Az 1941-ben született Tóth Jánosnak szinte az egész élete a labdarúgás körül forgott. Tehetős kisiparosként már mintegy öt évtizede segíti a szenttamási labdarúgást, s az ő támogatásával hozták rendbe a kiserdei és a rajcsúri pályákat.
• Mióta foglalkozik labdarúgással?
– 13-14 évesen a Napredak ificsapatában játszottam, de térdsérülésem miatt abba kellett hagyni az aktív játékot. 1965 óta mint vezetőségi tag vettem ki a részem a városunk labdarúgóéletéből.
• Mi a különbség az akkori és a jelenlegi labdarúgás között?
– Abban az időben főleg technikai és szemre szép focit játszottak amatőr alapon. Jelenleg többnyire erőre és gyorsaságra megy a játék. És a minél több pénz érdekében lépnek pályára a játékosok, még a legalacsonyabb versenyfokozatban is.
• Milyen változásokat kellene tenni annak érdekében, hogy javuljon csapataink és játékosaink technikai képzettsége?
– Valamikor nem voltak pionír-labdarúgóiskolák, abban az időben főleg egyéni tehetségek uralták a mezőnyt. Jelenleg más a helyzet. Nemcsak nálunk, hanem az egész világon minden a pénz érdekében zajlik.
• Hogyan és miben látja a szerbiai labdarúgás jövőjét?
– Vannak tehetséges fiatal játékosaink, de nincsenek kellőképpen kihasználva. Egyes esetekben jobban oda kellene figyelni a fiatal játékosok szelektálására. Továbbá, meg kellene szigorítani a külföldre távozó játékosok korhatárát. A fiatal tehetségek többnyire külföldön kamatoztatják a tudásukat. Hazai viszonylatban több és jobb anyagi feltételeket kellene biztosítani a profi labdarúgók részére. Szerintem a versenyrendszeren is változtatni kellene. Közelebbre kellene hozni a csapatok távolságát, az utazás költségeit minimálisra faragni. Ki kellene alakítani labdarúgókörzeteket és -központokat, és onnan irányítani a tehetséges játékosok fejlődését. A változások sokkal több nézőt csalogatnának ki a lelátókra. Jelenleg nagyon kevés, mindössze néhány száz néző van jelen a mérkőzéseken.
