2024. december 22., vasárnap

Ég az első gyertya

A szenttamási templomudvarban a vasárnap esti szentmisével kezdődött az ünnepre hangolódás

Ég az első gyertya a szenttamási templomudvarban lévő adventi koszorún, amelyet immár hagyományosan egy nappal az ünnepre hangolódás előtt az idén a Szabados házaspár, Füstös Erzsébet, Salamon Anetta és a Paska család készített. A vasárnap esti ünnepi szentmisén Zsúnyi Tibor plébános elmondta, az első gyertya meggyújtásával új egyházi liturgikus évet kezdtünk.

− Advent első része az egyházban a távoli ráhangolódás a Béke Fejedelmének születésére. Az idei évet beárnyékolja a háború, a különböző krízisek, úgy társadalmi szinten, mind gyakran a család és az egyén mindennapjaiban. A keresztény ember a remény embere, aki ebben a földi valóságban él. Jézus születésének körülménye az emberi korlátozottság miatt nem volt fényes, ragyogó, ha csak világi szemmel nézzük. Tündöklő és világmindenséget megváltoztató esemény vette azonban kezdetét a hívő ember részére.

A szenttamási templomudvarban a nagy adventi koszorún a gyertyákat vasárnaponként alkalmi műsor kíséretében más-más csoport és személy gyújtja meg. Az idén november 27-én a Boróka leánykórus és vezetőjük, Kovács Blanka kapta ezt a feladatot.

Az énekcsoport vezetője lapunknak elmondta, a kórusnak ez volt az első hivatalos bemutatkozása:

– A lányokból álló énekcsoport az idén szeptemberben megkezdte munkáját a Hagyományápoló Klub keretein belül. Népdaléneklésről van szó, a Boróka nevet kapták, és tulajdonképpen ez volt az első nyilvános fellépésük. A karácsonyi műsorra készülünk, népi karácsonyi dalokat készítünk, és ezekből hallott most a közönség egy kis ízelítőt. Örülünk annak, hogy az első adventi gyertyát mi gyújthattuk meg – mondta Blanka.

A koszorún a második gyertyát a Hagyományápoló Klub asszonycsoportja, a harmadikat a hittanos diákok és felkészítőjük, Süge Zsolt gyújtja meg, advent negyedik vasárnapján pedig az óvodásokon lesz a sor, és mindegyik csoport alkalmi műsort is készít. A második gyertya gyújtásakor a Mikulás is ellátogat a templomudvarba, és kiosztja a VMSZ és Tibi atya szerény csomagjait, a harmadik gyertya gyújtásának idejére viszont a Kézimunka-kedvelők Egyesülete várja meglepetéssel a gyertyagyújtókat és a polgárokat.

Az ünnepre hangolódás december 13-án folytatódik, amikor a VMSZ helyi szervezete és a Citadella Civil Szervezet közös Luca-napot szervez, amelynek keretében megajándékoznak minden magyar nyelven tanuló általános iskolást és óvodást.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ég az első gyertya a szenttamási templomudvarban lévő adventi koszorún (Paraczky László felvétele)