2024. szeptember 10., kedd

Krajinovićra maradt a döntés

Miután a Bozoljac, Zimonjić páros, majd Dušan Lajović is elmulasztották az alkalmat, hogy pontot tegyenek a Davis-kupa India–Szerbia minősítőjének végére, és a válogatottat benn tartsák a világcsoportban, 2:2-es állásnál Filip Krajinovićra maradt a döntés, aki az utolsó egyesben a hazaiak kettes számú teniszezőjével, Yuki Bhambrival mérkőzik.

Az első bangalore-i nap második egyesében Krajinović érett játékkal győzte le Somdev Devvarmant, és Szerbiát 2:0-s vezetéshez juttatta. Szombaton a páros meccsén Bozoljac és Zimonjić 6:1, 7:6, 3:1-re vezettek Bopanna és Paes ellen, amikor a nagy fordulat következett, és India öt játszma után szépített. Tegnap Lajović 1:0-ra és 2:1-re is vezetett Devvarman ellen, végül azonban az indiai megfordította az állást, és nagyon alacsony színvonalú meccsen – hisz Lajovićnak 107, Devvarmanak pedig 90 hibája volt – végül nyert. A döntő meccset Krajinović jól kezdte, könnyen megnyerte az első játszmát, majd a másodikban breakhátrányba került. Azután kétszer elnyerte Bhambri adogatását, 4:2-ve vezetett, de hibázni kezdett, majd 4:4-es állásnál, helyi idő szerint 22 órakor a heves eső is eleredt, és a meccset megszakították.

Jövőre is ott lesznek a világcsoportban az USA, Kanada és Ausztrália, további négy meccsen pedig döntés csak késő este vagy az éjjel született. A döntőbe Franciaország és Svájc jutottak, mivel e két válogatott könnyen nyert otthon Csehország és Olaszország ellen. A döntő házigazdája november 21-e és 23-a között a 9-szeres bajnok Franciaország lesz, ugyanakkor a döntő alkalom arra, hogy Svájc először nyerje el a Salátástálat, a ritka trófeák egyikét, amelyet Roger Federer még nem hódított el.

Viktor Troicki Banja Lukában is challengert nyert, így újabb jelentős haladást jegyez a ranglistán. Troicki feltör a 170. pozíció tájára, azaz Đoković, Lajović és Krajinović mögött már a negyedik legjobban helyezett szerbiai teniszező lesz.

A héten is nagyüzem lesz a szerbiai teniszezők számára, hisz szép számmal lesznek ott az ATP- és WTA-tornákon, a challengereken, a futures és ITF-tornákon is. Metzben Dušan Lajović az 1. fordulóban a német Jan Lenard Struffal játszik, Tokióban Ana Ivanović és Jelena Janković erőnyerők az 1. körben. Ana a 2. fordulóra az AzarenkaDate, Jelena pedig a MuguruzaPavljucsenkova csata továbbjutóját várja. Guangzhouban a taskenti döntőben vesztes Bojana Jovanovski a román Monica Niculescut kapta a rajtra, Albuquerque-ben pedig Jovana Jakšić a selejtezőből vár ellenfelet. Az izmiri challengeren Ilija Bozoljacot a horvát ifi Borna Ćorićtyal párosították, Filip Krajinović pedig a selejtező befejeztével tudja meg riválisa nevét. Ugyanott a selejtezőben Miki Janković német vagy dél-afrikai teniszezővel mérkőzik a tábláért. Vesna Dolonc az angliai Shrewsburyban lép fel, Vojislava Lukić Sarm es-Sejkben – ahol tegnap az orosz Anna Morginával vívott és nyert döntőt – végre nem kényszerül selejtezőre. Nikola Milojević utólag nevezett Nišben, így selejtezőt játszik, Györe László és Marko Tepavac pedig ugyanott a fő esélyesek között foglal helyet a benevezési listán. A magyarok közül Jani Réka a bolgár Dobricsban, Argyelán Csilla pedig a grúz Telaviban indul.

Eredmények, Davis-kupa, minősítő: India–Szerbia 2:2 (Devvarman–Krajinović 1:6, 6:4, 3:6, 2:6, Bopanna, Paes–Bozoljac, Zimonjić 1:6, 6:7, 6:3, 6:3, 8:6, Devvarman–Lajović 1:6, 6:4, 4:6, 6:3, 6:2, Bhambri–Krajinović 3:6, 4:4 – félbeszakadt), Ausztrália–Üzbegisztán 5:0, Hollandia–Horvátország 2:2, Ukrajna–Belgium 2:3, USA–Szlovákia 3:0, Izrael–Argentína 2:1, Brazília–Spanyolország 2:1, Kanada–Kolumbia 3:0, elődöntő: Franciaország–Csehország 4:1, Svájc–Olaszország 3:2.

TASKENT. – A női torna döntőjében: Knapp–Jovanovski 6:2, 7:6.

HONGKONG. – A női torna negyeddöntőjében: Ka. Plíšková–Zseng J. 6:1, 6:3, Van Uytvanck–Gajdošová 6:4, 6:2, Lisicki–Zseng S. 6:4, 6:3, Schiavone–Čepelová 6:2, 6:2, elődöntő: Ka. Plíšková–Van Uytvanck 6:1, 4:6, 6:4, Lisicki–Schiavone 6:3, 3:6, 6:2, döntő: Lisicki–Ka. Plíšková 7:5, 6:3.

QUÉBEC. – A női torna negyeddöntőjében: Lučić–Karatancseva 7:5, 6:0, V. Williams–Hradecká 6:3, 4:6, 7:6, Görges–Hlaváčková 6:7, 7:5, 6:2, Rogers–Maria 6:4, 6:2, elődöntő: Lučić–Görges 6:2, 5:7, 6:4, V. Williams–Rogers 6:3, 6:3.

TOKIÓ. – A női torna selejtezőjében: Eraković–Erić 6:2, 6:1.

BANJA LUKA. – A challenger negyeddöntőjében: Troicki–Bedene 6:4, 7:6, elődöntő: Troicki–Rola 6:2, 6:4, döntő: Troicki–Ramos 7:5, 4:6, 7:5.

IZMIR. – A challenger selejtezőjének 2. fordulójában: M. Janković–Duldaev 6:0, 6:1.

SARM ES-SEJK. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Lukić–Ottomano 6:1, 6:1, elődöntő: Lukić–Abou 3:6, 7:5, 6:4, döntő: Lukić–Morgina 6:3, 6:4.