2024. szeptember 11., szerda
US OPEN

Jelena végig türelmes volt

Janković és Tipsarević a 2. fordulóban, Krunić kihagyta az alkalmat – Kiesett Nisikori és Gulbis, Venus Williams a női rangadón legyőzte Kirsten Flipkenset

A US Open első napja nem múlhatott el meglepetések és eső nélkül. Az időjárási körülények miatt előbb két rövid szünetet tartottak, majd a végén két meccset meg kell szakítani, az ötszörös bajnok Roger Federer pedig el sem kezdte a szlovén Grega Žemlja elleni viadalt. Ami a váratlan eredményeket illeti, kettő számít igazán annak: a brit selejtezős Daniel Evans győzelme a 11. kiemelt japán Kej Nisikori, valamint az osztrák Andreas Haider-Maurer sikere a lett Ernests Gulbis ellen. A szerbiai teniszezők szolid rajtot vettek, hisz Jelena Janković és Janko Tipsarević rutinosan jutottak tovább, Aleksandra Krunićpedig nem vallott szégyent, de nem is használta ki a kínálkozó alkalmakat az amerikai Coco Vandeweghével szemben.

Janković a tervezettnél négy órával később lépett pályára, mert a TomićRamos és DodigVerdasco meccsek nagyon elhúzódtak, de a hosszú várakozás nem tette idegessé, sőt kicsit váratlanul higgadtan kényszerítette rá akaratát a tehetséges amerikai Madison Keysre. Feszültség azért volt, amit akkor tapasztaltunk, amikor Jelena a meccs befejeztével, a New York-i publikum magatartása kapcsán, szóváltásba keveredett Mariana Alves bírónővel.

Jelena Janković a meccsen nyugodt volt, utána viszont vitatkozott (Fotó:  Beta/AP)

Jelena Janković a meccsen nyugodt volt, utána viszont vitatkozott (Fotó: Beta/AP)

Janković következő ellenfele a 24 éves orosz AliszaKlejbanova, aki két éve 20. volt a ranglistán, de a súlyos betegségből felépülve, és pályafutását újrakezdve, jelenleg csak 363. Ötször már játszottak, és az orosz 3:2-re vezet. Tipsarević az uruguayi Pablo Cuevas ellen jól játszott, végül a vetélytársa sérülése révén jutott tovább. A feladás pillanatában Janko 2:1-re vezetett. A mérkőzés legérdekesebb időszaka a 2. játszma rövidítése volt, amelyben Cuevas 6:0-ra vezetett, majd Janko öt játszmalabdát hárított, de a hatodikat az argentin értékesítette. Janko a 2. fordulóban a 28 éves és a ranglistán 77. izraeli Dudi Selával mérkőzik, aki ellen 3:0-ra vezet. Krunić pályafutása első Grand Slam-meccsén 2:0-ra vezetett, majd 2:4-ről egyenlített az első játszmában, a másodikban 5:4-es vezetésnél adogatva két játszmalabdát hagyott ki, majd a rövidítésben is 5:4-re vezetett, és adogatott, de akkor sem volt eredményes.

A nap meccsét a horvát Ivan Dodig és a spanyol Fernando Verdasco vívták. Kemény tankcsatára hasonlított az egész, amelyben egyikük sem hátrált, s minden fegyverből szüntelenül tüzeltek. A horvát jobb volt, de a spanyol, esetenként tüneményes módon, játékban tudott maradni. A leglátványosabb pillanatokat a negyedik játszma kilencedik játéka nyújtotta, amelyben Dodig 4:4-nél adogatva 40:0-ra vezetett. Verdasco előbb két bombaerejű elütéssel szépített, amelyekre a horvát meg sem mozdult, majd két hajszálpontos return következett Dodig nagyon jó első adogatására, végül a spanyol még egy nagy elütéssel fejezte be a játékot, a végén azonban mégis a horvát ünnepelte a továbbjutást.

Rangadónak vártuk a Williams nővérek meccseit, akik azonban összesen csak négy játékot adtak le. A GS-bajnokok meccsén Serena leiskolázta Francesca Schiavonét, Venus pedig a wimbledoni elődöntős belga Kirsten Flipkensnek vágott vissza a három hete Torontóban elszenvedett vereségért.

Említést érdemel még, hogy az egykor harmadik James Blake bejelentette visszavonulását, a Bernard Tomić ellen vesztes spanyol Albert Ramos pedig sajátságos slamet teljesített, hisz 75. létére az idén valamennyi nagy tornán az 1. fordulóban bukott el.

Jovanovski bravúrja

Ana Ivanović és Bojana Jovanovski is bejutott a US Open női egyesének 2. fordulójába, míg a magyar Babos Tímea számára véget ért a verseny. Ivanović 6:2, 6:0-ra leiskolázta a grúz Ana Tatisvilit, és a 2. körben a LepcsenkoDulgheru meccs győztesével játszik. Bojana bravúros, 6:2, 6:4 arányú győzelmet aratott Andrea Petković fölött, és a KvitováDoi mérkőzés továbbjutóját várja, míg Babos 6:4, 6:2-re kikapott az olasz Roberta Vincitől.

Nyitókép: Jelena Janković a meccsen nyugodt volt, utána viszont vitatkozott (Fotó: Beta/AP)