2024. augusztus 3., szombat
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Vége Aubameyang sorozatának

Könnyedén nyert a forduló nyitómér­kőzésén a Mainz vendégeként pályára lépő Dortmund. Érdekesség, hogy Pierre-Emerick Aubameyang, a vendégcsapat gaboni csatára, aki az első nyolc fordulóban tíz gólt szerzett, ezúttal nem talált be az ellenfél kapujába. Ezt kevéssé bánják Dortmundban, főleg azért, mert a gaboni adta Marco Reusnak a vezető találatot megelőző gólpasszt.

Bár kikapott a Bayerntől, a Werder ezúttal elkerülte a kiütést. A közelmúlt hatalmas po­fonjai után a csapat szurkolói akár erőlépés­ként is elkönyvelhetik, hogy csak minimális vereséget szenvedtek kedvenceik, akiknek ráadásul a hajrában is esélyük volt még a pont­mentésre.

Kedvezőtlenek voltak Dárdai Pál számára az előjelek a szombati játéknap előtt. Csapa­ta, a Hertha már 11 éve nemhogy győzni, de gólt sem tudott lőni a Schalke otthonában.A hétvégi találkozón a papírformán túl Ibiše­vić korai kiállítása is rontotta a berliniek esé­lyeit. A 27. percben Benedikt Höwes fejese után már hátrányban is volt a Hertha, ami az álmoskönyvek szerint nem sok jót jelentett… A második félidőben ugyan Salomon Kalou fejesével megtört a jég, és a vendégek kiegyen­lítettek, ez azonban kevésnek bizonyult, hiszen Max Meyer az utolsó percekben lőtt góljával megszerezte a három pontot a vendéglátónak.

A Wolsburg egy fordulatos találkozón tud­ta otthon tartani a pontokat a Hoffenheimmel szemben. Magyar szempontból érdemes meg­említeni, hogy a vendégek soraiban a 83. perc­ben az idényben először pályára lépett Szalai Ádám, de az idő rövidsége miatt érdemben nem tudott segíteni csapatán.

Német bajnokság, 9. forduló: Mainz–Bo­russia (D) 0:2, Wolfsburg–Hoffenheim 4:2, Werder–Bayern 0:1, Schalke–Hertha 2:1, Ham­burg–Bayer (L) 0:0, Augsburg–Darmstadt 0:2, Frankfurt–Borussia (M)1:5, Stuttgart–Ingol­stadt 1:0, Köln–Hannover 0:1.

1. Bayern

9

9

0

0

29:4

27

2. Borussia (D)

9

6

2

1

24:11

20

3. Schalke

9

6

1

2

12:9

19

4. Wolfsburg

9

4

3

2

14:12

15

5. Hertha

9

4

2

3

12:10

14

6. Köln

9

4

2

3

13:13

14

7. Bayer (L)

9

4

2

3

8:9

14

8. Ingolstadt

9

4

2

3

6:7

14

9. Darmstadt

9

3

4

2

12:12

13

10. Borussia (M)

9

4

0

5

16:16

12

11. Mainz

9

4

0

5

12:13

12

12. Hamburg

9

3

2

4

8:13

11

13. Frankfurt

9

2

3

4

14:16

9

14. Hannover

9

2

2

5

8:16

8

15. Stuttgart

9

2

1

6

12:19

7

16. Werder

9

2

1

6

7:14

7

17. Hoffenheim

9

1

3

5

12:18

6

18. Augsburg

9

1

2

6

8:15

5

A következő forduló (október 23-án, 24-én és 25-én): Hoffenheim–Hamburg, Bayern–Köln, Darmstadt–Wolfsburg, Han­nover–Frankfurt, Bayer (L)–Stuttgart, Mainz–Werder, Ingolstadt–Hertha, Borussia (D)–Augsburg, Borussia (M)–Schalke.

