2024. augusztus 3., szombat
EB-PÓTSELEJTEZŐK

Magyarország Norvégiával!

Vasárnap a svájci Nyonban kisorsolták a 2016-os franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság pótselejtezőinek párosítását, aminek eredményeképpen Magyarország Norvégiával harcol majd meg az Eb-részvételért. A magyar válogatott idegenben játszik az első meccsen, november 12-én, a visszavágóra pedig hazai pályán kerül sor november 15-én.

Dominique Rocheteau egykori francia labdarúgó, az Eb nagykövete a magyar cetlivel (Fotó: Beta/AP)

Dominique Rocheteau egykori francia labdarúgó, az Eb nagykövete a magyar cetlivel (Fotó: Beta/AP)

Az északi együttessel korábban 17-szer találkozott Magyarország, hétszer nyert, ötször döntetlent ért el, ötször pedig vesztesen hagyta el a pályát. Legutóbb 2012 novemberében a Puskás Ferenc Stadionban a norvégok Havard Nielsen és Vegard Forren góljával 2:0-ra győztek.
A sorsolás után megszólalt a két kapitány is, a magyar válogatottat irányító Bernd Storcknak teljesült az a vágya, hogy idegenben kezdjék a párharcot, ráadásul egy olyan ellenféllel, amelyet jól ismernek: „A sorsolás előtt nem volt különösebb preferenciám az ellenfelet illetően, hiszen aki eljut idáig, biztos, hogy kiváló csapat. Az a kívánságom, hogy idegenben kezdjük a párharcot, teljesült, a csapat szempontjából ez mindenképpen jó sorsolásnak mondható. Így is csak félig jött be, amit szerettem volna, hiszen kedvezőbb lenne, ha nem az első játéknapon kellene pályára lépnünk, mert így kevés időnk lesz a felkészülésre. Most arra kell fókuszálnunk, hogy jól felkészítsük az ellenfél játékából a csapatot, majd idegenben szoros mérkőzést játsszunk, annak érdekében, hogy itthon, a közönség támogatásával esélyünk legyen véghez vinni a történelmi tettet, és kijussunk az Európa-bajnokságra.”

Kollégája, Per-Mathias Högmo elégedett a párosítással, habár elmondása szerint bármelyik ellenféllel szemben lett volna esélyük: „A magyar nagyon tapasztalt válogatott, az átlagéletkor majdnem harminc év volt a legutóbbi meccsükön. Bármelyik csapatot kaptuk volna, ugyanazt mondanám, hogy van esélyünk a kijutásra. Alaposan feltérképezzük majd az ellenfelet. Nem felejthetjük el, hogy majdnem legjobb harmadikként biztosította a helyét a kontinenstornán.”

A további három pótselejtezős párharc is érdekesnek ígérkezik, Bosznia-Hercegovina Írországgal csap össze, Ukrajna Szlovéniával néz majd farkasszemet, míg a skandináv párbajban Svédország és Dánia lesz érdekelt.

A pótselejtezők párosítása: Norvégia–Magyarország (november 12., 15.), Bosznia-Hercegovina–Írország (november 13., 16.), Ukrajna–Szlovénia, Svédország–Dánia (november 14., 17.).