A nyári napfordulót a bánáti Muzslyán, Szent Iván napja (június 24-e) előestéjén, közösségi találkozóval és hagyományos tűzgyújtással szokták megünnepelni. A rendezvényt ezúttal szombaton este rendezte meg a RÉMUSZ Hagyományápolók Egyesülete. Nyilván a nagy forróság miatt a vártnál kevesebben jöttek el a sokadalomra.
A rendezvényt a községháza melletti parkban tartották meg, a résztvevőket és a vendégeket pedig ezúttal is csülökpaprikással várták a szervezők. A mintegy 40 kilogramm körömből hatvan adag készült el, amelyet kiosztottak a jelenlévőknek – tudtuk meg Rózsa László főszakácstól.
A forróságban nyilván nem sokan gondolunk arra, hogy mostantól kezdenek rövidülni a nappalok. Szent Iván napja az elmúlást, a tél közeledtét is előrejelzi. A tűzugrás szokásának az alapja pedig a tűznek a tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit. Nagy József, a REMUSZ Hagyományápolók Egyesületének elnöke hangsúlyozta, hogy a népesség fogyása ellenére, amennyire tudják meg bírják, akár kisebb létszámban is folytatják a hagyományok őrzését. Muzslya Partnak nevezett részén élők is őrzik a hagyományokat. Náluk hétfőn lesz a Szent Iván-napi rendezvény. Ezen a napon egykor a falu minden utcájában öt-hat tűz is égett, most azonban csak egy helyen gyújtják meg – hallottuk Dobó Józseftől. Az is sokatmondó, hogy általában mindig több almát készítenek el, mint amennyi gyerek van.
A szombat esti rendezvényen a Szent Iván-napi tüzet megszentelte Kalapis Sztoján plébános. A művelődési műsorban fellépett Tápai Emese citerás, a Cickafark énekcsoport, valamint a muzslyai citerazenekar és a vegyes kórus.
Nyitókép: Körbetáncolták, és almát dobtak a tűzbe (Kecskés István felvétele)