2024. november 22., péntek

„A TSC az egész délvidéki magyarságot szimbolizálja”

Interjú Sörfőző Andorral, a TSC szurkolótáborának vezetőjével

A topolyai TSC labdarúgóklub a 2018/2019-es szezon tavaszi idényében elképesztő győzelmi sorozatot produkált, melynek köszönhetően megnyerte az I. ligát. A csapat Szabó Zoltán vezetőedző irányítása alatt a nyáron Ausztriában és Magyarországon edzőtáborozott, és több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett. Az együttes július 20-án a Voždovac ellen idegenben debütál a Szuperligában, a lelátókon pedig ezúttal is ott lesz a szervezett szurkolótábor, amely végigkísérte a menetelést. A Kék Betyárok (Blue Betyars) névre hallgató csoport már a szerb futballkultúrában is letette névjegyét, a legmagasabb szintű bajnokság pedig nyilvánvalóan számukra is új kihívást jelent majd. Sörfőző Andornak, a BB vezetőjének elmondása szerint a csoport fő célja egy reprezentatív délvidéki tábor összekovácsolása, amely nem ijed meg az ellenféltől.

Hogyan jött létre a TSC szurkolói csoportja?

A jelenlegi Kék Betyárok alapító tagjai közül jóformán csak nekem volt aktív lelátói pályafutásom. A topolyai AIK-nak volt egy tábora a kilencvenes évek végén, de akkor még igencsak gyerekcipőben járkáltunk. Amikor tisztázódni kezdett a helyzet a TSC körül, láttuk, hogy nem csak üres beszédről van szó, és kisebb mozgolódás indult annak érdekében, hogy a híresen csöndes topolyai stadiont kicsit aktivizáljuk. A kezdő szikrát a tavalyelőtti utolsó meccs adta meg, amely egyben stadionbúcsúztató is volt. Ezt nyilvánvalóan nem hagyhattuk szó nélkül. Nagyon sokan dédelgettük azon a pályán a focistareményeinket, érzelmileg kötődtünk hozzá. A szurkolótábor ezen a mérkőzésen jelent meg először hivatalosan.

A névvel kapcsolatban volt konkrét ötlet?

A szurkolótáboroknál valahol bevett szokás – persze nem törvényszerű –, hogy a csapat színe szerepeljen a csoport nevében. A kilencvenes években Kék Ördögök volt ennek a szerveződésnek a neve, és úgy gondoltuk, hogy mégiscsak lennie kell valamilyen folytonosságnak. Így tehát a Blue már adott volt, és mindenképpen valamilyen vajdasági vonást akartunk mellé találni. Kicsit közösségépítő jellegként, a magyar virtust is megjelenítve a betyárra esett a választás.

Kik alkotják egyáltalán ezt a tábort?

A labdarúgás az egyetemi tanártól a kétkezi munkásig mindenkit érint, és így van ez a Kék Betyárokkal is. Egyáltalán nem tudok meghatározni egy olyan réteget, amelyik erőteljesebben jelen van a meccseken. Mindenképpen ki kell emelni a temerinieket, mert az első perctől kezdve mellénk álltak, és sajátjuknak tekintették a TSC-t és a szurkolást. De ugyanúgy vannak adaiak, becseiek, magyarkanizsaiak és péterréveiek is. A középiskolás korosztálytól kezdve az idősebbekig mindenki ott énekel velünk.

A klub az I. ligában Zentán játszotta „hazai” meccseit, és ez a Szuperligában sem fog változni, egészen addig, amíg nem készül el Topolyán a stadion. A zentai közönséget kissé váratlanul érintette a hangoskodás. Voltak visszajelzések?

