2024. szeptember 12., csütörtök

Ivanović már kiesett

Az eső miatt több mint egy órát késett az eastbourne-i torna rajtja, amelyen Ana Ivanović nyitotta a műsort az orosz Jelena Vesznyinával. Késett Bojana Jovanovski meccse is, a szerb az est folyamán, ha az időjárás engedélyezte, a ranglistán 10. orosz Marija Kirilenkóval találkozott.

Ivanović ismét tévesen mérte fel jelenlegi képességeit, hisz a torna előtt bizakodó hangnemben nyilatkozott, tegnap pedig már ki is esett. A szerb harmadszor mérkőzött Vesznyinával, és először kapott ki tőle. Ana jól nyitott, a második játszmától kezdve azonban már nem ő irányított, és végül rontott a két héttel ezelőtti párizsi jó benyomáson.

Roger Federer, noha csak idei első tornagyőzelmét aratta a németországi Hallében, még egyszer beírta a nevét a rekordok könyvébe. A svájci klasszis ugyanis 77. tornagyőzelmét ünnepelhette meg, amivel az öröklista 3. helyén beérte John McEnroe-t. Több tornagyőzelmet csak Jimmy Connors (109) és Ivan Lendl (94) aratott. Federer így is 8250 ponttal marad le a Queen’s Clubban idei harmadik, összesen 27. ATP-serlegét begyűjtő Andy Murray mögött, és továbbra is harmadik a ranglistán.

Filip Krajinović táblára jutott a milánói challengeren, hisz az utolsó fordulóban fölényesen nyert a fehérorosz Egor Geraszimov ellen. Ha nem lesz szerencséje a besorolásnál, az 1. fordulóban az olasz Volandrit vagy a kazah Golubevet kapja, kedvezőbb esetben pedig a francia Teixeirával vagy a szlovák Mečirrel találkozik.

A roehamptoni pályákon megkezdődött a wimbledoni selejtező. A három éve ifiként bajnok magyar Fucsovics Márton a 32 éves thai Danai Udomchoke ellen nyitott, és nagy csatában háromjátszmás vereséget szenvedett. Az est folyamán Boris Pašanski a dél-afrikai Rick De Voesttel, Dušan Lajović pedig a 21 éves ausztrál James Duckworthtal találkozott. A női selejtező ma kezdődik, a főtábla sorsolását pedig pénteken tartják meg.

Az élcsoport: 1. Đoković 11 830, 2. Murray 8560, 3. Federer 7740, 4. Ferrer 7220, 5. Nadal 6895, 6. Berdych 4515, 7. Tsonga 4155, 8. Del Potro 3960, 9. Gasquet 3135, 10. Wawrinka 2810, 11. Nisikori 2495, 12. Čilić 2470, 13. Haas 2425, 14. Tipsarević 2390, 15. Raonić 2225, 16. Almagro 2195, … 44. Troicki 935, … 115. Lajović 491, … 190. Pašanski 250, … 317. Bozoljac 136, … 508. Krajinović 61, … 580. Krstin 46, … 683. Janković 30, … 878. Györe 14 pont stb.

A nőknél a múlt heti tornák döntőinek vesztesei, Andrea Petković és Donna Vekić jegyezték a legnagyobb haladást, míg a szlovák Daniela Hantuchová a 6., a román Simona Halep pedig az első WTA-serlegnek örülhetett. Petković 28, Vekić 25 helyet javított, s mindketten közelítenek a legjobb 50 felé.

Az élcsoport: 1. S. Williams 13 615, 2. Azarenka 9625, 3. Sarapova 9415, 4. A. Radwanska 6465, 5. Errani 5335, 6. Na Li 5155, 7. Kerber 4915, 8. Kvitová 4435, 9. Wozniacki 3565, 10. Kirilenko 3436, 11. Vinci 3060, 12. Ivanović 2920, 13. Petrova 2910, 14. Stosur 2905, 15. Bartoli 2905, 16. Janković 2830, … 40. Jovanovski 1395, … 97. Dolonc 688, … 99. Babos 677, … 127. Czink 508, … 136. Krunić 478, … 189. Jakšić 312, … 224. Arn 252, … 293. Mirčić 164 pont stb.