2024. július 29., hétfő

Birkapörköltfőző verseny lesz Csókán (is)

Április 26-án, szombaton Csókán ismét megtartják a helybéli Banka Mihálynak, a hírneves juhászdinasztia egyik sarjának az emléke előtt tisztelgő birkapörköltfőző versenyt. Borsos Kálmán, a rendezvényt szervező Banka Bácsi Gasztronómiai Egyesület vezetője napilapunknak elmondta, hogy a nemzetközi szinten is mind népszerűbb versenyt a régi helyszínen, a Tisza menti (Potiska) utcában, a park, illetve az egykori húsgyár közelében lévő üres területen szervezik meg. Ami biztos, hogy már több városból s több országból, így Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Szlovéniából, Romániából is jelezték, hogy részt vesznek ezen a jeles eseményen, de vendégeket várnak Ukrajnából is. Az ételeket pedig Borsos szerint a legrangosabb bírók bírálják majd el.

– A versenyzőknek garantálni tudom, hogy nem lesz bundázás, mivel a zsűri tagjai közül senki sem tudja majd, hogy konkrétan kinek a birkapörköltjét magasztalták, vagy éppen mondtak róla lesújtó véleményt – jegyezte meg a fő szervező.

Az ínyencfalatok megméretkezésén kívül a versenyzőknek és az őket biztató vagy éppen csak arra sétáló kibiceknek alkalmi művelődési műsorral is kedveskedni szeretnének a szervezők.

A versenyre április 23-ig lehet jelentkezni 2000 dinár befizetése ellenében, a 0230/71-736-os telefonszámon, illetve a 063/895-5760-as mobilszámon. A szervezők a benevezőknek 3 kilogramm összedarabolt birkahúst és a rendezvény hivatalos pólóját biztosítják. A pörköltfőzés délelőtt 10 óra körül kezdődik. Borsos elmondta azt is, hogy a finom falatokat kizárólag bográcsban, gázzal lehet főzni, s a minták leadása előtt véletlenül sem szabad a pörköltbe beletenni a krumplit, s káposztát sem szabad belefőzni. Úgyszintén nem illik és nem is szabad kész ételt bevinni a verseny területére, s ezt átadni az ítészeknek. Minderre a tömegben elegyedett ellenőrök felügyelnek majd, s ha valakinél szabálytalanságot észlelnek, kiteszik a szűrét a versenyből. Természetesen azok sem maradhatnak éhen, akik csak közönségként látogatnak el a versenyre, ugyanis az egyik nagy kocsmasátor alatt jutányos áron vásárolhatnak a birkapörköltből és az itt készített rostélyos ételekből. A fő szervező beszélgetésünk végén elmondta azt is, hogy a rendezvény megszervezésében sokat köszönhetnek a Csókai Művelődési és Oktatási Központnak.