2024. október 5., szombat

Gulácsi ki-, Szűcs bekerült

Marco Rossi szövetségi kapitány a héten keretet hirdetett az októberi Nemzetek Ligája-találkozókra. Szerdán a magyar válogatott Hollandiát fogadja, majd három nappal később Bosznia-Hercegovina vendége lesz. Gulácsi Péter ezúttal saját kérésére kimaradt a keretből, míg a bő keretben egy újonc, Szűcs Kornél neve szerepel. A döntéséről és a csapat előtt álló feladatokról így nyilatkozott a kapitány:

„Gulával beszélgettem természetesen. Azt kérte tőlem, tekintsünk el attól, hogy a Nemzetek Ligája utolsó négy mérkőzésére meghívjuk, tehát a novemberi meccseken sem lesz velünk. Túl van egy nagyon súlyos sérülésen, még nem állt teljesen helyre, rengeteg mérkőzést kell lejátszania, és mi is azt szeretnénk, hogy elkerülje egy újabb sérülés. Jogos, hogy az ember mindig a legmagasabb polcra törekszik, az elmúlt hat évben adtunk is okot, hogy a szurkolók azt gondolják, semmi sem elérhetetlen. Németország és Hollandia nagyjából hasonló erőt képvisel, mind a kettő topcsapat. Tudjuk, hogy ellenük egy sikerhez meg kell haladnunk önmagunkat, vagy megközelíteni a száz százalékát annak, amit nyújtani tudunk, és reménykedni abban, hogy az ellenfél alulteljesít önmagához képest. Eredmény szempontjából nagyon fontos lesz, hogy a bosnyákok ellen ne veszítsünk, de nyilván a győzelmet kívánjuk. Tudom, hogy a védelmükbe visszatért Kolašinac, úgyhogy nagyon nehéz lesz idegenben nyerni. A három másik meccs is hasonlóan fontos, de ott nem nekünk áll a zászló. Viszont lehet méltóságteljesen is veszíteni, nem 5:0-ra, ami még mindig óriási súlyként nyomja a vállunkat.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Szappanos Péter (al-Fateh), Tóth Balázs (Blackburn). Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Dárdai Márton (Hertha), Fiola Attila (Újpest), Willi Orbán (Leipzig), Szűcs Kornél (Plymouth). Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Loïc Nego (Le Havre), Nikitscher Tamás (Kecskemét), Schäfer András (Union Berlin) Támadók: Ádám Martin (Aszterasz), Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia), Horváth Krisztofer (Újpest), Sallai Roland (Galatasaray), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (Ferencváros).

 

Nyitókép: Marco Rossi szövetségi kapitány és Szabó Gergő sajtófőnök a telki edzőközpontban (Fotó: MTI)