2024. augusztus 23., péntek

Hatalmas az érdeklődés

Harmincezren keresték fel az idén nyáron a kúlai medencéket

Egy héttel a fürdési idény vége előtt továbbra is népszerűek a kúlai Sportközpont keretében működő medencék. A fürdőzők száma a múlt évi 17 ezerhez viszonyítva csaknem megkétszereződött, ugyanis augusztus közepéig mintegy 30 ezren kerestek menedéket a kánikula elől. Ugyanakkor az éjszakai fürdőzés és az úszóiskola iránt is nőtt az érdeklődés.

Vladan Račić, a Sportközpont igazgatója elmondta, nagyon elégedettek az idei látogatottsági eredményekkel. A szezon a tervek szerint szeptember 2-áig tart, az éjszakai fürdőzési lehetőséget pedig addig biztosítják, amíg ilyen magas lesz a hőmérséklet.

− Bár a hivatalos fürdési idény még egy hétig tart, elégedettek vagyunk a medencék látogatottságával, hiszen az idén nyáron mintegy 30 ezer embert láttunk vendégül. Nem beszélve az éjszakai fürdésről, ami a fiatalok körében igazi slágernek számít. Szerintem a környéken mi vagyunk az egyedüliek, akik a késő esti órákig üzemeltetjük a medencéket. Jelenleg is nagyon sokan vannak, hiszen a hőhullám szinte folyamatos, a nappali hőmérsékletek 35 fok felett alakulnak. Az előző évekhez hasonlóan az idén is megszerveztük az úszótanfolyamot, az esti órákban pedig a Hajduk Úszóklub tagjai használják a medencéket. Továbbra is igyekszünk megtartani ezeket a már hagyományosnak mondható lehetőségeket. Bár az időjárás-előrejelzők az előttünk álló hetekben is trópusi hőséget prognosztizálnak, a medencék hivatalosan szeptember 2-áig üzemelnek, attól a naptól véget ér a fürdési idény – mondta Vladan Račić.

Hozzátette, a cservenkai medence annak ellenére, hogy 1968-ban épült, a megfelelő karbantartásnak köszönhetően folyamatosan üzemel, így a helyiek és a kúlaiak közül is sokan felkeresik. 

Nyitókép: Nem csökken az érdeklődés a kúlai medencék iránt (Paraczky László felvétele)