2024. szeptember 10., kedd

Tenisz US Open: Krunić New York-i bravúrja

Legyőzte a kiemelt amerikai Madison Keyst – Đoković nagy stílusban nyert, és ma Querreyvel játszik – Ana Ivanović gyönge játéka és veresége

Remélhetőleg az este megszakadt az idei New York-i hagyomány, miszerint naponta egy szerbiai esik ki. Mert ha nem, akkor Jelena Jankovićnak nem volt mentsége a svéd Johanna Larssonnal szemben, ellenkező esetben bejutott a nyolcaddöntőbe, és a német Angelique Kerberrel vagy a fiatal svájci Belinda Benčićtyel játszik vasárnap, hogy újabb győzelemmel ismét Ana Ivanović elé kerüljön.

Ez a lehetőség azért merült fel, mert csütörtökön este az az egy kieső nem a fiatal Aleksandra Krunić lett, hanem a kimondottan jó sorsolással negyeddöntőbe várt Ana Ivanović. A Roland Garros volt bajnoknője ugyanis a jóval alacsonyabban rangsorolt cseh Karolina Pliškovával játszott, s ekkor már tudta, hogy továbbjutás esetén a következő két körben is legyőzhető ellenfele lesz, hisz az ausztrál Casey Dellacqua és távlatban Flavia Pennetta vár rá. Ana azonban ismételten nem váltotta be a reményeket, és még egy nagy tornán korai búcsút vett. Ivanović csak jól kezdett, az első játszmában 3:1-re elhúzott, de azután már nem volt játékban. A vézna, de nagyokat ütő, és a kockázatos megoldásokat szívesen vállaló Pliškova gyorsan megfordította a meccset, a második játszmában pedig egyetlen break révén terelte az összecsapást nyert végjátékba, hisz saját adogatásán semmi esélyt nem nyújtott a lehangolt és sokat hibázó Ivanovićnak.

Ha Ana veresége a nap nagy meglepetése volt, ugyanez elmondható a Krunić–Keys-meccsel kapcsolatban is. A rangsorban 27. amerikai kimondott esélyesnek számított a nagy tornák fő tábláján csak másodízben szereplő Krunić ellen, tetejében az utóbbi időben egészen szép eredményeket jegyzett, és azok közé a résztvevők közé számított, akitől titokban nagy eredményt vártak mind a szakértők, mind az amerikai szurkolók. Végül is egyenrangú csata folyt, amelyben az amerikai 60 önhibát vétett, Krunić pedig a pontok 61 százalékát nyerte meg saját második adogatásán. Krunić ma a 3. fordulóban a wimbledoni bajnok és a ranglistán 3. cseh Petra Kvitovával találkozik, s e meccs esélyeit nem is érdemes taglalni, Kvitova annyira esélyes. Krunić elégedett lehet az eddigiekkel, hisz a naprakész ranglistán már a 103. helyet foglalja el, és valószínű, hogy a 110. alá már nem csúszik vissza.

Nem várt eredmény még a nőknél Sam Stosur és Anasztaszia Pavlucsenkova veresége, míg Viktorija Azarenka az első játszmában 0:3-ról fordított, és a folytatásban Christina McHale ellen csak két játékot veszített.

A férfiaknál csak Fernando Verdasco kiesése számít meglepetésnek, és az, hogy Tommy Robredo 0:2-re állt az olasz Simone Bolellivel szemben, de öt játszmában mégis megúszta. Đoković, Tsonga, Raonić, Kyrgios, Nisikori, Isner és Murray könnyen nyertek, így a tábla felső felében már kiemeltek rangadói következnek. Đoković, aki csak 88 perc alatt verte a francia Paul-Henri Mathieut, és mindössze négy játékot engedett neki, ha minden rendben lesz, a következő két fordulóban az USA Davis-kupa válogatottjával játszik. Előbb Sam Querrey lesz az ellenfele, majd a nyolcaddöntőben John Isner következhet. Querrey ellen Novak 7:1-re, Isnerrel szemben pedig 5:2-re vezet. @sz = cs.

Elege van Stephensből

Jelena Janković: Jó, hogy nem újra Stephens az ellenfelem. Sok lett volna, hogy zsinórban harmadik versenyemen is vele mérkőzzek.

Ana Ivanović: Pliskova nagyszerűen helyezkedett a pályán, nem tudtam kibillenteni az egyensúlyából, így kevés alkalmam volt a közvetlen pontszerzésre.

Dušan Lajović: Az év végéig nem sok pontot védek, és haladhatok a ranglistán. De nem ez a fő célom, hanem az, hogy tovább javítsam a játékom.