2024. szeptember 11., szerda
US OPEN

Serena utolérte Steffit

A világelső amerikai három játszmában nyert Azarenka ellen, ami az ötödik New York-i serlegét jelentette – Cseh sikerek párosban, horvát diadalok az ifiknél

Serena Williams továbbra is uralja a női teniszt. A 32. évében járó amerikai híresség a múlt éjjel háromjátszmás győzelmet aratott a fehérorosz Viktorija Azarenka fölött a US Open döntőjében, amivel ötödik New York-i serlegét és 17. Grand Slam-titulusát nyerte, emellett, mivel a tornát megelőző amerikai sorozaton is a legsikeresebb volt, a 2,6 milliós győztes csekk mellé még egymilliót kapott, ami így összesen, tekintet nélkül a nemre, a teniszben minden idők legmagasabb tornadíja.

Serena 5. New York-i diadalával utolérte a német Steffi Grafot, aki eddig egyedül tartotta a második helyet a hatszoros US Open-bajnok Chris Evert mögött, a 17. GS-serlege pedig azt jelenti, hogy a női mezőny immár minden idők negyedik legsikeresebbje, hisz több nagy tornát csak Graf (22), Evert és Navratilova (18-18) nyert.

A döntő az első két játszmában volt izgalmas és az erős szél ellenére helyenként kimondottan színvonalas. Azarenka az első játszmában 5:4-re vezetett, de a hosszú 10. játékban nem sikerült játszmalabdához jutnia, majd azon nyomban elveszítette a saját kezdőütését. A második játszmában Serena 4:1-re húzott el, Azarenka azonban kicsikarta a rövidítést, amelyet drámai csatában meg is nyert. Az egyensúly a döntő szett harmadik játékáig tartott, hisz 1:1 után Williams zsinórban öt játékot nyert.

A US Openen vasárnap estével bezárólag, a férfi egyes döntőjét kivéve, minden meccset lejátszottak. A párosok számaiban a csehek uralkodtak, hisz a nőknél Andrea Hlaváčková és Lucie Hradecká nyertek, Hlaváčková a vegyes párosban a karrierje végét bejelentő fehérorosz Max Mirnyij oldalán győzött, férfi párosban pedig Radek Štepanek az indiai Leander Paest segítette a közös serlegig. Egy nemzetről szólt az ifik tornája is, hisz a decemberben 16 éves horvát Ana Konjuh és a novemberben 17 éves Borna Ćorić nyertek teljesen megérdemelten, és ezzel a szomszédok jövendőbeli meg jelentősebb sikereit harangozták be.

Györe Bedenével kezd

Györe László előbb az ifitornákat hagyta maga mögött, most pedig elérkezettnek látta az időt, hogy próbát tegyen a 10 ezres futuresnél erősebb tornákon is. Első ilyen kiruccanása a 64 ezer dolláros Banja Luka-i challenger lett, ahol szabadkártyával léphet fel, és ahol az 1. fordulóra kaphatott volna könnyebb ellenfelet is a 2. kiemelt szlovén Aljaž Bedenénél, akivel ma méri össze az erejét. A 18 éves zentaitól higgadtságot és bátorságot remélünk, mert nincs veszítenivalója. A ranglista 106. helyezettjétől ugyanis egy újoncnak nem szégyen kikapni, viszont olyan meccs lehet ez, amelyen Györe nagyon sokat nyerhet. A legfontosabb a játéktapasztalat, valamint a tudat, hogy nincsenek legyőzhetetlenek, s bárkivel fel lehet venni a harcot.

A taskenti női torna 1. fordulójában Bojana Jovanovski két játszmában győzte le a japán Kurumi Narát, a 2. körben pedig az orosz Jevgenyija Rogyina és a japán Miszaki Doj meccsének továbbjutójával mérkőzik. Ugyanott már kiesett a magyar Babos Tímea, akit az osztrák Yvonne Meusburger győzött le három játszmában.

Kiadták a legújabb női ranglistát, amelyen Jelena Janković hivatalosan is visszajutott a tíz legjobb közé.

A női lista élcsoportja: 1. S. Williams 12 260, 2. Azarenka 9505, 3. Sarapova 7866, 4. A. Radwanska 6335, 5. Na Li 5565, 6. Errani 4325, 7. Bartoli 3746, 8. Wozniacki 3645, 9. Kerber 3420, 10. Janković 3245, 11. Kvitová 3170, 12. Vinci 3065, 13. Stephens 3045, 14. Flipkens 2806, 15. Suárez 2775, 16. Lisicki 2770, 17. Ivanović 2720, 18. Stosur 2715, 19. Halep 2630, 20. Kirilenko 2620 pont stb. További szerbiai és magyar helyezések: 58. Jovanovski 1045, 94. Dolonc 695, 107. Babos 641, 134. Krunić 468, 161. Jakšić 382, 232. Czink 233, 245. Jani 217, 325. Bukta 135, 337. Arn 129, 339. Erić 128 pont stb.

Szenvedés és küzdelem

Wojtech Fibak: – Novak szenvedett Wawrinka ellen, de küzdött rendületlenül, és ez az, amit látni akarok nála.

Viktorija Azarenka: – A vereség fájó ugyan, de szép volt újra döntőt játszani a világ legjobbja ellen.

Serena Williams: – Azarenka kimondott harcos, ezért már többszörös GS-bajnok, s ezért voltam óvatos az utolsó pontig.