2024. augusztus 3., szombat
LABDARÚGÁS

A délvidéki válogatott a szerbiai horvátok ellen

A nemrégiben megalakult délvidéki magyar labdarúgó-válogatott ma 18 órai kezdettel lejátssza története második mérkőzését. A találkozóra a mórahalmi Sportkomplexumban kerül sor, Apró Attila együttese a szerbiai horvátok válogatottjával mérkőzik meg.

A délvidéki válogatott június közepén alakult meg, július végén le is játszotta első mérkőzését, 2:1 arányban legyőzte pályaavató ünnepség keretében a magyarországi Kelebia együttesét. Azóta az együttesnek már elkészült a címere is, Mórahalmon már az ezzel ellátott felszerelésben lépnek pályára. Apró Attila, a válogatott edzője a szegedma.hu-nak fejtette ki, miért fontos ez a találkozó a csapat számára: „Ez a mérkőzés azért nagyon fontos az életünkben, mert az első nemzetközi megmérettetése lesz a válogatottunknak, s mint ilyen, egy történelmi eseményről beszélünk. Tehát illene megnyerni, hogy szurkolóink és minden magyar ember büszke lehessen ránk. Ezzel párhuzamosan viszont nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy egy megbízható bő keret kialakításán is munkálkodnunk kell, ami azt vonzza maga után, hogy minden esetleges nemzetközi szintű potenciállal rendelkező játékost ki kell próbálnunk az alapjátékunk gyakorlása mellett. Ezért is választottunk egy nálunk összeszokottabb, papíron erősebb ellenfelet.” A találkozóra a belépés ingyenes.