2024. augusztus 2., péntek

Megtanultak kézilabdázni

Törökfaluban nyári tábort szerveztek a helybeli fiataloknak

A hétvégén bemutató mérkőzéssel fejeződött be Törökfaluban az augusztus 12. és 17. között megtartott nyári tábor, amelyben 30 helybeli, 8 és 16 év között lány és fiú ismerte meg és sajátította el a kézilabda alapelemeit Rákos Zsuzsa kézilabdaedző, valamint Tóbiás József játékos-edző, illetve Galic Zita sokszoros válogatott kézilabdázó közreműködésével. Továbbá a fiatalok az adai Egészségház, a Fitlife Aerobikklub, valamint a községi ifjúsági iroda jóvoltából előadásokat hallgattak az egészséges életmódról, a szolidaritásról, valamint tornafoglalkozáson vehettek részt. A tábort a községi sportközpont, az adai Cseh Károly Általános Iskola és a törökfalui Junitisz Ifjúsági Szervezet bonyolította le tartományi támogatásból, amelyet a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság pályázatán nyertek Csáki Kovács Éva, a sportközpont dolgozójának projektuma alapján.

– A projektum célja az volt, hogy sportolási lehetőséget nyújtsunk azoknak a fiataloknak, akiknek nincs alkalmuk szervezett körülmények között sportolni – magyarázta Körtvélyesi Tícián, a községi sportközpont igazgatója. – Ezért esett a választásunk Törökfalura, ahol nincsenek sportklubok, és az iskola sincs túl jól felszerelve sportszerekkel. Olyan településen szerveztük meg a tábort, ahol korábban a fiatalok talán kézilabdát sem láttak. A táborban délelőttönként Rákos Zsuzsa kézilabdaedző tanította meg a fiatalokat a kézilabda szabályaira és alapelemeire, valamint a mérkőzés menetére. Továbbá délutánonként különböző programokat szerveztünk a résztvevőknek. A helyszínre ellátogattak az adai Egészségház munkatársai és a Fitlife Aerobikklub oktatói, akik az egészséges életmódról tartottak előadást, illetve tornafoglalkozást is szerveztek a fiataloknak.

Galic Zita sokszoros válogatott kézilabdázó a karrierjéről mesélt, Tóbiás József játékos-edző pedig a sportágról beszélt a fiataloknak, valamint Péter Valentina a községi ifjúsági irodából a szolidaritásról tartott előadást. A tábor nagyon eredményes volt, mert azok a fiatalok, akik korábban talán soha nem kerültek kapcsolatba a sportággal, néhány napos foglalkozás után szombaton már bemutató mérkőzést játszottak a szüleik előtt. A meccs élvezetes volt, felismerhetők voltak azok az elemek, amelyeket a táborban tanultak, a lövésektől a csapatjátékig és a védekezésig. A pályázati támogatásnak és az adai önkormányzatnak köszönhetően a gyerekeknek vásároltunk 20 jó minőségű kézilabdát, amelyek Törökfaluban maradnak. Emellett vettünk mezeket a gyerekeknek, akiknek az edzésekre biztosítottunk vizet és gyümölcsöt, a legvégén pedig köszönőlevelet is kaptak. A tábornak folytatása is lesz. A gyerekek is kérték, és a szülők is nagyon elégedettek voltak, akik maguk sem hitték, hogy ekkora kézilabdaláz alakul ki a fiatalok körében.

Jövőre mindenképpen szeretnénk újra megszervezni a tábort. Esetleg kibővítve azzal, hogy az idősebb és tehetségesebb fiatalokat ingyenesen elszállásolnánk Adán, a sportpanzióban, hogy részt vehessenek a kézilabdaklubok felkészülésében. Bilicki Zoltán adai polgármesterrel a szombati mérkőzésen arról is beszélgettünk, hogy a községi önkormányzatnak, a sportközpontnak és a Junitisznak lehetővé kell tennie, hogy Rákos Zsuzsa a továbbiakban is hetente egyszer edzéseket tartson a gyerekeknek Törökfaluban. Viszont aki ennél is magasabb szinten szeretne foglalkozni a kézilabdával, annak Adára kell járnia az edzésre, mert a sportág művelésére itt adottak a feltételek – közölte az sportközpont igazgatója.