot.

Bundesliga, 21. forduló:


Bayern München-Hamburger SV 8:0 (3:0)
Werder Bremen-FC Augsburg 3:2 (3:1)
1899 Hoffenheim-VfB Stuttgart 2:1 (1:1)
Borussia Mönchengladbach-1. FC Köln 1:0 (0:0)
Bayer Leverkusen-VfL Wolfsburg 4:5 (0:3)