2024. szeptember 12., csütörtök

Értesítés olvasóinknak

Richter Attila, a Magyar Teniszszövetség főtitkára az MTI-nek küldött közleményben jelezte: rajtuk kívül álló okok miatt elmarad a veszprémi teniszgála, amelyet március 30-ra terveztek, s az eseményt későbbi időpontra kell elhalasztani. A gálán fellépett volna a kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes, volt világelső Szeles Mónika és az olimpiai bajnok Jelena Gyementyjeva is, valamint a nemrég visszavonult Szávay Ágnes, továbbá Temesvári Andrea és Noszály Sándor, a 80-as, 90-es évek kiemelkedő magyar teniszezője.

Tekintettel a történtekre, értelemszerűen nekünk sem áll módunkban nyerteseket kisorsolni, mint ahogy azt eredetileg ígértük. Játékunkra, melynek során ötször 2 darab ingyenes belépőt sorsoltunk volna ki a szelvényt beküldők között, szépszámú megfejtés érkezett szerkesztőségünkbe, olvasóinknak köszönjük a részvételt. A borítékokat természetesen megőrizzük, és amennyiben a gálára egy későbbi időpontban mégis sor kerül, mi is megtartjuk majd a sorsolást, és közöljük a nyertesek nevét.