2024. szeptember 10., kedd

A lázas Novakra házirangadó vár

A világelső Novak Đoković a sorsolás szerint Dohában honfitársa, Dušan Lajović ellen nyitja az új teniszidényt. A hivatalos meccsekre Novak Abu-Dzabiban, a hagyományos bemutatón hangolt, ahol előbb jó játékkal könnyen győzte le a svájci Stan Wawrinkát, majd a Murray elleni döntőt lázra hivatkozva lemondta. Ha Đoković meggyógyul, és legyőzi Lajovićot, a 2. fordulóban az ukrán Szergej Sztahovszkijjal játszik, a negyeddöntőben Juzsnyij vagy Karlović, az elődöntőben Ferrer vagy Kohlschreiber, a döntőben pedig Nadal vagy Berdych lehet az ellenfele.

Federer és Hewitt edzésére is sokan kíváncsiak voltak Brisbane-ben (Fotó: Beta/AP)

Federer és Hewitt edzésére is sokan kíváncsiak voltak Brisbane-ben (Fotó: Beta/AP)

Egy szerb házirangadót már játszottak az idén, a dohai selejtezőben ugyanis Filip Krajinović és Ilija Bozoljac mérkőztek meg a 2. fordulóban. Krajinović három játszmában nyert, és a tábláért ma a grúz Nikoloz Bazilasvilivel mérkőzik. A selejtezőben indult Peđa Krstin is, de a rajton kikapott a tapasztalt amerikai Rajiv Ramtól.

Az új idény tegnap két női tornával kezdődött Brisbane-ben és Sencsenben, ma pedig a nők Aucklandben, a férfiak Dohában, Brisbane-ben és Chennaiban rajtolnak. A brisbane-i női tornán már kiesett Jelena Janković, akit a fiatal ausztráliai horvát Ajla Tomljanović múlt felül. Előzőleg a selejtező második fordulójában Jovana Jakšić búcsúzott. Ugyanott Ana Ivanović a második kiemelt, a rajton erőnyerő, a 2. fordulóban pedig az ausztrál Gajdošová és a kínai Suaj Cseng meccsének továbbjutója következik. Marija Sarapova az első, Angelique Kerber pedig a 3. kiemelt. Az első forduló meglepetése az amerikai Varvara Lepcsenko győzelme Sam Stosur ellen, az ausztrál ugyanis a döntő szettben 5:1-es vezetésről bukott el. Aucklandben nincs szerbiai, a három legmagasabban rangsorolt pedig Caroline Wozniacki, Sara Errani és Venus Williams. Sencsenben Simona Halep és Petra Kvitová vezeti a mezőnyt, Bojana Jovanovski ma a spanyol Maria-Teresa Torróval kezd, Babos Tímea az 1. fordulóban három játszmában győzte le a kínai Sziangot, a másodikban pedig a kazah Zarina Dijasszal mérkőzik. Ugyanott Aleksandra Krunić két kínait vert a selejtezőben, a tábla 1. fordulójában újra kínaival, a tavaly például Vinci és Pavljucsenkova ellen is győztes, a ranglistán 134. Lin Csuval mérkőzik.

A brisbane-i férfitornán Roger Federer, Kej Nisikori, Milos Raonić és Grigor Dimitrov számítanak a főesélyeseknek, Viktor Troicki pedig a selejtezőben indult, két akadályt már sikerrel vett, és ma a tábláért az ukrán születésű amerikai Denis Kudla következik. Viktor tegnap a szlovák Mečirrel játszott, és a harmadik játszma rövidítésében hat meccslabdát mentett. Chennaiban Wawrinka az első kiemelt, és a 2. fordulóban valószínűleg a tehetséges horvát Borna Ćorićtyal mérkőzik.

Fucsovics Márton challengeren kezd Happy Walleyben, ahol az ukrán Molcsanov az első ellenfele.

BRISBANE. – A férfitorna selejtezőjének 1. fordulójában: Troicki–Banes 6:3, 7:6, 2. forduló: Troicki–Mečir 7:6, 2:6, 7:6, nők, selejtező, 1. forduló: Jakšić–Pereira 6:3, 6:2, 2. forduló: Zsanevszka–Jakšić 6:1, 6:4, nők, 1. forduló: Tomljanović–Janković 7:6, 6:0, Lepcsenko–Stosur 4:6, 6:4, 7:5, Szvitolina–Rybáriková 6:0, 6:2, Kanepi–Petković 6:4, 5:7, 6:4, Suárez–Pironkova 3:6, 6:2, 6:1.

DOHA. – A férfitorna selejtezőjének 1. fordulójában: Krajinović–Napolitano 6:4, 6:2, Bozoljac–Van der Duim 7:6, 6:0, R. Ram–Krstin 6:1, 6:2, 2. forduló: Krajinović–Bozoljac 6:4, 3:6, 7:6.

SENCSEN. – A női torna selejtezőjének 1. fordulójában: Krunić–Liu 6:2, 4:6, 7:5, 2. forduló: Krunić–Jang 7:6, 6:3, főtábla, 1. forduló: Babos–Sziang 6:7, 6:1, 6:4, Dijasz–Vekić 6:3, 6:1, Bacsinszky–Vögele 6:1, 4:6, 6:4.

PERTH. – A Hopman-kupa 1. fordulójában: Csehország–Kanada 2:1.

ABU-DZABI. – A Mubadala-bemutató elődöntőjében: Đoković–Wawrinka 6:1, 6:2, Murray–Nadal 6:2, 6:0, a 3. helyért: Nadal–Wawrinka 7:6, 6:3, döntő: Murray–Đoković – feladás.