A vigói kakukktojás

Abban semmi szokatlan nincs, hogy a két spanyol sztárcsapat azonos pontszámmal vezeti a La Liga küzdelmeit. Az már annál inkább feltűnő, hogy a gólaránynak – s nem utolsósorban a Barcelona elleni győzelmének – köszönhetően kettejük közé beékelődött a vasárnap a Villarrealt idegenben legyőző Celta Vigo. A Sárga Tengeralattjáró a nagyok bukdá­csolásának köszönhetően a forduló előtt még az első helyen állt. A tegnapi meccsen a 47. percben, Bally kiállítását követően már gól- és emberhátrányban volt a vigóiakkal szemben. A vendéglátó innen ugyan még fel tudott állni, de Nolitónak az utolsó percekben lőtt góljára már nem volt válasza.

A két nagy csapat simának tűnő győzelme ellenére kellemetlen perceket is átélt a hétvé­gén. A Real a Levantét fogadta, és kisebb meg­lepetésre az első félidőben Navas kapusnak bőven akadt dolga, többször is a bravúrjára volt szükség a hazai kapu érintetlenségének megőrzéséhez. A játékrész derekán aztán megemberelte magát a királyi gárda, s egy szép MarceloCristiano Ronaldo összjátékot követően a brazil megszerezte csapatának a vezetést. Nem sokkal később a portugál húsz méterről leadott lövésével megnyugtató előnyt teremtett a fehérek számára. Ezzel a góllal a friss aranycipős a hivatalos statisztikák szerint is megelőzte Raúlt a klub mesterlövészeinek öröklistáján. A második félidőben csak a lezú­duló eső okozott kellemetlenséget a vendéglá­tónak. A találkozó hajrájában Jesé is meglőtte a maga találatát, s ezzel egyúttal beállította a végeredményt.

A katalán szurkolók nem kis rémületére a 15. percben a Rayo Vallecano került előnybe Camp Nouban. Neymar még az első félidőben két büntetőből szerzett találattal megfordította az állást. A második félidőben a brazil csatár folytatta a gólgyártást: előbb Suárez kipattanó lövését továbbította a kapuba, majd az uru­guayitól kapott forintos labdát váltotta gólra. Kevéssel ezt követően visszaadta kölcsönt, és Suárez góljával megalázóvá vált a Vallecano helyzete. Jozabed a hajrában szépített az ered­ményen, s ezzel elviselhetőbbé tette a vendé­gek számára a vereséget.

Szombat este a Valencia és az Espanyol is három-három gólt lőve nyert. A Sevilla a Barcelona legyőzése után megbotlott, ezúttal csak egy döntetlenre futotta erejéből az Eibar vendégeként.

Spanyol bajnokság, 8. forduló: Real Madrid–Levante 3:0, Eibar–Sevilla 1:1, Bar­celona–Vallecano 5:2, Valencia–Málaga 3:0, Betis–Espanyol 1:3, Villarreal–Celta Vigo 1:2, Real Sociedad–Atl. Madrid 0:2, a Getafe–Las Palmas és a Deportivo–Ath. Bilbao találkozók lapzárta után értek véget, a Gijón–Granada ta­lálkozót ma játsszák.

