Ha a cél minél tömörebb, egyben minél átfogóbb értékelést adni a vasárnap Párizsban zárult Roland Garrosról, talán az a legjobb, ha megállapítjuk, régen láttunk már ennyire kiegyensúlyozott férfitornát, amelyet egyedül a döntő rontott el. Általában fordítva szokott lenni, most azonban, elsősorban Rafael Nadalnak az erejéhez képest alacsony rangsorolása, és a sorsolás miatt, mert egy ágra került az első kiemelt Novak Đokovićtyal, az izgalmak az elődöntőben, két nappal a hivatalos tornazárás előtt értek véget.
Volt, aki próbára tette, de úgy látszik, senkinek sem jutott eszébe, hogy esetleg nyerhetne is a 32 éves Serena Williams ellen (Fotó: Beta)
Függetlenül a fenti megállapítástól, a jelentősen kiegyenlítettebbé vált erőviszonyok mégsem tudták, még csak részben sem, felborítani a papírformát. Csupán Tomáš Berdych túl korai búcsúja számíthatott szenzációsnak, mert ezzel, és Andy Murray meg Juan Martín del Potro távollétével, lényegesen csökkent a mezőny felső részére veszélyes játékosok száma, hisz már csak Jo-Wilfried Tsonga és David Ferrer maradtak azok közül, akik nemcsak ijesztgethették a ténylegesen legjobbakat, hanem meg is lephették őket. Ferrer pompásan kihasználta az alkalmat, és könnyen sétált be az elődöntőbe, Tsonga pedig megtette, amit a helyi szurkolók elvártak tőle, játszott egy nagyot, elporolta Roger Federert, majd visszahuppant a valóságba, és nagyon kikapott Ferrertől. A másik ágon azonban más volt a kép. Sem Nadal, sem pedig Đoković, leszámítva egyes meccseik rövid időszakait, nem remekeltek az elődöntőig, ott azonban megvívtak egy sporttörténelmi csatát, amelynek egyetlen hibája az volt, hogy az egyiknek búcsúznia kellett, noha mindketten döntőt érdemeltek volna.
Mégsem mondhatjuk el, hogy Đoković elégedett lehet azzal, hogy öt játszmára késztette a salak királyát. A szerb a múltban, például áprilisban, Monte-Carlóban is bizonyította, hogy nemcsak kemény borításon képes a fájós térdére kényszeríteni a spanyolt, hanem salakon is. Ezúttal azonban nem volt annyira higgadt, mint általában lenni szokott, a játszmák hajrájában nem az ő mentális ereje dominált, hanem éppen ő jelentkezett olyan kezdő hibákkal, amelyek sok híresség egész pályafutása idején nem fordultak elő.
Emlékezetes marad, hogy Federer képtelen volt arra, hogy a negyeddöntőben egyenrangú legyen az ihletett Tsongával, és ami még sokáig megmarad az emlékezetünkben, hogy számos meccs zárult 3:2-vel, a másik fél 2:0-s vezetése után. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az új nemzedék legtehetségesebbjének tartott bolgár Dimitrov, s teljesen leszerepelt néhány, nemrég még top10-es, mint Nicolas Almagro és Janko Tipsarević. Utóbbi név hallatán megállapíthatjuk, hogy éppen Párizsban állt meg a lejtőn Viktor Troicki, de mint a többi esetben, vele kapcsolatban sem lenne szabad távlati jóslatokba bocsátkozni, különösen azért, mert talajcsere következik az idényben, ami egészen más nevek előtérbe jutását eredményezheti.
Ami a női tornát illeti, nem sok újat láttunk. Itteni szemszögből nézve egészen jó volt, hisz három lány, Jelena Janković, Ana Ivanović és Bojana Jovanovski is az elvárt szinten, vagy annál még jobban is szerepelt. Pontosabban, csak Ana zárta a szereplést a sorsolás alapján, hisz ezúttal sem tudta felülmúlni az első nálánál magasabban rangsorolt riválist, adott esetben a lengyel Agnieszka Radwanskát, Janković negyeddöntője a Hantuchova, Muguruza, Stosur és Hampton feleti győzelmekkel csinos túlteljesítés, mint ahogyan Jovanovski 3. fordulója – amelyben ott volt a dán Wozniacki feletti zsinórban második győzelem – is az. Bojanának csak egy csepp bátorság és lelki erő hiányzott, hogy megbirkózzon az orosz Kuznyecovával, de így sincs ok a panaszra, különösen ha az idény további részében hasonló folytatás következik. Mindhárom javított a ranglistahelyezésén, és ez különösen Jelena esetében fontos, mert ha megőrzi a 16. helyet, vagy e héten még javít is, Wimbledonban jobb sorsolásra számíthat.
Ha a teljes képet helyezzük górcső alá, szembeötlő, hogy esetenkénti kínlódása ellenére, mennyire megdöbbentően nagy a 32. évében járó Serena Williams fölénye. Volt, aki próbára tette, de úgy látszik, senkinek sem jutott eszébe, hogy esetleg nyerhetne is ellene, s ha mégis, akkor ezt a változatot, mint teljesen lehetetlent, azonnal el is felejtette. Serena most óriási előnnyel vezeti a ranglistát, se vége, se hossza győzelmi sorozatban tart, s ha tudjuk, hogy esetében a salakos idény általában a leggyöngébb, a riválisok szemével nézve még csak elképzelni is rossz, mi következik majd a füvön és kemény borításon, ahol a fizikai erő sokkal jelentősebb tényezőként jut kifejezésre.
A hölgyeknél sokkal több a még fiatal és tapasztalatlan a mezőnyben, bár itt sem mondható, hogy a régi gárda már megadta magát. Húsz éven aluli egy sem volt például a legjobb 16 között, de távlat létezik, hisz a kisebb tornákon az új lányok már meglehetősen sikeresek, de nem várható el tőlük, hogy egyik első nagy tornájukon már keresztülhúzzák az esélyesebbek számításait.
Egészen biztos, hogy a jövőben jobban oda kell majd figyelni nemcsak a bolgár Grigor Dimitrovra, a francia Benoit Paire-re, és hasonló, alig 20 éves teniszezőkre, hanem a ma még ifikre, közöttük a szerbiai Nikola Milojevićre és Györe Lászlóra is, hisz semmi garancia arra, hogy mostani legyőzőik, a német Alexander Zverev és a chilei Christian Garin, az ausztrál Kyrgiosszal, a horvát Čorićtyal és például az olasz Quinzivel egyetemben, ugyanolyan sikeresek lesznek a felnőtt mezőnyben, mint amekkora fölényt ezúttal mutattak kortársaik között. A lányoknál elsősorban a 28-án 17 éves eszéki Donna Vekić pályafutásának folytatását lesz érdemes megkülönböztetett figyelemmel követni, meg persze a szerb Jovana Jakšićét, aki a Roland Garroson még nem volt ott, viszont jelezte, hogy a wimbledoni selejtezőben szerencsét próbál.
Summa summarum, érdekes és színvonalas Roland Garrost láthattunk, amely nem sokat árult el a tenisz jövőjéről, s amely a zárómeccsekkel semmiképpen sem torkollott az igazi, a szurkolók által jogosan elvárt izgalmakat csúcsosító fináléba.
