2024. augusztus 2., péntek

Az adai kismamák az alpolgármesternél

A babamama.rs portál kezdeményezésére több mint ötszáz támogatói aláírás kíséretében átadták a támogatásról szóló kérvényt

Mintegy 550 támogató aláírással egyetemben kedden adta át Urbán Mónikának, Ada község alpolgármesterének Tómó Margaréta, a babamama.rs portál főszerkesztője két adai várandós kismama kíséretében azt a kérvényt, amelyben az újszülöttek és családjuk anyagi támogatását kérik az önkormányzattól. Vajdaságban a legtöbb önkormányzat valamilyen formában – csomaggal vagy anyagi támogatással – ösztönzi a családokat a gyermekvállalásra, Adán és Óbecsén azonban nem ez a gyakorlat.

Mint azt a beszélgetés alkalmával Urbán Mónika kiemelte, Bilicki Zoltán polgármester mandátuma alatt nagyon nagy figyelmet fordítanak a gyermekekre és családokra, így felújították az óvodákat, iskolákat, és a tanulókat is támogatják. A babamama.rs küldöttsége arra kérte a község illetékesét, arra is gondoljanak, hogy ahhoz, hogy a felújított óvoda- és iskolaépületek ne maradjanak üresen, a gyermeket vállalókat is támogatni kellene. A beszélgetés végén elhangzott, a nyári szabadságokat követően, szeptember végén beszélgetnek majd a fejleményekről. A küldöttség kérése az volt, próbáljon a vezetőség lehetőséget találni arra, hogy már az idei költségvetés módosításakor elkülönítsenek egy kisebb összeget a családok egyszeri támogatására.

Ada községben évente körülbelül száz gyermek születik, ha a községi költségvetésből csak 5000 dinár egyszeri támogatást biztosítanának, az a félmillió dinárnyi összeg talán nem terhelné nagyon a büdzsét.