1. Real Madrid

8

5

3

0

18:2

18

2. Celta Vigo

8

5

3

0

17:8

18

3. Barcelona

8

6

0

2

17:11

18

4. Atlético Madrid

8

5

1

2

12:4

16

5. Villarreal

8

5

1

2

13:7

16

6. Eibar

8

3

4

1

11:7

13

7. Deportivo

7

3

3

1

12:7

12

8. Valencia

8

3

3

2

7:5

12

9. Espanyol

8

4

0

4

10:17

12

10. Betis

8

3

2

3

8:12

11

11. Sevilla

8

2

3

3

8:12

9

12. Gijón

7

2

2

3

7:8

8

13. Athletic Bilbao

7

2

1

4

8:10

7

14. Getafe

7

2

1

4

6:8

7

15. Vallecano

8

2

1

5

8:17

7

16. Real Sociedad

8

1

3

4

6:9

6

17. Málaga

8

1

3

4

3:7

6

18. Levante

8

1

3

4

6:15

6

19. Las Palmas

7

1

2

4

6:9

5

20. Granada

7

1

1

5

5:13

4

A követező forduló (október 23-án, 24-én, 25-én és 26-án): Vallecano–Espanyol, Celta Vigo–Real Madrid, Granada–Betis, Sevilla–Getafe, Málaga–Deportivo, Levan­te–Real Sociedad, Las Palmas–Villarreal, Barcelona–Eibar, Atl. Madrid–Valencia, Ath. Bilbao–Gijón.

Klopp gól nélküli döntetlennel debütált

Az angol bajnokság 9. fordulója előtt a legnagyobb várakozás mindenképpen a dort­mundi Borussia korábbi sikeredzőjének, a német Jürgen Kloppnak a Liverpool kispad­ján való bemutatkozását előzte meg, hiszen a szurkolók, az edzőtársak és a közvélemény is kíváncsi volt rá, mire megy az európai labda­rúgásba afféle üstökösként berobbant edző Anglia egyik legnagyobb klubjánál. A csoda elmaradt, a Liverpoolnak ugyan adódtak hely­zetei a Tottenham otthonában, gólt azonban egyik fél sem tudott szerezni, így a szenzációs bemutatkozás sem sikerült, gól nélküli döntet­lennel debütált a német szakember. A kispad mellett a Dortmundnál megszokott vehemen­ciával dirigálta csapatát, kíváncsian várjuk, hosszú távon mire lehet képes a Liverpoolnál.

A Mersey-partiak a remivel a 10. helyen állnak, immár nyolc ponttal elmaradva az éllovas Manchester Citytől, amely ismét gól­fesztivált rendezett, 5:1-re legyőzte az újonc Bournemouthot az Etihad gyepén – az éppen a Pooltól szerződtetett Raheem Sterling mes­terhármast szerzett, Wilfried Bony duplázott a hazaiaknál. A második és harmadik helyen továbbra is az Arsenal és a Manchester United áll, mindkét csapat idegenben győzött 3:0-ra, az Ágyúsok a Watford, a Vörös Ördögök az Everton vendégeként távoztak a teljes zsák­mánnyal.

Kevesen számítottak rá, de dobogóközel­ben van a horvát Slaven Bilić irányítása alatt álló West Ham United, amely több mint egy félidőt emberelőnyben játszhatott a Crystal Palace vendégeként, de csak a hajrában tudta megtörni ellenfelét – a 3:1-es sikerrel a Kala­pácsosok feljöttek a 4. helyre. Az 5. helyen ma­radt a Southampton otthonában a góllövőlistát 9 találattal vezető Jamie Vardy újabb duplájá­val a hajrában pontot mentő Leicester.

A bajnokságban már csak a WBA ellen ve­szítő Sunderland nyeretlen, hiszen a Newcastlefőként Georginio Wijnaldum mesternégye­sének köszönhetően 6:2-re nyert otthon a Norwich ellen, így megszerezte első győzelmét az idényben, és elmozdult az utolsó helyről. A hazaiak negyedik gólját a szerb válogatott Aleksandar Mitrović szerezte. A Newcastle vasárnap ugyanannyiszor talált be a kapuba, mint a korábbi nyolc forduló alatt összesen.

Angol bajnokság, 9. forduló: Tottenham–Liverpool 0:0, Chelsea–Aston Villa 2:0, Man­chester City–Bournemouth 5:1, Southamp­ton–Leicester City 2:2, Everton–Manchester United 0:3, WBA–Sunderland 1:0, Crystal Palace–West Ham United 1:3, Watford–Ar­senal 0:3, Newcastle United–Norwich City 6:2, a Swansea City–Stoke City mérkőzést ma 21 órakor játsszák.

