2024. szeptember 12., csütörtök
ROLAND GARROS

Janko tett teljessé egy sort

Hat szerb a 3. fordulóban, Troicki már a 16 között – Ma Đoković Dimitrovval, Janković pedig Stosurral vív rangadót a nyolcaddöntőért

Amikor tegnap délután Janko Tipsarević megnyerte a több mint négyórás meccset a spanyol Fernando Verdasco ellen, immár hatodik szerbiaiként jutott be a Roland Garros 3. fordulójába. Meglehetősen szép eredmény, hogy mindkét mezőnyben három-három szerbiai férfi és nő is ott lehetett a legjobb 32 között, viszont a két kör befejeztével érkeztek el azok a mérkőzések, amelyek után rohamosan növekedik a megnyerhető pontok száma, ami révén persze jelentős előrelépés lehetséges a ranglistán, s amelyek a legjobb teniszezők és az átlagosak között húzzák meg a határt. Ezt a vonalat elsőként és egészen váratlanul Viktor Troicki lépte át, aki tegnap három egészen egyenrangú játszmában múlta felül a horvát Marin Čilićet. Troicki, aki ezzel visszajut a legjobb 50 közé, a negyeddöntőért francia ellenféllel játszik. Az vagy Jo-Wilfried Tsonga, vagy Jeremy Chardy lesz. Troickinak szinte mindegy, hogy melyikük, hisz Tsongával 3:3-ra, Chardyval pedig 2:0-ra áll a mérlege.

Az előző esős napon elhalasztott meccsen Tipsarević nyitott jobban, és egy nagyon kemény, valamint egy gyors játszma után 2:0-ra vezetett. A belgrádi azonban még nincs olyan formában, hogy ezek után egyszerűen leiskolázhatta volna a veterán spanyolt, aki viszont van annyira tapasztalt, hogy megpróbálja a nagy fordítást, ha arra alkalmat adnak neki. Tipsarević valamivel gyöngébb teljesítménye után Verdasco egyenlített, majd a döntő játszmában fej fej mellett haladtak. 7:6-os vezetés után Jankóban maradt több erő, még egyszer elnyerte Verdasco adogatását, ami a továbbjutást is jelentette. Tipsarević a következő körben, már ma, a szintén veterán orosz Mihail Juzsnyijjal találkozik. Eddig hatszor játszottak, az eredmény pedig 3:3. Legutóbb tavaly Montrealban a szerb volt a győztes.

Jankóékhoz hasonló maratonit játszott a két amerikai, John Isner és Ryan Harrison is, azzal, hogy esetükben megtörtént a fordulat, hisz Isner nemcsak ledolgozta a kétszettes hátrányt, hanem az ötödik játszmában is nyerni tudott. Richard Gasquet könnyen, a címvédő Rafael Nadal pedig jóval nehezebben jutott a 32 közé. A spanyolt a szlovák Martin Kližan lepte meg, s a két balkezes teniszező meccse egészen egyenrangú volt, de a sokkal tapasztalatlanabb cseh a második játszmától kezdve minden igazán fontos labdamenetben rontott, amivel jócskán segített neves riválisának.

A nyolcaddöntőbe elsőként a tavalyi elődöntős spanyol David Ferrer jutott, aki alkalmat sem adott honfitársának, Feliciano Lópeznek, kisvártatva pedig Roger Federer visszavágott a francia Julien Benneteaunak a rotterdami vereségért.

A nőknél a címvédő Marija Sarapova és a fehérorosz Viktorija Azarenka könnyen vette a második akadályt is, Serena Williams pedig már nyolcaddöntős, mivel szinte átgázolt a román Sorana Cirsteán. Az esti műsorban két szerbiai teniszezőnő volt érdekelt. Ana Ivanović a francia Virginie Razzanóval, Bojana Jovanovski pedig az orosz Szvetlana Kuznyecovával vívott meg a nyolcaddöntőért.

Ma Novak Đoković a bolgár Grigor Dimitrovval játssza a nap rangadóját, s nemcsak a nyolcaddöntőt, hanem pályafutása 500. győzelmét is reméli. Érdekes lehet Nadal és a tavaly Párizsban negyeddöntős olasz Fabio Fognini meccse, valamint a két tehetség, a japán Kei Nisikori és a francia Benoit Paire küzdelme is. A nőknél valamivel kevésbé vonzó a párosítás, de a nap mérkőzése ismét szerbé lehet, hisz Jelena Janković az ausztrál Samantha Stosurral játszik.