2024. október 26., szombat

Soha ne adjuk fel a küzdelmet!

A tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek Nagykikindán

Nagykikindán vasárnap délután ökumenikus istentisztelet keretében emlékeztek meg a tizenhárom aradi vértanúról, amit ft. Harangozó László református püspök vezetett Kovács Csaba református lelkész és ft. Bővíz László római katolikus plébános közreműködésével.

– Jézus maga mondta, hogy nincs nagyobb szeretet, ha valaki az életét adja felebarátaiért. És ma azért adunk hálát, mert voltak olyanok, akik kiálltak a nemzetünkért. Isten olyan személyeket adott nekünk, akik példát mutattak, hogyha kellett akkor feláldozták az életüket. És az a csodálatos, hogy most együtt vagyunk, annyiféle felekezetből és ők is különféle háttérből jöttek és eggyé tudtak válni – mondta a püspök az igehirdetés során, aki a gyermekek és az ifjúság fellépését is megköszönte. Szavai szerint a fiatalok megmozdulása azt a reményt erősíti, mely szerint van utánpótlásunk, illetve helyben is van ifjúság, akik ápolják a hagyományainkat és a kincseinket.

Az ökumenikus istentiszteleten ft. Harangozó László református püspök hirdette az igét (Fotó: Vidács Hajnalka)

Az ökumenikus istentiszteleten ft. Harangozó László református püspök hirdette az igét (Fotó: Vidács Hajnalka)

Alkalmi beszédében Tóth Ramóna, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának a tagja arra hívta fel a megjelentek figyelmét, hogy az aradi vértanúk mindegyike tudta, hogy életük feláldozásával egy olyan eszmét védelmeznek, amely mindannyiunk számára fontos: a szabad és független Magyarországét.

– A vértanúk példát mutattak nekünk, hogy soha ne adjuk fel a küzdelmet, mert a szabadságot megőrizni éppen olyan fontos, mint kivívni – hangsúlyozta Tóth Ramóna.
Az emlékezés virágait a református templom kertjében található kopjafánál helyezték el. Koszorúzott Tóth Ramóna a Magyar Nemzeti Tanács, Tóth Zoltán és Gombár Melitta a VMSZ nagykikindai községi szervezete, Komarek Magdolna pedig az Egység Művelődési Egyesület nevében.

A megemlékezést az Egység Művelődési Egyesület tagjai és a Fejős Klára Általános Iskola diákjai tették színesebbé.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Koszorúzásra várva (Fotó: Vidács Hajnalka)