2024. augusztus 24., szombat

Új közlekedési lámpa Kúlán

Az illetékesek folyamatosan odafigyelnek a kisváros közlekedésbiztonságára

A kúlai közlekedésbiztonság javítása, ezen belül pedig a gyalogosok biztonságos közlekedése volt a fő célja annak a polgárok által benyújtott kezdeményezésnek, amely megértésre és elfogadásra került az ottani önkormányzatban. Egy új közlekedési lámpa felállításáról van szó, amelyhez az önkormányzat és a helyi közlekedésbiztonsági tanács beszerezte a szükséges dokumentációt, a szükséges eszközöket pedig pályázat útján biztosították. Az új lámpát a város főutcájának Verbász felőli bejáratánál, a Bácskai-Nagy-csatornán lévő híd közelében helyezték el, ahol a bevásárlóközpont építését követően jelentősen megnőtt az autós, a kerékpáros és a gyalogosforgalom.

Valka Károly, Kúla alpolgármestere elmondta, az új jelzőlámpa gombnyomásra működik majd, és elsősorban a főúton átkelő gyalogosok biztonságát szolgálja.

− Kúla Verbász felőli bejáratánál közlekedésbiztonsági okokból nagy szükség volt egy szemaforra, hiszen jelentősen élénkült a forgalom. A szükséges eszközöket pályázat útján sikerült biztosítani a minisztériumtól, a jelzőlámpa a napokban a helyére került és pár nap múlva működésbe helyezik. Sikerült további eszközöket biztosítani a tartományi Energetikai, Építkezési és Közlekedési Titkárságtól, így Kúla Cservenka felőli bejáratánál  sebességmérő kamerákat szereltünk fel, ez közlekedésbiztonsági szempontból ugyancsak fontos. Ezenkívül a központban, az egykori Beograd áruháznál működik egy forgalomfigyelő kamera is. Fontos továbbá elmondani, hogy a Köztársasági Közlekedésbiztonsági Ügynökség jóváhagyta azt a pályázatunkat, amelyet a város egyik kényes pontjának számító Josip Kramer és Petar Drapšin utca kereszteződésén egy új villanyrendőr felállítására adtunk át. Ez ugyancsak egy veszélyes útkereszteződés, ahol több komoly baleset is történt – sorolta Valka Károly.

Elmondta azt is, hogy a községi közlekedésbiztonsági tanács már készül a szeptemberi tanévkezdésre, az iskolák közelében felújították a közlekedési táblákat, szeptember 1-jétől pedig az oktatási intézményeknél egy hónapon keresztül rendőrök ügyelnek a diákok biztonságára. Ugyanakkor őszre további akciókat terveznek a motorosok és a kerékpárosok számára.

Ottjártunkkor a főutcán, a Bácskai-Nagy-csatornán lévő híd közelében állított új villanyrendőrnél horizontális közlekedési jelek készültek. A kivitelező elmondta, a jelzőlámpát néhány műszaki apróság megoldását követően pár napon belül üzembe helyezik. 

Nyitókép: Pár napon belül működésbe helyezik az új közlekedési lámpát a település bejáratánál (Paraczky László felvétele)