1. Manchester C.

9

7

0

2

24:8

21

2. Arsenal

9

6

1

2

16:7

19

3. Manchester U.

9

6

1

2

15:8

19

4. West Ham

9

5

2

2

20:12

17

5. Leicester

9

4

4

1

19:17

16

6. Crystal Palace

9

5

0

4

12:10

15

7. Tottenham

9

3

5

1

11:7

14

8. Southampton

9

3

4

2

15:12

13

9. Everton

9

3

4

2

12:11

13

10. Liverpool

9

3

4

2

8:10

13

11. Chelsea

9

3

2

4

14:17

11

12. WBA

9

3

2

4

7:11

11

13. Swansea

8

2

4

2

10:10

10

14. Watford

9

2

4

3

6:10

10

15. Norwich

8

2

3

3

12:14

9

16. Stoke

8

2

3

3

8:10

9

17. Bournemouth

9

2

2

5

11:17

8

18. Newcastle

9

1

3

5

12:19

6

19. Aston Villa

9

1

1

7

8:15

4

20. Sunderland

9

0

3

6

8:19

3

A következő forduló (október 24-én, 25-én): Arsenal–Everton, Aston Villa–Swansea City, Bournemouth–Tottenham, Leicester City–Crystal Palace, Liverpool–Southamp­ton, Manchester United–Manchester City, Norwich City–WBA, Stoke City–Watford, Sunderland–Newcastle United, West Ham United–Chelsea.

A Napoli legyőzte alistavezetőt

A Derby d’Italiát ugyan lapzártánk után játszotta az Inter és a Juventus, egy olasz baj­noki rangadóról így is beszámolhatunk, hiszen a Napoli a listavezető Fiorentinát fogadta a 8. fordulóban, és 2:1-es győzelmével szorossá tet­te a harcot az élmezőnyben. A nápolyiak a má­sodik félidő elején szereztek vezetést Lorenzo Insigne góljával, amire Nikola Kalinić vála­szolt a 73. percben, két perccel később Gonza­lo Higuaín belőtte a hazai győztes találatát.

A 18 pontos lilákat az Empolit 3:1-re verő Roma egy pontra megközelítette, a nápolyiak mellett pedig a Laziónak és legyőzőjének, az idény meglepetéscsapatának, a Sassuolónak is 15 pontja van.

Nyolc forduló után is nyeretlen az Udine­sével hazai pályán 1:1-et játszó Hellas Verona, amely a hetet vesztő Bologna és a bukdácsoló Carpi gyengélkedésének köszönhetően még­sem áll kiesőhelyen.

Olasz bajnokság, 8. forduló: Roma–Em­poli 3:1, Torino–Milan 1:1, Atalanta–Carpi 3:0, Bologna–Palermo 0:1, Frosinone–Sampdoria 2:0, Genoa–Chievo 3:2, Hellas Verona–Udi­nese 1:1, Napoli–Fiorentina, Sassuolo–Lazio 2:1, az Inter–Juventus mérkőzést lapzártánk után játszották.

1. Fiorentina

8

6

0

2

15:6

18

2. Roma

8

5

2

1

20:10

17

3. Inter

7

5

1

1

8:6

16

4. Napoli

8

4

3

1

18:8

15

5. Sassuolo

8

4

3

1

11:8

15

6. Lazio

8

5

0

3

11:13

15

7. Torino

8

4

2

2

13:9

14

8. Atalanta

8

4

2

2

11:8

14

9. Chievo

8

3

3

2

13:8

12

10. Sampdoria

8

3

2

3

13:12

11

11. Palermo

8

3

1

4

10:12

10

12. Genoa

8

3

1

4

7:9

10

13. Milan

8

3

1

4

9:14

10

14. Juventus

7

2

2

3

9:8

8

15. Udinese

8

2

2

4

8:11

8

16. Frosinone

8

2

1

5

6:10

7

17. Empoli

8

2

1

5

8:14

7

18. Verona

8

0

5

3

7:11

5

19. Carpi

8

1

2

5

8:19

5

20. Bologna

8

1

0

7

4:13

3

Következő forduló (október 24-én, 25-én): Carpi–Bologna, Chievo–Napoli, Empoli–Genoa, Fiorentina–Roma, Juventus–Atalanta, Lazio–Torino, Milan–Sassuolo, Palermo–In­ter, Sampdoria–Hellas Verona, Udinese–Fro­sinone.

Menetel a PSG, de nem tágít az Angers és a Caen sem

Már nem számít meglepetésnek, hogy megállíthatatlanul robog újabb bajnoki címe felé a PSG, amely ezúttal a Bastia otthonából távozott a három ponttal, az utolsó negyed­órában Zlatan Ibrahimović duplájával nyer­tek 2:0-ra. Az üldözők ötpontos lemaradásban vannak, kilétükön azonban újra és újra megle­pődhetünk, hiszen nem a Lyon, a Monaco, a Marseille vagy éppen a Lille áll a 2–3. helyen, hanem az egyaránt 21 pontot gyűjtő Angers és Caen. Ráadásul mindkét csapat folytatta me­netelését, az Angers a Toulouse vendégeként nyert 2:1-re, míg a Caen a Reims-nél tett láto­gatását zárta 1:0-s sikerrel. Lezajlott tíz fordu­ló, a bajnokság negyede, lassan komolyan kell venni ezt a két együttest, ami az európai kupa­porondot érő helyekért zajló csatározást illeti.

A tabella alján a Montpellier 18. helye a meglepetés, amely ugyan szerzett egy pontot Bordeaux-ban, de egyre nagyobb a lemaradá­sa, csakúgy mint az egyaránt nyeretlen, a ki­esőhelyeken tanyázó Troyes, Gazélec Ajaccio párosnak.

Francia bajnokság, 10. forduló: Mona­co–Lyon 1:1, Saint-Étienne–Gazélec Ajaccio 2:0, Guingamp–Lille 1:1, Nantes–Troyes 3:0, Marseille–Lorient 1:1, Bastia–PSG 0:2, Reims–Caen 0:1, Toulouse–Angers 1:2, Bor­deaux–Montpellier 0:0, a Rennes–Nice mér­kőzést lapzártánk után játszották.

1. PSG

10

8

2

0

21:5

26

2. Angers

10

6

3

1

12:6

21

3. Caen

10

7

0

3

12:10

21

4. Saint-Étienne

10

6

1

3

13:10

19

5. Rennes

9

4

4

1

13:8

16

6. Lyon

10

4

4

2

12:7

16

7. Reims

10

4

3

3

11:8

15

8. Lorient

10

4

3

3

15:14

15

9. Nice

8

4

2

2

20:11

14

10. Monaco

10

3

5

2

14:15

14

11. Guingamp

10

4

2

4

10:13

14

12. Nantes

9

4

1

4

7:10

13

13. Lille

10

2

5

3

5:5

11

14. Bordeaux

10

2

5

3

13:16

11

15. Bastia

10

3

1

6

12:16

10

16. Marseille

10

2

3

5

15:12

9

17. Toulouse

10

1

5

4

11:17

8

18. Montpellier

10

1

2

7

6:14

5

19. Troyes

10

0

4

6

5:19

4

20. Gazélec Ajaccio

10

0

3

7

4:15

3

A következő forduló (október 23-án, 24-én, 25-én): Angers–Guingamp, Bor­deaux–Troyes, Lorient–Rennes, Gazélec Ajac­cio–Nice, Lille–Marseille, Montpellier–Bastia, Lyon–Toulouse, PSG–Saint-Étienne, Caen