2024. szeptember 11., szerda
ROLAND GARROS

Német kapcsolat

A Nikola Pilić müncheni akadémiáján együtt nevelkedett Novak Đoković és Ernests Gulbis holnap elődöntőt vív Párizsban

A legutóbbi nyolc alkalommal, aki Grand Slam-tornán Roger Federert legyőzte, a következő meccsen kiesett. Ezt a hagyományt szakította meg kedden este Párizsban a lett Ernests Gulbis, aki az idén egészen megváltozott, nagyszerűen és fegyelmezetten játszik, az erősen megnövekedett önbizalma pedig lehetővé teszi a káprázatos tehetsége kibontakozását is. A 26 éves lett, akinek már 7-8 éve pompás karriert jósoltak, az idén végre a tőle elvárható szinten és eredményességgel játszik. Már megnyert két tornát, amivel ATP-trófeái számát hatra növelte, és hétről hétre haladt a ranglistán. A Roland Garrost a 17. helyen kezdte, ami eddigi legjobbja volt, a Berdych feletti győzelemmel pedig már helye van a legjobb tíz között. Ernests életvidám fiatalember, aki nem ismeri a nélkülözés fogalmát, hisz Lettország egyik leggazdagabb üzletemberének az idősebb fia, és már kezdő korában megengedhette magának, hogy magánrepülővel utazzon tornáról tornára. Mint állítja, nem a pénzért és hírnévért teniszezik, hanem a játék élvezete és az abból fakadó elégedettség vezérli.

Ez a megváltozott Gulbis lesz holnap Novak Đoković ellenfele a Roland Garros elődöntőjében. A lett máris pályafutása legjobb eredményét jegyezte, és ezen nem óhajt megállni, Đoković pedig a párizsi trófeát hajszolja, hogy a sportág történetében ő legyen a nyolcadik, aki valamennyi nagy tornán bajnok tudott lenni, a másik célja pedig a világelsőség visszaszerzése. Ha az első célt megvalósítja, azzal a másodikat sem tévesztheti el.

Lehetséges viszont, hogy Đoković holnap már új világelsőként lép pályára. Ehhez az este annyi kellett, hogy a spanyol házi rangadón David Ferrer legyőzze a jelenleg éllovas Rafael Nadalt. Ha ez nem jött be, Novaknak Gulbis ellen mindenképpen győzni kell, hogy vasárnap a Nadal elleni közvetlen csatában valósítsa meg mindkét álmát.

Novak és Ernests régóta ismerik egymást, hisz mindketten ott voltak a napokban biztosan rendkívül büszke Nikola Pilić müncheni akadémiáján. Pályafutásaik viszont másként alakultak, ezért a profi tornákon, 2008 és 2011 között csak ötször találkoztak. A lett csak egyszer, Brisbane-ben győzött, salakon egyszer csatáztak, és 2008-ban Párizsban Novak szoros csatában volt jobb, legutóbb pedig Indian Wells volt 2011-ben a meccsük színhelye, ahol Novak magabiztosan nyert.

Đoković tisztában van azzal, hogy a mai Gulbis sokkal veszélyesebb, mint az egykori, aki, ha a játék csak egy kicsit is nem ment, azonnal kishitűvé vált. A szerb azonban ismeri a saját képességeit is, elfogadja az esélyességet, és felkészültnek érzi magát erre a megmérettetésre is.

Novak és Ernest esetében nem csak a müncheni teniszakadémia jelenti a német kapcsolatot. Mai edzőik is németek. Novak edzéseit Boris Becker irányítja, Gulbisszal pedig 2011 óta a német anyanyelvű osztrák Günther Bresnik foglalkozik, aki az argentin Guillermo Canas edzőjeként szerzett hírnevet. A lett nagyszerű adogatásairól és még jobb tenyereséről ismert, Novak esetében pedig a fogadás és a fonák az ismertetőjel. Két, mindenben különböző alkat kerül holnap szembe egymással, és lehetetlen jósolni. A többség, amelyhez nyugodt lélekkel csatlakozhatunk, Đokovićot tartja esélyesebbnek, ami azonban nem sokat jelent. Elvégre, aki Federert és Berdychet egyhuzamban le tudja győzni, bárkinek okozhat kellemetlen perceket. Az egyetlen kérdés csupán, hogy Gulbis lejátszhat-e három nagy meccset zsinórban, vagy az említett kellemetlen percek mégsem lesznek végzetesek Đokovićra nézve.

Tehetséges, de komolytalan

Novak Đoković: Gulbist csaknem másfél évtizede Nikola Pilić müncheni teniszakadémiáján ismertem meg. Ő volt abban a csoportban a legtehetségesebb, de nem szeretett edzeni, és nap mint nap gond volt vele.

Ernests Gulbis: Novak már 15 évesen kimondott profi alkat volt. Komoly, szorgalmas és célratörő. Ő edzeni szeretett, én pedig inkább diszkóba jártam.

Miloš Raonić: Novak okosabban játszott, mint Rómában. Nem engedélyezte, hogy irányítsak, s habár jó játéktervem volt, meg tudta hiúsítani. Szerintem most ő a legjobb salakos teniszező.

Mivel a budapesti futures szervezői csak mára tették Györe második meccsét, tegnap csupán Ivana Jorović párizsi ifjúsági nyolcaddöntője érdemelt figyelmet. A 17 éves čačaki két játszmában, 6:4, 6:2-re nyert a francia Fiona Ferro ellen, és a negyeddöntőben a 11. kiemelt kassai Kristina Schmiedlovával játszik.