A magyar közösségtől negatívat nagyon ritkán kaptunk, és rögtön az első meccs után sokan odajöttek hozzánk gratulálni. Persze, nem múlt el pletykák nélkül a történet, de ez azért is van, mert a délvidéki magyar emberekből egy kicsit kinevelték ezt a magatartást, hogy kiálljunk magunkért, és agresszívabban lépjünk fel. Főleg az idősebbek veregették a vállunkat, de szemtől szembe soha nem mondtak ránk rosszat. Az, hogy a hátunk mögött miket beszéltek, már-már normálisnak mondható. Biztosan van olyan réteg, amely szerint nem kellene hangoskodnunk, és olajat önteni a tűzre, de az elején elhatároztuk, hogy hiába kapunk hideget-meleget, mi csináljuk a saját dolgunkat. Ami a leginkább bosszantotta a szurkolókat, az az a szóbeszéd volt, hogy minden meccsért fizetséget kapunk. Én ezt nem is akarom magyarázni, mert aki ismer, vagy a környezetünkben mozog, tudja, hogy soha egyetlen dinárt sem kaptunk semmiért. A vajdaságiakból kiveszett ez a tudat, hogy valaki önként, saját szívéből csinál valamit a közösségért, azért, hogy megmaradjon. De ezek apróságok azokhoz a pillanatokhoz képest, amikor a legkisebb, legfiatalabb szurkolók csillogó szemét látjuk, vagy amikor a nagy öregek megpaskolják a vállunkat. Ha elhal az ellenszél, és sikerül maradandót létrehozni, akkor a végén a fényképezkedésnél úgyis mindenki ott akar lenni.

Van a meccsek előtt valamilyen rituálétok? Vagy bevett szokás, amivel felkészültök a szurkolásra?

(Nevet.) A bevett szokás az a sör, nyilvánvalóan. Az I. ligában a rengeteg hétközi forduló meggátolta azt, hogy problémamentesen összegyűjtsük az embereket, de egyébként jól megoldottuk a dolgokat. Amikor hétvégén kicsit később játsszák a meccseket, akkor előtte és utána is az egyik zentai kocsmában iszunk egy, kettő vagy akárhány sört. Van egy nagyon aktív Facebook-csoportunk, ahol az aktuális ellenfél csapatát és a szurkolótáborát elemezzük, de arra a munkaköri és iskolai kötelezettségek miatt nem volt lehetőség, hogy komolyabb rituálékat alakítsunk ki.

A TSC bravúros szezonjának köszönhetően azért a Kék Betyárok is megmérettették magukat a Rad vagy éppen a Crvena zvezda szurkolói ellen.

Ennél az egész klubnál az az érdekes, hogy az ember nem mindig tudja átélni a pillanatot, mert minden annyira hirtelen és gyorsan történt. Nagyon ritkán sikerül futballcsapatoknak ilyen rövid idő alatt ekkora szintet lépni, és itt nemcsak az eredményekre, hanem a játék képére is gondolok. Pár hónapnyi szurkolás után már a Rad ellen kellett szurkolnunk, és a találkozó előtti és utáni tíz napban tényleg megjártuk a mennyet és a poklot is, mert akkor is hétköznap volt a meccs. Nagyon nagy élmény volt, de a kilencven perc alatt, azt hiszem, mi is, és a csapat is csont nélkül hozta az elvártat. Utána poénkodtunk, hogy mindjárt jön a Zvezda, és természetesen jött is! Az megint teljesen más volt, mert nálunk nem úgy van, hogy csak Topolyán gyülekezünk, hanem Vajdaság egész területéről érkeznek rajongók. A rendőröknek szokatlan volt, hogy miért is kell most Temerint vagy Zentát megemlíteni, de a TSC az egész délvidéki magyarságot szimbolizálja. És az az igazság, hogy egyáltalán nem számítottak ránk. Hallották, hogy jó-jó, vannak itt valakik, de ilyen szervezettséget nem vártak tőlünk, és megleptük őket. Ha valaki felvételről visszanézi a Zvezda elleni mérkőzést, akkor elmosolyodik, hogy a BL-ben szereplő együttes meccsén néha csak a mi hangunkat lehetett hallani. A kupameccsek hatalmas élmények voltak, de a szerb közvélemény figyelmét a Novi Pazar elleni szurkolás keltette fel. Mi tizenpáran utaztunk el oda, de azt tudni kell, hogy például a belgrádi táborok el sem utaznak oda, mert bevehetetlen katlannak számít. „Szívélyes” fogadtatásban volt részünk, jól megdobáltak minket kövekkel, és a rendőrök a biztonságunk érdekében öt perccel a meccs vége előtt ki is kísértek minket. Ez különösen nagy szívfájdalom volt, mert a fiúk az utolsó percben szerezték meg a győztes gólt. Ott léptünk be a szerb szurkolói kultúrába, akkor jöttek rá, hogy komolyan gondoljuk a dolgokat.

