2024. szeptember 12., csütörtök
TENISZ, ROLAND GARROS

Nadal nyolcadik Párizsa

Egyoldalú döntőben honfitárását, David Ferrert győzte le – Serena Williams 11 év után újra első a francia fővárosban
Nadal jellegzetes „serlegbe harapása”

Nadal jellegzetes „serlegbe harapása”

Ami a férfi egyest illeti, a Roland Garros pénteken ért véget, amikor az elődöntőben Rafael Nadal nagy csatában, és Novak Đoković szarvashibáinak segítségével, ötjátszmás győzelmet aratott. Habár sok szakértő mégis szoros és érdekes döntőt jósolt Nadal és David Ferrer között, a vasárnapi mérkőzés csak formaság, előre lefutott mérkőzés volt, Nadal egészen könnyen nyert, s csúcsot állított fel azzal, hogy ő lett minden idők egyetlen teniszezője, aki nyolcadszor diadalmaskodott a nagy tornák egyikén. Nadalnak ez volt a 12. Grand Slam-titulusa, vagyis már csak öt hiányzik neki, hogy utolérje a 17-tel éllovas Roger Federert. A spanyolnak tegnap Párizsban az atlétika királya, a vágtaszámokban többszörös olimpiai és világbajnok, valamint világcsúcstartó Usain Bolt adta át a Muskétások Kupája elnevezésű serleget.

Serena Williams 11 év elteltével másodízben lett Párizs bajnoka. Az egyéniben 16. nagy serlegét begyűjtő amerikai a döntőben a címvédő orosz Marija Sarapovát győzte le megérdemelten. Azután, hogy az Australian Open negyeddöntőjében kikapott honfitársnőjétől, Sloan Stephenstől, Serena zsinórban 36 meccset és ezáltal hat tornát nyert meg, így összesen 52 WTA-trófeát gyűjtött.

A Bryan fivérek először diadalmaskodtak a párizsi salakon, ami összesen 14. GS-serlegük, s végre teljessé tették a gyűjteményt, hisz minden egyéni jelentős trófeát már megnyertek.

Meglepetéssel ért véget a női páros, hisz az orosz Makarova és Vesznyina két játszmában nyert a címvédő olasz Errani, Vinci kettős ellen. Vesznyinának ez volt a hetedik döntője a nagy tornákon női vagy vegyes párosban, és most nyert először.

Az ifiknél a chilei Christian Garin diadalmaskodott, a lányoknál pedig a horvát származású svájci Belinda Benčić nyert.

A héten az angliai Birminghamben és a német Nürnbergben játszanak női tornát. Birminghamben a belga Flipkens az első kiemelt, Bojana Jovanovski a rajton a kanadai Eugenie Bouchard-ral, Vesna Dolonc a portugál Maria Joao Koehlerrel, Czink Melinda a brit Heather Watsonnal játszik, míg Babos Tímea a selejtezőből vár ellenfelet. Nürnbergben Jelena Janković az első kiemelt, és a holland Arantxa Russzal kezd. Ugyanott Aleksandra Krunić a selejtezőben indult, a rajton nyert az ukrán Ljudmila Kicsenok ellen, a 2. fordulóban pedig az este az amerikai Grace Minnel mérkőzött.

A londoni Queen’s Club tornáján Ilija Bozoljac három meccset nyert a selejtezőben, és táblára jutott. Ugyanez nem sikerült Nenad Zimonjićnak, aki a harmadik viadalt elveszítette. E tornán Murray, Berdych, Del Potro és Tsonga lesz az első négy kiemelt, a hallei férfitornán pedig Federer, Gasquet, Haas és Nisikori tartoznak a fő esélyesek közé.

A szicíliai Caltanissettában a szerb Dušan Lajović bejutott a döntőbe, és az este a holland Robin Haaséval játszott a serlegért. Lajović harmadszor döntős challenger tornán – korábban öt futurest nyert –, egyetlen győzelmét tavaly Szamarkandban aratta. Az olaszországi döntővel Lajović biztosította a ranglista 133. helyét, ami pályafutása legjobbja.

A kassai challengeren Filip Krajinović a selejtezőben indult, de a tábláért folyó döntőben, 6:2, 3:0-s vezetésről veszített a spanyol Carlos Gomez ellen.

Roland Garros, férfiak, elődöntő: Ferrer–Tsonga 6:1, 7:6, 6:2, döntő: Nadal–Ferrer 6:3, 6:2, 6:3, nők, döntő: S. Williams–Sarapova 6:4, 6:4, férfi páros, döntő: B. Bryan/M. Bryan–Llodra/Mahut 6:4, 4:6, 7:6, női páros, döntő: Makarova/Vesznyina–Errani/Vinci 7:5, 6:2, vegyes páros, döntő: Hradecká/Čermak–Mladenović/Nestor 1:6, 6:4, 10:6, fiúk, döntő: Garin–Zverev 6:4, 6:1, lányok, döntő: Benčić–Lottner 6:1, 6:3.

LONDON. – A Queen’s Club tornája selejtezőjének 1. fordulójában: Bozoljac–Norrie 6:4, 6:3, Zimonjić–Thornton 6:1, 6:3, 2. forduló: Bozoljac–Reid 7:5, 6:4, Zimonjić–Barton 6:2, 7:6, 3. forduló: Bozoljac–Bopanna 6:1, 6:1, Groth–Zimonjić 6:3, 6:4.

CALTANISSETTA. – A challenger elődöntőjében: Lajović–Devvarman 6:1, 6:3.

NÜRNBERG. – A női torna selejtezőjének 1. fordulójában: Krunić–L. Kicsenok 7:6, 6:0.

KASSA. – A challenger selejtezőjének 2. fordulójában: Krajinović–Horansky 6:4, 6:2, 3. forduló: Gomez–Krajinović 2:6, 6:3, 6:4.

BRČKO. – A futures negyeddöntőjében: Janković–Krstin 7:6, 7:6, elődöntő: Janković–Jebavy 2:6, 6:0, 6:1.