2024. december 22., vasárnap

Népünnepély a sétányon és a lóversenypályán

Adán többnapos szórakoztató rendezvénysorozattal ünnepelték a község napját

Hagyományőrző, művelődési, szórakoztató, sport- és kulináris rendezvényeket tartott július 2-a, Ada község napja alkalmából a helyi önkormányzat pénteken, szombaton és vasárnap Adán és Valkaisoron. A látogatókat több helyszínen különféle rendezvények várták, köztük aratóünnepség, kirakodóvásár, zenés-táncos művelődési műsor, könnyűzenei koncertek, oldtimer-találkozó, marhapörköltfőző verseny és országos lóverseny. A legnagyobb érdeklődés szombat délután és este a kirakodóvásárt, a zenés-táncos műsort és a koncerteket kísérte az adai sétányon. Vasárnap az adai lóversenypályán legalább akkora, ha nem nagyobb népünnepély követte a főzőversenyt, az oldtimer-találkozót és a hatfutamos országos ügetőversenyt a csikósbemutatóval és a gyerekek pónifutamaival. Jól sikerült és tömeges volt a látogatottsága az idén a rendezvénysorozatnak, amit az esős időjárás sem tudott elrontani.

Az Ada-napi rendezvénysorozatot pénteken 11 órakor a képviselő-testület díszülése nyitotta meg a községházán, ahol az önkormányzat vezetői átadták a kitüntetetteknek az idei községi elismeréseket és a polgármesteri köszönőleveleket. Majd a rendezvénysorozat szombat reggel a hagyományos aratóünnepséggel folytatódott Valkaisoron, ahol huszonötödik alkalommal mérkőztek meg egymással kézi aratásban a helyi és környékbeli, valamint anyaországi aratócsapatok. A Papp Ferenc vezette valkaisoriak, az adai önkormányzat, a törökfalui helyi közösség és a Mezei Pacsirta Hagyományápoló Civil Szervezet által szervezett versenyen tizennégy csapat versengett az aratóreggeli bemutatásában, a kaszálásában, a marokszedésben, kévekötésben és keresztrakásban a falu melletti búzaparcellán. A verseny után Szungyi Károly adai plébános misét mutatott be a helyi ifjúsági otthonban. Ezt közös ebéd, alkalmi kultúrműsor és zenés mulatság követte az udvari pavilonban.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Az adai sétányon szombat kora délutántól kirakodóvásárt rendeztek, amelyre sokan kilátogattak. A sétány teljes egészében megtelt gyerekkel és felnőttekkel, akiket a zápor sem zavart meg a nézelődésben és a vásárlásban. A vásári forgatagban ugyanis sokféle árus kínálta portékáját, illetve a helyszínen vidámpark is várta a gyerekeket körhintával, ugrálóvárral és más érdekességekkel. A kirakodóvásár mellett a szabadtéri színpadon a délután közepétől népes közönség tekintette meg az adai, moholi, törökfalui, zentai és soproni művelődési egyesületek és táncklubok többórás zenés-táncos műsorát. A változatos és szórakoztató műsoron felléptek a Százszorszép ME, a Csobolyó ME, a Vadvirág HK, az Aranykapu ME és a Novak Radonić ME néptáncosai, zenészei és énekesei, valamint a Merkur Midnight Táncklub és a Venus+ DC táncosai, illetve a soproni Szenior Örömtánc. A szabadtéri színpadon este nagy sikerrel koncertezett két adai-moholi zenekar, a Black Curtain és a The Polly Red, valamint a szegedi Volvox együttes.

Az adai lóversenypálya vasárnap a régi idők hangulatát idézte meg, amikor százak, ezrek látogattak ki az ügetőfutamokra és a kísérőrendezvényekre. Ada napja alkalmából ezúttal valóságos népünnepély volt a lóversenypályán, ahol nagyszabású rendezvényt tartottak a kulináris élvezetek, az oldtimer járművek és a lovassport szerelmeseinek. Uliján Kornél fő szervező megjegyezte, hogy az elmúlt évek legnagyobb létszámú rendezvényét tartják a lóversenypályán. Jól sikerült és jó hangulatban telt az egész napos rendezvény, amelyen az esős időjárás sem zavarta meg a szórakozásban a résztvevőket. A helyszínen hatvan főzőcsapat főzte a marhapörköltet, valamint ezzel párhuzamosan pálinkaversenyt is tartottak. A legjobb főzőcsapatokat serleggel és éremmel jutalmazták a szervezők, akik a főzőcsapatoknak biztosítottak 4 kilogramm húst, tésztát és egy-egy kötényt is.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

A helyszínen az Óbecse–Törökbecse Oldtimerklub tizennegyedik alkalommal szervezett oldtimer-találkozót, amelynek második ízben volt a házigazdája Ada. Szilágyi Attila klubelnök elmondta, hogy az időjárás kicsit beleszólt, de a találkozón megjelentek az igazi oldtimer-fanatikusok, és mintegy 90 járművet állítottak ki. A nézelődők sok jármű-különlegességet láthattak kiállítva, javarészt gépkocsikat, de kisebb számban kerékpárokat, motorkerékpárokat és traktorokat is. Emellett kuriózumként bemutattak RC-repülő-, hajó-, harckocsi-, kamion- és egyéb modelleket is. Az oldtimer-találkozón három kategóriában díjazták a járműveket, az 1975 előtti, illetve 1975 utáni évjárat alapján, valamint a tunning kategóriában.

A Halász József Lovasklub szervezésében vasárnap délután hatfutamos országos lóversenyt is tartottak, amelyen 72 ló futott, valamint Gyarmat István és Kubik Patrik jóvoltából volt csikósbemutató, illetve egy-egy pónifutam a kislányoknak és a kisfiúknak. Több ezer néző tekintette meg az izgalmas ügetőfutamokat, amivel nagyon elégedettek voltak a lovasklubban. Kiss Krisztián alelnök kiemelte, fontosnak tartották, hogy az Ada-nap alkalmából rendezzék meg az ügetőversenyt a főzőversennyel és az oldtimer-találkozóval együtt, hogy minél több látogatót kicsalogassanak a pályára, és egész napos programot biztosítsanak a számukra. Adán 1977 óta hagyománya van a lóversenyzésnek, és ezzel a rendezvénnyel szerették volna ismét régi fényében bemutatni a lóversenypályát és a lovassportot, ami szerinte sikerült is. Köszönetet mondott Kormányos László tartományi sport- és ifjúsági segédtitkárnak, aki mindenben segítette a klub munkáját, hogy sikeresen megszervezzék a lóversenyt. Megjegyezte, hogy az ország egész területéről, Szabadkától Nišig, érkeztek lovak a versenyre. Túljelentkezés volt, de mivel mindegyik futamban csak 12 lovat indíthattak, futamonként több indulót ki kellett húzniuk. A versenyen voltak erősebb és gyengébb futamok. A legerősebb az Ada község elnevezésű futam volt, amelyben a leggyorsabb szerbiai lovak futottak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele