2024. szeptember 11., szerda

Ivanović nehéz győzelme

Ana Ivanović bejutott a carlsbadi (Kalifornia) női torna negyeddöntőjébe mivel tegnap hajnalban két játszmában nyert a 21 éves amerikai Coco Vandeweghe ellen. Ana nehezen harcolta ki a győzelmet, noha végig látszott, hogy jobb játékerőt képvisel. Az első játszmában a szerb jutott elsőként előnyhöz, de az amerikai kiharcolta a rövidítést, és abban 5:2-re vezetett is. Ivanović ekkor zsinórban öt pontot nyert, majd a második játszmát breakkel nyitotta, és ezt az előnyt már nem adta ki a kezéből. Ivanović a negyeddöntőben az éjjel az olasz veterán Roberta Vincivel mérkőzött, aki ellen 5:3-ra vezet. Mégsem esélyes, hisz legutóbbi meccsükön tavaly Montrealban az olasz 6:0, 6:0 arányban diadalmaskodott.

Ugyanott kiesett Jelena Janković, aki csak a második játszma két rövidebb időszakában tudott a lengyel Urszula Radwanska fölé kerekedni. Jelena hibái révén a lengyel könnyen nyerte az első játszmát, a másodikban Jelenának break-labdája volt a 3:0-s vezetéshez, amit kihagyott, de 4:4-nél megnyert egy hosszú játékot, ami után egyenlített. A döntő játszmában Jelena ismét többet hibázott, amit az eredmény is tükröz.

A donyecki ITF-tornán a magyar Babos Tímea a negyeddöntőben két szoros játszmában győzte le a szerb Aleksandra Krunićot. Tímea az elődöntőben a portugál Maria Joao Koehlerrel játszott, és három játszmában nyert, így ma a döntőben az ukrán Elina Szvitolinával mérkőzik.

Szerbia válogatottja második lett a Galea-kupa, az U18-as csapat Eb selejtezőtornáján, amelyet a szlovákiai Piestanyban tartottak meg. Az elődöntős győzelem a szlovákok ellen még Györe László érdeme, aki az egyesben aratott győzelem után párosban a legjobb volt a pályán, tegnap azonban már a zentai s belefáradt a szakadatlan játékba, és két sima játszmában veszített a francia Maxime Hamou ellen. Mivel előzőleg Ilić is veszített, a párost nem is játszották.