Ez egyben jó felkészülés volt a legmagasabb osztályra is. Van bármiféle félelem azzal kapcsolatban, hogy Belgrádban nem nézik majd jó szemmel a magyar tábort?

A TSC-nél sajnos egyelőre a hazai meccsek is idegenbelinek számítanak, de Zentán azért van egy jóval hangsúlyosabb magyar közeg, amely támogatja a csapatot. A legnagyobb konfliktusokat és az esetleges fizikai megpróbáltatásokat leginkább azoktól a topolyaiaktól várhatjuk, akik belgrádi együtteseknek szurkolnak. De nem félünk, fel vagyunk készülve erre. Az újvidéki és a belgrádi vendégszerepléstől egyáltalán nem tartunk. A csoportosulásban szerencsére nem estünk át a ló túloldalára, és nem a mennyiséget helyeztük előtérbe, hanem tényleg azt, hogy amikor ebben az országban, ebben a Szuperligában néha-néha oda kell lépni, nem ijedünk meg. Az a 35-40 fős kemény mag, amely állandóan jelen van, készen áll erre. A két nemzet közt politikailag fenntartott cukormázas jó viszonyra valószínűleg sok száz, ezer rendőr fog vigyázni, így inkább a színfalak mögött számítunk megkeresésekre.

Szabó Zoltán, a TSC vezetőedzője legutóbb úgy nyilatkozott a Magyar Szónak, hogy az első szuperligás évben mindenképpen az erőviszonyok felmérése és a bennmaradás a cél. Ti milyen eredményt reméltek a csapattól?

Annak ellenére, hogy miket beszéltek a klubról az elmúlt időszakban, hogy mennyi pénzt tettek bele, és hogy egyesek milyen mesterkéltnek vélik ezt az építkezést, el kell mondani, hogy ezek a fiúk tudnak focizni. Ez egy jó csapat, és az öltözőben is kiváló a hangulat. Debütánsként nyilván nem mondhatjuk azt, hogy a dobogó a cél, de én szinte biztos vagyok abban, hogy a kieséstől nem kell tartani. A felsőházba jutás szerintem garantált. Személy szerint akkor lennék igazán elégedett, ha valahol az ötödik, hatodik pozícióban zárna a TSC, de a hetedik és a nyolcadik is jó eredménynek számít. Ha ez nem jön össze, akkor azért kicsit csalódott leszek.

Csatlakozni, csak bátran!

A Kék Betyárokat rengetegen felkeresték már, s úton-útfélen afelől érdeklődtek az emberek, hogyan lehet csatlakozni a szurkolótáborhoz. Sörfőző Andor elmondta, hogy igazából semmiféle titok nincs ezzel kapcsolatban. „Nincs regisztráció, nem kell tagsági díjat fizetni, egyszerűen csak be kell állni mellénk, el kell kezdeni ugrálni és énekelni a meccseken. A szurkolás ingyenes, a többi pedig jön magától a mérkőzések után” – mondta a BB vezetője. A TSC-nek minden egyes támogatóra szüksége lesz a Szuperligában, így a vajdasági közösség előtt nyitott a lehetőség, hogy bővítse a Betyárok táborát.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás