Ha visszagondolunk egykori tanárainkra, bizonyára találunk közöttük sokfélét. Olyat is, aki lazán vette a feladatát, olyat is, aki az elvárások mentén végezte a munkáját, és olyat is, aki hivatástudóan a tanításnak élt.
Ki a jó tanár?
Az, aki a tantervvel összhangban szabályszerűen elmondja, majd ugyanúgy visszakéri a felmondott tananyagot? Vagy inkább az, aki sajátos előadásmódjával és kiegészítő plusztartalmakkal megpróbálja izgalmasabbá varázsolni a tanórát, egyben felkelteni a gyerekek/fiatalok érdeklődését az adott tárgy iránt?
Általános iskolai földrajztanárom az előadásait egy országról mindig az adott országot jellemző érdekességekkel kezdte. Nyolcadikban egy héten át minden este megnéztem a tévéhíradót, majd történelemórán beszámolót tartottam az osztálynak a bel- és külpolitikai eseményekről.
Középiskolai irodalom-tanárnőm rendszerint közénk ült, és beszélgetett velünk. Megkérdezte például: Meursault bűnös volt? Valaki azt mondta, hogy igen, másvalaki azt, hogy nem, ám, ami a lényeg, mindketten felsorakoztatták érveiket saját meglátásuk mellett. Az eszmecserébe csakhamar a többiek is bekapcsolódtak, a véleményütköztetést ügyesen irányító tanárnő pedig közben szinte észrevétlenül kifejtette a tudnivalókat Camus Az idegen című regényéről.
Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmjében egy gimnáziumi irodalom-tanárnőt azért hurcolnak meg, mert a francia szimbolizmus oktatása során diákjainak kisegítő filmként a Rimbaud és Verlain költők kapcsolatáról szóló Teljes napfogyatkozást ajánlja. A megtörtént eseményből inspirálódó alkotásban az egyik tanuló édesapja feljelentést tesz, amiért az iskolában javasolt mű szerinte a „normálistól eltérő” szexualitást tartalmaz. És bár a filmnézés csupán opció, a benne megjelenített homoszexualitás pedig csak körülmény, a tény, hogy a befolyásos apuka „elintézheti”, hogy az intézmény ne kapja meg a várt támogatást, hatással van arra, hogyan vélekedik az „ügyről” a kollektíva.
Mintha csak a tantervtől való elrugaszkodását indokolná, tanárnőnk többször megjegyezte: „erre úgysem lesz szükségetek az életben”, és már mentünk is tovább. Mert amellett, hogy megszerettette velünk az irodalmat és az olvasást, ő az életre nevelt és oktatott bennünket, elsősorban azzal, hogy gondolkodásra ösztönzött. Arra, hogy merjük felvállalni véleményünket, és azt mindig érvekkel támasszuk alá.
Lehetséges ma önálló gondolkodásra tanítani az iskolában?
Abból kiindulva, hogy a gyerekek úgyis folyton az interneten lógnak, és legalább valami hasznosat is végezzenek ott, az egyik ismerősöm képzőművészet-tanárként azt a házi feladatot adta diákjainak, hogy készítsenek egy rövid prezentációt egy általuk választott festőről. Hamarosan hívatta az igazgató. Mint kiderült, több szülő is panaszt tett nála, hogy micsoda dolog rajzból házi feladatot adni!
Az ismerősöm elhagyta a pályát.
A filmbéli tanárnő is elhagyja a pályát.
Felmerül a kérdés: ha a jobbak közül többen elhagyják a pályát, kik tanítják a diákokat?
Szerbiában évek óta különös gondot jelent a természettudományi tárgyak oktatása. Sok helyen nem megfelelő végzettségű előadók tanítják ezeket a tárgyakat. Nem ad bizakodásra okot, hogy évről évre nagyon kevesen jelentkeznek matematika-, fizika-, kémia-, biológiatanári szakra.
Ha a legjobb matekosok közül senki sem vállalja a matematikaoktatást, ki tanítja meg az alapokra a jövendőbeli mérnököket és informatikusokat? Ha sok helyen nincs, aki megfelelőképpen megtanítsa a diákokat a biológia és a vegytan alapjaira, kikből kerülnek ki a jövő orvosai?
Milyen tanárra van manapság szükség?
Olyan tanár kell, aki pedánsan adminisztrál, elmondja, ami a tankönyvben és a „nagykönyvben” meg van írva, majd végül beírja a megfelelő osztályzatot? Vagy olyan tanár kell, aki elgondolkodtat, aki rávezet, hogy véleményt alkoss, aki kíváncsivá tesz, aki problémamegoldásra ösztönöz, aki a folyamatos tanulásra és az új ismeretek elsajátítására biztat?
A válasz egyértelmű. Tegyük fel azonban a lényegbevágó kérdést: van-e manapság egyáltalán szükség jó tanárokra?
Ha a tanárnak tartania kell egyes diákoktól, bármiért bepanaszolhatja őt a szülő és megalázhatja a társadalom, nem csoda, hogy egyre kevesebben választják ezt az egyébként nemes hivatást.
Nyitókép: Pixabay
