2024. október 26., szombat

Módosították a költségvetést

Pénteken a nagykikindai városi képviselő-testület negyedik rendes ülésén a képviselők egyebek mellett elfogadták a 2024-es költségvetésre vonatkozó módosítási javaslatokat, illetve a kiegészítéseket a 2025. és 2026. évre vonatkozóan. 

A változtatásokat Dijana Jakšić Kiurski segédpolgármester terjesztette fel, azzal, hogy a költségvetésben marad elég forrás a szükséges kifizetésekre, így a támogatásokra, a szociális és az egészségügyi kötelezettségekre, az ösztöndíjakra, a munkanélküli édesanyák, illetve a helyi közösségek támogatására.

– Az eddigi 4 milliárd 605 millió dináros költségvetést 4 milliárd 172 millió dinárra módosítottuk, ami összesen 433 millió dináros csökkenést jelent. A hiányt az okozza, hogy az idén nem kezdődik még el a Fejős Klára Általános Iskola felújítása, mivel még folyamatban van a közbeszerzés. Erre a beruházásra 400 millió dinárt vártunk, ezért ezt az összeget ki kell vennünk a költségvetésből. A tartományi kormány határozata a felújítással kapcsolatban még érvényben van, de tolódik a folyamat. A másik beruházás a Staro jezero tavat érinti. Ez egy 26 millió dináros értékű IPA-projekt, amelynek megvalósítása az idei évben nem kezdődik el – közölte a segédpolgármester.

Kiurski arra is kitért, hogy a falvakba tervezett ivóvíztisztító berendezéseket érintő beruházások megvalósulnak, de ehhez hitelt kell majd felvenni.

– Minden egyes beruházásunk, ami elkezdődött, folytatódik, így a Mihajlo Pupin utca felújítása, amivel a kiskereskedelmi park megnyitására el kell készülni. Folytatódik a szennyvíztisztítók építése Iđošon, Mokrinban, Banatsko Veliko Selóban és Nakovón, valamint a Moravska utca környékén a csapadékelvezető csatorna felújítása, amire már 100 millió dinárt kaptunk, és az év végéig újabb 70 millió dinárt várunk – sorolta a segédpolgármester.

Emlékeztetőül megjegyezzük, hogy az ülésen lemondott tisztségéről Nagykikinda polgármestere, Nikola Lukač és Mladen Bogdan, a városi képviselő-testület elnöke. Az új polgármester Mladen Bogdan, helyettese továbbra is Dejan Pudar. A képviselő-testület új elnöke Dušan Popeskov. A városi tanácsban további egy személyi változás történt: ezentúl Marijana Mirkov felel az idegenforgalomért és a kultúráért, elődje, Nina Knežević szintén lemondott.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás