2024. szeptember 12., csütörtök
ROLAND GARROS

Nadal két alkalmat nem szalaszt el

Đoković öt játszmában, egy szarvashiba után veszített – A vasárnapi döntőben Nadal a francia Tsonga és a spanyol Ferrer meccsének győztesével játszik – Ma a női döntőben: S. Williams–Sarapov

Novak Đoković nagy álma, a Roland Garros megnyerése még egy évre eltolódott. A világelső szerb tegnap öt játszmában veszített a címvédő spanyol Rafael Nadal ellen, aki vasárnap a nyolcadik párizsi serlegéért játszhat.

Đoković lendületes támadásaival kezdődött biztató módon a meccs, de a hetedik játékban Nadal megragadta az alkalmat, elnyerte Novak adogatását, és magabiztosan hozta a játszmát. A másodikban a szerb 4:3-ra vezetett, amikor breakelőnyhöz jutott, s így egyenlített. A harmadik játszma Nadal óriási fölényében telt, a negyedikben pedig a spanyol 5:4-es és 6:5-ös vezetésnél adogatott a meccsért. Đoković mindkétszer mentett, a rövidítésben egyenlített, majd a döntő játszmát breakkel kezdte, és 4:2-re vezetett. A szerb 4:3-nál a döntő hibát ekkor vétette, hisz a hálóra futás alkalmával óvatlan volt, s hozzáért a hálóhoz, így ahelyett, hogy előnyhöz jutott volna, a szabályok értelmében ő adott alkalmat a címvédőnek. A salak királyának is nevezett Nadal ezt már nem hagyta ki, elnyerte Đoković adogatását: 7:7-ig ugyan még fej fej mellett haladtak, de Nadal a következő két játékot megnyerte, és vasárnap 15 órakor a Roland Garroson nyolcadik döntőjét vívhatja a francia Jo-Wilfried Tsonga és a spanyol David Ferrer tegnap esti meccsének győztesével.

Novak Đoković óriási csatában, 4 óra 37 percnyi gigászi küzdelem után veszített a spanyol Rafael Nadal ellen (Fotó: Beta)

Novak Đoković óriási csatában, 4 óra 37 percnyi gigászi küzdelem után veszített a spanyol Rafael Nadal ellen (Fotó: Beta)

A női egyes mai döntőjében a címvédő orosz Marija Sarapova a világranglista éllovasával, az amerikai Serena Williamsszel találkozik. Az elődöntőben Sarapova három játszmában győzte le az fehérorosz Viktorija Azarenkát, míg Williams a tavalyi döntős olasz Sara Erranit a szó szoros értelmében leiskolázta.

Sarapova nagyszerűen kezdte a csatát, amely a ranglista második helyéről is döntött. Azaz, az orosz a győzelemmel megtartotta esélyét, hogy megvédje a kettes pozíciót, amihez ma még Serenát is le kell győznie. A második játszmában a fehérorosz alig hibázott, ami az egyenlítéshez vezetett, és ekkor következett egy félórás esőszünet, amely idején Sarapova rendezte gondolatait, megújult erővel látott neki a folytatásnak, és Párizsban már zsinórban 13 győzelemnél tart. A hosszú elődöntő után egy rendkívül rövid következett. Serena Williams kezdettől fogva kezében tartotta a mérkőzés fonalát, az olasz Errani pedig pontot is csak elvétve nyert, és a második játszma hajrájában szerzett egyetlen játékát, ironikus módon ugyan, de úgy ünnepelte meg, mintha meccset nyert volna. A döntőben Serena a kirobbanó formája és a 13:2-es egymás közötti mérleg miatt számít esélyesnek, Sarapova pedig az esetleges jó játékban és ellenfele valamivel gyöngébb napjában láthatja az esélyt.

Lejátszották a vegyes páros döntőjét. Serleget nyert a cseh Lucie Hlaváčková és František Čermák alkotta duó, akik a francia Kristina Mladenovićot és a kanadai Daniel Nestort győzték le.

Az ifitornán Szerbiának nem lesz döntőse, hisz Nikola Milojević tegnap attól a német Alexander Zverevtől kapott ki, aki két hete Milánóban, igaz, csak három játszmában, Györe Lászlót is felülmúlta. Az ifik serlegéért így a szerbiai képviselőket búcsúztató német és chilei, azaz Zverev és Christian Garin vívhat meg.

A kis tornákon kiestek a lányok. Aleksandra Krunić Bresciában a grúz Szofia Sapatavától, Czink Melinda pedig Nottinghamben a horvát Petra Martićtól kapott ki. Jól szerepel viszont továbbra is Dušan Lajović, aki az olaszországi Caltanissettában könnyen nyert a német Dominik Meffert ellen, és ma a döntőért az indiai Somdev Devvarman és az argentin Federico Delbonis tegnap esti találkozójának továbbjutójával mérkőzik.

Nyitókép: Novak Đoković óriási csatában, 4 óra 37 percnyi gigászi küzdelem után veszített a spanyol Rafael Nadal ellen (Fotó: Beta)