Mátyás korában Magyarország középhatalomnak számított, és igen népes ország volt, ha tudjuk, hogy 4,5 millió lakosa volt, Franciaországnak pedig 6,5. És azt is tudni kell, hogy az egész Kárpát-medencét elfoglaló Magyarország lakosságának 80 százaléka magyar volt. A török hódoltságot azonban nagyon megszenvedte a nemzet. Bács-Bodrog vármegyének a törökök visszavonulása után alig 12 ezer lakosa maradt. Nyilvánvaló volt, hogy a területet újra kell telepíteni – mondta többi között a Bácska betelepítésének szentelt előadásában Nagy Tibor történész, amelyet a bácsfeketehegyi könyvtár szervezésében tartott a minap.
Az első telepítési hullám azonban 1740-ben összeomlik, elsősorban azért, mert a németek nem szoktak hozzá az itteni klímához, s bármennyire is furcsán hangzik, a telepesek között kitört az éhínség, majd a járványok is. Ekkor a magyarok Bánságba be sem tehették a lábukat. Mindenki jöhetett, sőt még attól is eltekintettek, hogy ha nem katolikusokról volt szó, csak magyar nem lehetett. A második telepítési hullám Mária Terézia idején 1763 és 1773 között zajlott. Ekkor már a puszták betelepítését is célba vették, s bár még akkor is elsősorban a németeket részesítették előnyben, mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarokra is szükség van, mert ők értettek a legjobban az elvadult föld feltöréséhez. Ebben az időben Grassalkovits Antal irányításával is zajlott a betelepítés, elsősorban magyarokat telepítettek le Bácskertesen, Topolyán, Bezdánban, Csonoplyán, Szivácon, Bajsán... Az ő telepítési módszerük lett a legsikeresebb, mert mindig létesítettek az adott területen egy nagyobb települést, legalább 200 családdal és 5 – 10 kilométerre ettől több kisebb települést is. A harmadik nagy betelepítési hullám II. József indította 1782-ben, s ekkor már nem volt semmilyen korlátozás, se nemzeti, se vallási. A végeredmény mégis az lett, hogy 1787-re megduplázódott Magyarország lakossága, de a magyarok aránya az országban 45 százalék volt. Az országnak ez a nemzeti sokszínűsége azután meg is maradt, és a végső következménye a trianoni békediktátum lett.
A történész azonban rámutatott, hogy ez a kor nagyon sok hasznos dolgot is hozott a magyarság részére. Megjelent az akác, a nyárfa, a nóniusz és gidrán lófajták, a pulyka, a gyümölcsösök és pálinkafőzés, a pitvaros háromszobás házak, megkezdődött a mocsarak és lápok lecsapolása... A későbbiek során pedig elkezdődött egy olyan gyakorlat, amely sajnos megszakad ez pedig a gyerekek cseréje volt, vagyis a különböző nemzetek családjai gyerekeiket egy időre egymás családjainál helyezték el, hogy megtanulja a nyelvet és a kultúrát. Ezzel nem váltak a másik nemzet tagjaivá, de megértették a másikat, s ezzel megtanulták elfogadni a másikat.
