2025. március 26., szerda

Egymást erősítjük, egymást bátorítjuk

A három Kárpát-medencei Torda találkozójával lezárult a XXIII. Tordai Művelődési Napok

Szombaton este az 1848/1849-es szabadságharc és forradalom jegyében, telt ház előtt, színvonalas műsor keretében tartották meg a magyarországi Bihartorda, az erdélyi Aranyostorda és a bánáti Torontáltorda találkozóját, amelynek házigazdája a bánáti település volt. Ezzel a műsorral hivatalosan lezárták a XXIII. Tordai Művelődési Napokat.

A rendezvény a tordai művelődési otthon előtt álló kopjafa megkoszorúzásával kezdődött, amit a magyarországi Bihartorda ajándékozott a falunak még 2010-ben. A Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetei idén több mint 60 koszorúzási ünnepséget szerveztek Vajdaság-szerte, Torda volt az utolsó helyszín, ahol a márciusi ifjakra emlékeztek, hallottuk Kerekes Józseftől, a VMSZ alelnökétől.

– Ebből is azt látjuk, hogy legyen szó akár a szórványról, akár a tömbről, meg akarunk maradni. A 177 év távlatából még mindig erőt tudunk meríteni, és fontosnak tartjuk azt, hogy az utókornak is átadjuk a márciusi ifjak elszántságát és odaadását – magyarázta Kerekes.

A három Kárpát-medencei Torda között a kapcsolat már több mint húszéves. Ennek a kezdeményezője 2003-ban Torontáltorda volt. Az itteniek először Bihartordával, majd Aranyostordával vették fel a kapcsolatot. A települések képviselőinek a találkozói azóta is folyamatosak, hallottuk Dobai Jánostól, a torontáltordai helyi közösség tanácsának elnökétől.

– Amikor együtt vagyunk, az külön ünnep mindannyiunk számára. Ilyenkor egymást erősítjük, egymást bátorítjuk. Úgy gondolom, hogy az előttünk fellépő gyermekek is megmutatták azt, hogy ennek a falunak van jelene és jövője, illetve van múltja is, amire nagyon büszkék lehetünk. Ők a mi reményünk, a jövőképünk, és büszkeséggel tölt el az, hogy valóban még mindig vagyunk itt, Tordán – hangsúlyozta Dobai.

A magyarországi Bihartorda lakossága 900 és 1000 fő között mozog. Egyre kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, a fiatalok a városokba járnak dolgozni, sok esetben oda is költöznek. Az oktatási intézményükben 90 diák tanul. A bihartordaiak szívesen jönnek Torontáltordára, és az itteni küldöttséget is szívesen látják, hallottuk Horváth Tibornétől, a bihartordai önkormányzat munkatársától.

– Nagyon jó kapcsolat van a két település között. Mindig nagyon nagy örömmel várjuk az itteni tordaiakat, ahogyan ők is várnak bennünket szeretettel. Nagyon jól érezzük magunkat itt, szívélyes a fogadtatás, olyan, mintha hazaérkeznénk, egy nagy család vagyunk – közölte Horváth Tiborné.

Az erdélyi Aranyostorda és a környékben élő magyarság megmaradását a helybeli Jósika Miklós Elméleti Líceum szolgálja. Nagyosi-Szabó Csillának, az aranyostordai küldöttségének a vezetője arról beszélt, hogy az intézmény összekovácsolja a fiatalokat, akik felnőttként összetartó magyar közösséget alkotnak.

– Nekünk ez az ünnep kettős ünnep, egyrészt az 1848-as forradalom hőseire emlékezünk, másrészt találkozik a három Torda. Ez a hosszú idő óta fennálló barátság folyamatosan fejlődik, és abban bízunk, hogy a következő generációk segítségével még nagyon hosszú ideig fog tartani, hiszen ők is velünk jönnek, és ők is látják, hogy mennyire tartós barátság bontakozott ki a három Torda között – magyarázta az aranyostordai küldöttség vezetője.

A művelődési műsor előtt süteményversenyt szerveztek, kiállítást nyitottak meg. A műsorban a helybelieken kívül felléptek az aranyostordaiak, a Juhász zenekar és udvarnoki gyermekek.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A három Torda képviselője mindig kézfogással erősíti meg az együttműködést (Fotó: Vidács Hajnalka felvétele)