2024. szeptember 11., szerda

Delbo az új sztár

Juan Martín del Potrót Delpónak, Federico Delbonist pedig Delbónak becézik. Az előbbi már híresség, nyert US Opent és olimpiai bronzot is, az utóbbi argentinról pedig mindeddig alig hallhattunk, a múlt hetet például teljes ismeretlenségben a ranglista 114. helyén kezdte. Hamburgban azután túljutott a selejtezőn, majd legyőzte Tommy Robredót, Fernando Verdascót és hallatlan meglepetésként Roger Federert is, s csak az olasz Fabio Fognini tudta megállítani tegnap a döntőben.

Delbo esete nagyon hasonlít a lengyel Janowiczéra, aki tavaly az árnyékból jutott a párizsi teremtorna döntőjébe, s azóta már a legjobb 20 között van. Majd a következő tornák és hónapok döntik el, hogy ilyen rohamos lehet-e a 22 éves, 190 cm magas, balkezes Delbonis fejlődése is, aki nemcsak nagyon jól adogat, hanem nyilvánvalóan kimondottan bátor, látott meccsei alapján képzett és az eredmények alakulása szerint pszichikailag erős. Egy biztos, az argentin azonnal nagy népszerűségre tett szert, míg Federer ismételten ráijesztett a szurkolói népes táborára. A nevető harmadik a nyolc nap alatt két tornát nyert Fognini, aki így feljutott a ranglista legjobb 20 helyezettje közé, míg Delbonis 50 pozíciót javítva ma a 64. helyen találja magát.

A héten férfitornát Umagban, Gstaadban és Atlantában, nőit pedig Bakuban és Stanfordban tartanak. Umagban Viktor Troicki a horvát Antonio Veićtyel kezd, a selejtezőben pedig Dušan Lajović és Boris Pašanski két-két meccset nyert, és ma a tábláért játszanak. Gstaadban Federer megint próbálkozik, a ranglistán már a 18. helyre bukó Janko Tipsarević, aki Bogotában a negyeddöntőben esett ki, a 3. kiemelt, s csak a 2. fordulóban, a holland Haase és egy selejtezős meccsének győztesével rajtol. Bakuban Bojana Jovanovski az első kiemelt és címvédő, a torna azonban sokkal erősebb, mint tavaly volt. Bojana az üzbég Abduraimovával kezd, Vesna Dolonc a rajton a cseh Kristina Plíškovával, Aleksandra Krunić pedig a múlt héten Bastadban elődöntős ukrán Elina Szvitolinával találkozik.

HAMBURG. – A férfitorna negyeddöntőjében: Fognini–Haas 6:2, 6:4, Federer–F. Majer 7:6, 3:6, 7:5, Delbonis–Verdasco 6:7, 7:6, 6:4, elődöntő: Delbonis–Federer 7:6, 7:6, Fognini–Almagro 6:4, 7:6, döntő: Fognini–Delbonis 4:6, 7:6, 6:2.

BOGOTÁ. – A férfitorna negyeddöntőjében: Falla–Tipsarević 3:6, 6:2, 6:3, Anderson–Giraldo 6:3, 6:3, Karlović–Mannarino 7:6, 7:6, Pospisil–Viola 3:6, 6:3, 6:2, elődöntő: Falla–Pospisil 6:7, 6:3, 6:4, Karlović–Anderson 6:4, 6:7, 6:3.

BASTAD. – A női torna negyeddöntőjében: S. Williams–Dominguez 6:1, 6:1, elődöntő: Larsson–Penneta 2:6, 6:3, 6:4, S. Williams– Zakopalová 6:0, 6:4, döntő: S. Williams–Larsson 6:4, 6:1.

BAD GASTEIN. – A női torna negyeddöntőjében: Szvitolina–Mayr 6:3, 6:0, Hlaváčková–Moser 6:3, 7:6, elődöntő: Meusburger–Knapp 6:4, 6:3, Hlaváčková–Szvitolina 7:5, 6:7, 6:4, döntő: Meusburger–Hlaváčková 7:5, 6:2.