2024. december 22., vasárnap

Tojásfát állítottak a tájházban

Adán a kisgyerekek 3500 tojást festettek húsvétra

Az Aranykapu Művelődési Egyesület szervezésében szerda délután tojásfát díszítettek a gyerekek a szüleikkel Adán a tájházban, ahol utána bábelőadást tekinthettek meg a Jancsi Bohóc Bábszínháza jóvoltából. Sóti Éva, az Aranykapu ME elnöke elmondta, hogy másodízben díszítettek tojásfát az adai tájház udvarán.

– Az idén körülbelül 3500 tojás kerül a fára, emiatt egy nagy fát díszítünk fel. Az elmúlt évben két-három kisebb fát állítottunk fel, amelyekre ráfért a 2023 tojás, de az idén ez a nagy mennyiség csak egy nagy fára férhet fel. Tavaly úgy terveztük, hogy az iskola, az óvoda, az intézmények és a civil szervezetek tagjai fogják festeni a tojást. Viszont akkora lelkesedéssel festették a gyerekek a tojást, hogy csak az iskolába jutottunk el. Az idén az óvodásokkal díszítettük a tojásokat, jövőre pedig a civil szervezetekkel fogjuk. Maga az ötlet Pergel Annamáriától ered, akinek régi vágya, hogy ezt a tojásfestést megvalósítsuk. A gyerekek személyében partnerre talált, de mi is sokat rádolgoztunk Istenes Irénke segítségével. Előkészítettük a tojásokat, és a gyerekekkel közösen megfestettük, valamint kis akasztókat is készítettünk rájuk. Nagyon örülünk annak, hogy mi tavaly elkészítettük a tojásfát, mert az idén Ada utcáin már több helyen is látni kis tojásfákat. Sőt, a település központjában is felállítottak egy tojásfát. Ez nagy öröm, hogy újra felfedezzük a húsvétot mint katolikus ünnepet, és nagy lelkesedéssel készülünk a feltámadásra – nyilatkozta Sóti Éva.

Az adai tájházban húsvéthétfőn 10 órától az Aranykapu ME locsolkodást is szervez, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. Sóti Évától megtudtuk, hogy ezen egy rövid műsorral fellépnek az egyesület tagjai, majd a fiúk meglocsolják a lányokat, akik ezt énekkel köszönik meg. A locsolkodás táncházzal zárul.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Csincsik Zsolt felvétele