2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Novak és két vajdasági

A szerbiai teniszezők közül csak Novak Đoković és a két vajdasági, Györe László és Vojislava Lukić lesz érdekelt a heti tornák hajrájában. Novak és Vojislava ma negyeddöntőt, Györe pedig elődöntőt játszhat.

A kínai földön már 27 meccsen veretlen Đokovićnak, miután a sanghaji rajton nagyon jó játékkal nyert a fiatal osztrák Dominic Thiem ellen, tegnap kimondottan nehéz dolga volt a nagy becsvággyal küzdő és tényleges erejét meghaladó kazah Mihail Kukuskinnal. A sanghaji nyolcaddöntő meccse több mint kétórás volt, s Đoković csak három játszmában harcolta ki a győzelmet. Mindennek az oka a második adogatásban és a fogadásban rejlett. Novak 29-ből csak 10 pontot szerzett a második adogatáson, és nem volt eredményesebb fogadóként sem, hisz e tekintetben csaknem 10 százalékkal maradt el megszokott átlagától. A legfontosabb, hogy mégis nyert, és ma a negyeddöntőben a spanyol David Ferrerrel mérkőzik, aki valamivel korábban szintén három játszmában győzte le a skót Andy Murray-t. Ez lesz a 18. meccsük, és Đoković 12:5-re vezet. A spanyol legutóbb 2011-ben, az évzáró mestertornán győzött, azóta Novak zsinórban hatszor nyert, legutóbb az idén a római 1000-es torna negyeddöntőjében bizonyult jobbnak.

Az előző napi utolsó meccsen Roger Federer csodával határos módon kerülte el a vereséget az argentin Leonardo Mayerrel szemben. A szokatlanul gyönge svájci az első játszmában 3:5-ről fordított, a másodikban Mayer kimondottan jobb volt, a döntő szettben pedig 3:1-re vezetett, majd 5:4-nél két meccslabdát hagyott ki. A rövidítésben az argentin 5:2-es előnyben volt, majd 6:4-nél újabb két meccslabdát rontott. Az ötödik nyerési lehetősége 7:6-nál volt, de akkor is hibázott. Federer pályafutása során csak egyszer mentett ennél több meccslabdát. Roger ellen 2003-ban Cincinnatiben az első fordulóban az amerikai Scott Drapernek hét meccslabdája volt, mégis veszített.

Tegnap már nem történtek meglepetések, így ma a negyeddöntőben Đoković–Ferrer, BerdychSimon és F. LópezJuzsnyij lesz a párosítás, míg a francia Julien Benneteau a Federer–Bautista találkozó továbbjutóját várja.

Ami a többi tornát illeti, jócskán megcsappant a szerbiai és a magyarországi versenyzők száma. Tiencsinben például kiesett Jelena Janković, Taskentben Dušan Lajović, Sarm es-Sejkben Nikola Milojević búcsúzott, míg Monterreyben Czink Melinda a bulgáriai Albenában pedig Argyelán Csilla feladással köszönt el a versenyhéttől.

Janković gyöngén játszott, ötször is elveszítette az adogatást, és a saját kezdőütésén a pontok felét sem nyerte meg, s kétjátszmás, váratlanul súlyos vereséget szenvedett a csaknem a kezdők közé sorolható kínai Sajsaj Csengtól, így ezen a héten nem remélhet haladást a ranglistán. Az első kiemelt Lajovićot a kazahsztáni tornán a tehetséges horvát tizenéves Borna Ćorić győzte le két szoros játszmában, míg Milojević Egyiptomban egy ciprusitól szenvedett sima vereséget. Mexikóban Czink hátrányban volt, amikor feladta a mérkőzést az amúgy is esélyes izraeli Julia Glushko ellen, Argyelán Csilla pedig a harmadik játszmában lépett vissza sérülés miatt egy ismeretlen bolgár lánnyal szemben.

Csupán két vajdasági, a zentai Györe László és a szabadkai Vojislava Lukić folytathatja a versenyhetet. Györe Kazahsztánban egy számára teljesen ismeretlen finnel játszott, s meggyűlt vele a baja. Az ellenfele könnyen és gyorsan nyerte az első játszmát, a másik kettőben a zentai játékos a rövidítésben érvényesítette akaratát, így az elődöntőben játszhat, ellenfele pedig a vele egyidős és a ranglistán 390. francia Maxime Hamou lesz. Lukić Egyiptomban megnyerte a szerda esti és a tegnap reggeli meccset is. A rövid pihenési idő miatt eléggé szokatlan és nem kimondottan korrekt műsorban a szabadkai lány indiai és portugál vetélytársat győzött le, a negyeddöntőben pedig ma a 18 éves és a ranglistán 502. ukrán Marianna Zakarljukkal mérkőzik.

SANGHAJ. – A férfitorna 2. fordulójában: Federer–L. Mayer 7:5, 3:6, 7:6, nyolcaddöntő: Đoković–Kukuskin 6:3, 4:6, 6:4, Benneteau–Sock 6:3, 6:4, Ferrer–Murray 2:6, 6:1, 6:2, Berdych–Karlović 6:3, 6:4, Simon–Jaziri 6:2, 6:3, Juzsnyij–Monaco 5:7, 6:3, 6:2, F. López–Isner 6:3, 6:4.

OSZAKA. – A női torna 2. fordulójában: Konjuh–Vandeweghe 6:2, 3:6, 6:3, Davis–Aojama 6:1, 6:1, Dijasz–Arruabarrena 6:0, 6:1, Stosur–Gajdošová 7:6, 1:0 – feladás.

TIANCSIN. – A női torna 2. fordulójában: S. Cseng–Janković 6:3, 6:3, Peng–Kulicskova 6:1, 6:2, Hszie–Csang 3:6, 6:3, 7:6.

LINZ. – A női torna 1. fordulójában: Bouchard–Mayr 6:4, 6:1, Knapp–Lisicki 7:5, 2:6, 7:6, Friedsam–Cibulková 2:6, 6:3, 6:4, 2. forduló: Giorgi–Jabeur 6:3, 6:2, Vögele–Schmiedlová 2:6, 6:1, 6:4.

TASKENT. – A challenger negyeddöntőjében: Ćorić–Lajović 7:6, 7:5.

SIMKENT. – A futures negyeddöntőjében: Györe–Sillanpaa 1:6, 7:6, 7:6.

MONTERREY. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Glushko–Czink 6:4, 4:2 – feladás.

SARM ES-SEJK. – A futures 2. fordulójában: Kriszohosz–Milojević 6:3, 6:4, nők, 1. forduló: Lukić–Baluu 3:6, 6:4, 6:1, 2. forduló: Lukić–Fernandez 6:1, 6:0.

ALBENA. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Zsecseva–Argyelán 7:5, 2:6, 4:1 – feladás.